"A magyar modell nem azért működik, mert az ország vezetői hisznek benne. Természetesen ez elengedhetetlen. A magyar modell azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne. Emlékszem, az elején, amikor meghirdettük, még kevesen voltunk. Akik támogatták is, inkább reménykedtek, mint hittek benne, de ez lépésről lépésre megváltozott, s végül a reményből hit lett. Most már sok milliónyian hisznek abban, hogy a munka, a család, a haza nemcsak szép és nemes dolgok, hanem sikeres politikává is szervezhetők."
Orbán Viktor évértékelő beszéde
2018. február 18. Budapest
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Boross Péter
miniszterelnök úr, Tarlós István főpolgármester úr, Kövér László házelnök úr!
Szeretettel köszöntöm Önöket. Örülök, hogy
újra együtt lehetünk. Mindig izgalommal készülök erre a találkozóra. A mai
mondandóm igazi problémáját nem a tartalom jelentette, a gondolatokat és a
témákat illetően inkább a bőség zavarával küzdök, az igazi kihívást az idősíkok
jelentik. Figyelembe kell venni, hogy ez a huszadik évértékelő beszéd. Aztán azt
is, hogy hamarosan lezárjuk a második egymást követő kormányzati ciklusunkat, ez
nyolc év. És ami mindenkit izgalomban tart: 49 nap, és itt a választás. Ráadásul
idén harminc éve, hogy megalakítottuk a Fideszt. Ezeket kellene a következő
percekben ügyesen összehangolni. De nem azért jöttünk ide, hogy együttérzésünket
fejezzük ki az előadóval az ő intellektuális problémái miatt, hanem azért, hogy
meghallgassuk, amit mondani akar.
Hölgyeim és Uraim!
Amikor az elmúlt nyolc évről beszélünk,
tudnunk kell, hogy a magyarokban él egy furcsa szerénység vagy inkább
álszerénység. Már gyerekkoromban is megfigyeltem, hogy hiába álltak
palántázáskor példás rendben a sorok, a szüleim legfeljebb annyit mondtak:
végeztünk. Arra is emlékszem, hogyha a mesterek jöttek hozzánk, és megjavítottak
valamit, azt mondták: bírni fogja. Azt, hogy jól sikerült, pláne azt, hogy ma
jól dolgoztam, vagy kiválóan elvégeztük a munkánkat, sose jött ki a torkukon.
Van ebben valami tiszteletreméltó visszafogottság, valami egyszerű méltóság; ne
én dicsérjem magam, beszéljenek helyettem a tények, a munkám. Ez hasznos és szép
útravaló. A politikában azonban szinte lehetetlen betartani. Az ellenfelek
ugyanis híján vannak az efféle szemérmességnek, lehangoló, undok és általában
igazságtalan dolgokat vágnak a fejünkhöz, ritkán ismernek mértéket. Ne kövessük
őket, de azért balekok se legyünk. Kellő szerénységgel és mértéktartással, de
mondjuk ki azt, hogy ez a nyolc év bizony jól sikerült. Sőt, azt is
bevallhatjuk, hogy jobban, mint ahogy vártuk. Időarányosan talán előrébb is
vagyunk, mint ahogy elterveztük. Tíz év alatt egymillió munkahelyet vállaltunk,
és már 736 ezernél tartunk. Az áremelkedések megfékezésében sem gondoltam ilyen
látványos és érezhető eredményre; igaz, minden bizakodás mellett sem
számíthattunk arra, hogy Matolcsy György ilyen ütemben és gyors eredményekkel
alakítja át a nemzeti bankot. Köszönet érte! Arra is inkább csak a tizedik év
végén számítottam, hogy Magyarország történetében először eljutunk oda, hogy a
magas gazdasági növekedés miatt nyugdíjprémiumot fizethetünk a nyugdíjasoknak.
Ez már most karácsonykor megtörténhetett. Bravó, Varga Mihály! A nemzetgazdasági
fejlesztések és építkezések gyorsan haladnak, talán túl gyorsan is. Bármerre
nézünk, toronydarukat és építkezésen dolgozó embereket látunk. Abban is inkább
csak titokban reménykedtem, hogy tető alá hozunk egy olyan béremelési és
adócsökkentési megállapodást, amelyet a szakszervezetek, a munkaadók és a
kormány is vállalni tud, de hát ez is megtörtént. Arra se gondoltam, hogy az
agrárkamara ilyen sikeresen újraszervezi magát, s hogy ilyen nagy számban
teremtünk új munkahelyeket még a mezőgazdaságban is. Ráadásul a kis- és közepes
birtokok felerősödése is gyorsabban halad, mint arra józan ésszel számítani
lehet. Köszönjük szépen Fazekas Sándornak! A kellemes meglepetések közé
tartozik, hogy a felsőoktatásban tanuló romák száma kétszeresére nőtt.
Megemelhetjük a kalapunkat Balog Zoltán miniszter úr előtt is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Arra számítottam, sőt megköveteltem a
gazdasági minisztereinktől, hogy célozzák meg a teljes foglalkoztatottságot, és
hogy szabadítsák ki az eladósodott családokat a deviza- és egyéb hitelek
csapdájából. Az is elvárható volt, hogy új szabályokkal elérjék, hogy
Magyarországon többet ne lehessen az embereket hitelekkel becsapni, kifosztani
és élethosszig tartó adósságfizetésbe kényszeríteni. Vagyis azt gondoltam és
reméltem, hogy a gazdaságot helyreütjük, emelkedő pályára állítjuk, s az anyagi
viszonyok tekintetében mindenki léphet legalább egyet előre. Arra viszont nem
számítottam, hogy az életvitelünk, az életformánk, amelyben a kultúra, a sport
és a művelődés mindig is fontos szerepet játszott, nyolc év alatt ilyen gyorsan
regenerálódik. Nem győzünk elég turista- és kerékpárutat, elég turistaházat,
panziót és wellness hotelt építeni. A sportolóink száma több, mint kétszeresére
emelkedett. Másfélszeresére nőtt a színházba járók száma, kétszeresére a
koncertek látogatottsága, lassan megtelnek a múzeumok, a fesztiválok és a mozik
is. Jó érzés látni, hogy a magyar nép minden gazdasági megrázkódtatás ellenére
is kultúrnép maradt. A házasság sem ment ki a divatból, sőt ha minden úgy maradt
volna, ahogy 2010-ben volt, akkor ma 50 ezerrel lennénk kevesebben, s ez akkor
is szép eredmény, ha a népesedésben összességében továbbra sem állunk jól.
Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy kihoztuk ebből a nyolc évből, amit emberi
számítás szerint – különös tekintettel a nemzetközi ellenszélre – ki lehetett
hozni. Úgy látom, a hibajegyzékkel együtt is ez a nyolc év nemcsak vállalható,
de számos eredményére büszkék is lehetünk. Azt kívánjuk Magyarországnak, soha
rosszabb nyolc éve ne legyen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt is nyíltan meg kell mondanom, hogy aki
szerint Magyarország már elérte céljait, valószínűleg nem tudja, mit beszél. A
befutó, a célszalag, nos, az még jócskán odébb van. Azt ép ésszel senki sem
vitatja, hogy Magyarország jobb benyomást kelt, jobban néz ki, mint nyolc évvel
ezelőtt. Sőt, talán abban is egyetértés van, hogy kezd hasonlítani egy dolgos,
rendezett és tisztességes országra, de még nem úgy néz ki, ahogy szeretnénk. Még
nem olyan, amilyen lehetne. Már jobban teljesít, de még nem úgy, amire tehetsége
alapján képes lenne. Még közel sem értünk a munkánk végére, van még munkánk
bőven.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ami a jövőt illeti. Önök mindannyian jól
ismernek engem, tudhatják, hogy az egyszerű dolgokban hiszek: a munkában, a
családban és a hazában. A jövőre nézve is csak ezt kínálhatom Önöknek. Hiszek
abban, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol a kemény munkát megjutalmazzák_
aki többet dolgozik, többet is visz haza. Abban hiszek, hogy a családok tartják
meg – gerinc módjára – az egész országot. Hiszek abban, hogy mindenkit, aki
gyereket vállal, támogatni kell – teljes szívünkből és teljes erőnkből. Abban
hiszek, hogy az édesanyákat tisztelni és becsülni kell, és én hiszek abban,
hogyha ezt tesszük, akkor mi, magyarok a Kárpát-medencében nem kevesebben, hanem
többen leszünk. Abban hiszek, hogy nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha
magyarok maradunk. Ápoljuk a magyar nyelvet, megvédjük keresztény és magyar
kultúránkat, megőrizzük a függetlenséget és a magyar szabadságot. Nos, kedves
Barátaim, ez a magyar modell, és úgy látom, ez működik. A munkát megbecsülni, a
családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani, a függetlenséget
megőrizni – ez a jövő, s ez a jövő a mienk lehet.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar modell nem azért működik, mert az
ország vezetői hisznek benne. Természetesen ez elengedhetetlen. A magyar modell
azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne. Emlékszem, az elején, amikor
meghirdettük, még kevesen voltunk. Akik támogatták is, inkább reménykedtek, mint
hittek benne, de ez lépésről lépésre megváltozott, s végül a reményből hit lett.
Most már sok milliónyian hisznek abban, hogy a munka, a család, a haza nemcsak
szép és nemes dolgok, hanem sikeres politikává is szervezhetők. Az igazat
megvallva, erre vagyok az elmúlt nyolc évből a legbüszkébb. Ezért köszönettel
tartozom és tartozunk a több mint 700 ezer embernek, akik éltek a munkavállalás
lehetőségével, és nem segélyből, hanem már munkából tartják el a családjukat.
Köszönettel tartozunk a magyar vállalkozóknak, akik hittek nekünk, vállalták a
kockázatot, befektettek a jövőbe, és munkahelyeket teremtettek. Dolgozó emberek
és munkát teremtő vállalkozók; ők együtt a magyar gazdaság sikerének kovácsai. S
köszönettel tartozunk minden magyar fiatalnak, akik a családalapítás útjára
léptek. A házasságkötések száma 46 százalékkal emelkedett. A bűvös szám, amit a
tudósok termékenységi arányszámnak neveznek, 1,23-ról 1,49 lépett. Biztató
kezdet, de messze van még a 2-től, ami már a megmaradásunkat jelentené. Messze,
de nem elérhetetlen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden jövendőbeli tervnek feltétele, hogy
a saját utunkon járhassunk. Márpedig csak független, másoknak ki nem
szolgáltatott nemzetek járhatják a saját útjukat. Ma már nem vagyunk pénzügyileg
kiszolgáltatva senkinek. Újra vannak nemzeti közműveink, a családok a rezsivel
így nem a multik profitját fizetik. Véget ért az energiafüggőségünk korszaka is,
pénzt és fáradságot nem kímélve kiépítettük a szükséges vezetékeket, és
hamarosan nemcsak Oroszországból, de Romániából, sőt Lengyelországból is érkezik
gáz Magyarországra. Nemzeti kézben van a bankrendszer több mint 50 százaléka, és
nemzeti tulajdonba került a magyar médiumok több mint fele is. Magyar
bankrendszer és magyar médiumok nélkül nincs nemzeti függetlenség.
Figyelmeztetem azonban magunkat, a függetlenségünk most megvan, de az nem olyan,
mint a lekvár. Nem áll el a polcon, időről időre meg kell védeni. Ezért, kérem,
ne feledjék: nem szabad az ország sorsát internacionalisták kezébe adni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A választásra készülve annyit
megállapíthatunk, hogy nekünk sikerült az, ami egyetlen más pártnak sem: mi
összetartottunk. S mivel sikerült összetartanunk egymással, sikerült
összetartanunk az országot is. Sikerült komoly célok mögé többséget verbuválni,
sőt a legkomolyabb kérdésekben – mint a függetlenség, határvédelem és migráció –
pártvonalakon átnyúló, hatalmas egységet is összekalapáltunk. Nagy dolog ez a
mai széthúzásra és széthullásra hajlamos időkben. A magyar politikában, tisztelt
Hölgyeim és Uraim, mi biztosítjuk a folyamatosságot és a tapasztalatot.
Vérvonalunk az első választásoktól máig húzódik, 16 évet voltunk ellenzékben, és
12 évet voltunk kormányon. Nincs még meg az egyensúly, mint láthatják… Azt már
megtanulhattuk, hogy a politikában az idő a legfontosabb. Egy ország
kormányzásához tapasztalat kell és magabiztosság, terepismeret és nemzetközi
kitekintés, s ha ez még párosul az újító bátorságával, már nyert ügyünk van.
Hölgyeim és Uraim!
A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt
van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak, nemzetközi tekintély, emelkedő
pályára állított ország, komoly tervek és egyelőre kiapadhatatlannak tűnő
tetterő.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi
nemcsak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk. A mai világban, ha valaki a haza
ügyéről beszél, gyakran letorkollják: folklór, unalmas, nosztalgia, idősödő urak
érzelgőssége… De világosan meg akarom mondani Önöknek, hogy a haza persze tele
van túlcsorduló érzelmességgel, de nem csupán az. A haza egy szívbéli horgony,
amire mindenkinek szüksége van, és a hazafiak inkább elismerést érdemelnek, hogy
újra és újra, minden támadás és gúnyolódás ellenére kivetik ezt a horgonyt, és
újra és újra a szemünkbe mondják, hogy a haza minden előtt. Vagy modern
kiadásban, amerikanizálva: nekünk Magyarország az első.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha ma azt mondják valakinek, Magyarország,
akkor az Budapestre, a Balatonra, a szép magyar nőkre, a gulyáslevesre és a jó
borokra gondol. Ha azt mondják, magyar politika, akkor biztosak lehetünk benne,
hogy a Fideszre gondolnak, a kifinomultabbak a Fidesz–KDNP-re. Ez érthető,
hiszen kétszer egymás után nyertünk kétharmaddal, és koalíciós kényszer nélkül
kormányozzuk az országot. Magyarország jócskán felértékelődött, hírünk,
ismertségünk és befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági
súlyunk indokolná. Minek is köszönhetjük ezt? Elsősorban annak, hogy a Fidesz és
a KDNP Magyarországon nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget.
Süllyesztőbe került az euro-blabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit
mondás. A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.
Nézzenek körül a koalíciós kényszerek és a liberális médiadiktátumok
Európájában. Budapesten a világos beszéd a divat. Egyértelmű szavak és mondatok.
Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit
kimondunk. Nagy luxus ez a mai európai politikában, és mi, magyarok szinte
lubickolunk benne. Persze jó lenne, ha a víz ritkábban fröccsenne ki a partra.
Hölgyeim és Uraim!
Azt, hogy ma a magyar politikából az
embereknek itthon és külföldön mi jutunk eszükbe, nem adták ingyen. A Fidesz
harminc éve alakult. Hosszú út volt ez. Nehéz küzdelmek, kitartás, hűség,
bajtársiasság. Hűség és szolgálat Magyarország felé, egység és bajtársiasság
egymás iránt. Minden magyar ember ismer, sőt kiismert bennünket. Tudják, nem
beszélünk a levegőbe, nem ragad magával bennünket a nagyotmondás kísértése sem.
Amit mondunk, komolyan gondoljuk. Amit vállalunk, abba bele is vágunk, azért
keményen dolgozunk, és a végén megcsináljuk, általában el is érjük. Ha nem lenne
foglalt, azt mondanám: mi vagyunk a nyugodt erő. Mi önmagunk vagyunk, és nem
árulunk zsákbamacskát, antikommunisták vagyunk és hazafiak. Szenvedélyesen
szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte. Ez
különböztet meg bennünket a többi politikai párttól.
Nem dolgom más pártokkal foglalkozni, de
49 nappal a választás előtt ez aligha kerülhető el. Nézem a többi párt
állapotát, és nem mindig hiszek a szememnek, és bevallom Önöknek, nem is értem,
hogy tudnak emberek és pártok ilyen állapotban bizalmat kérni, sőt kormányzásra
jelentkezni. Van olyan párt, amelyik idegenlégióst igazol a listavezetői székbe,
miniszterelnök-jelöltnek hívatja magát, pedig mindenki látja, csak egy
csődgondnok, akinek az jutott történelmi feladatul, hogy kivezesse az MSZP-t a
parlamentből. A másik baloldali párt rátalál régi gyökereire, és egy volt
miniszterelnök vezetésével visszavedlik egy virtigli kommunista párttá, aki
börtönnel, államosítással, új rendszerváltással fenyegeti az embereket, és
szellemi tekintetben csak annyit tud mondani, hogy az egyházak fogják be a
szájukat, és jó lesz, ha meghúzzák magukat. Einstein, aki nemcsak a fizikai
jelenségeket, hanem az elméket is megfigyelte, azt mondta, az őrültség az,
amikor újra és újra ugyanazt tesszük, de mindig más eredményt várunk. Van olyan
párt is, van nekünk olyan pártunk is, amelyiknek annyi a mondanivalója a
világról, hogy lehet más. Zseniális meglátás! De hogy milyen legyen, azt tőlük
aligha tudjuk meg, mert annyira mások, hogy azt sem tudjuk, jobb- vagy
baloldaliak, nemzetiek vagy internacionalisták, azt sem tudjuk, ki van bent, és
ki van kint, olyan nagy a jövés-menés. A kiváltak alapította pártoknak a nevét
se tudjuk megjegyezni, mert láthatósági problémákkal küzdenek, és kérészéletűek.
De a legabszurdabb, hogy egy szebb napokat is megélt nemzeti párt azzal áll elő
a mai vészterhes és migránsverte időkben, hogy az iszlám az emberiség utolsó
reménye. Nos, leesik az ember álla, nem hisz a fülének. Igazán megcsíphetne
bennünket valaki, hogy gyorsan felébredjünk, de nem, hiába, ez a mai magyar
valóság, ez a kínálat, ilyenek a kormányzásra jelentkezők.
Udvariasan, de határozattan csak annyit
mondhatok, Magyarország ennél többet érdemel. Nem csoda hát, ha az országban nem
kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van. Egy mondat erejéig azért vegyük
őket komolyan, és szögezzük le, mi azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa
utolsó reménye a kereszténység. Ma, amikor az európai emberek kereszténységről
beszélnek – s ez a distinkció fontos –, akkor elsősorban a kultúrára és az
életformájukra gondolnak. Ezért van az, hogy Magyarországon a kutatások és
elemzések szerint az emberek 78 százaléka azt szeretné, hogy őrizzük meg
keresztény kultúránkat és keresztény hagyományainkat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amikor a jövőről és az előttünk álló
választás tétjéről gondolkodunk, érdemes felfigyelnünk arra, mennyire
felszaporodott az Európa jövőjét taglaló, sötét tónusú elemzések, előrejelzések
és jóslatok száma. A bevándorlás miatt Európa felett sötét felhők gyülekeznek,
állítják az írástudók. Sötét jövendölések mindig is voltak. Ez megszokott
kísérőzenéje az európai politikának. Ami a mostaniakban aggasztó, hogy
lényegüket tekintve matematikai természetűek. Számokról, számszerűsíthető
változásokról szólnak, s a számoknak mindig súlyuk van, akkor is, amikor
becslések. A becslések szerint a bevándorlók aránya gyorsuló ütemben nő majd a
tőlünk nyugatra fekvő európai országokban. Franciaországról és Hollandiáról
inkább nem is mondok semmit, de például a született németek is a legtöbb német
nagyvárosban visszaszorulóban vannak. A bevándorlók ugyanis először a
nagyvárosokat foglalják el. Bajorországban például ma már több pénzt költ
menekültügyre, bevándorlásra és integrációra, mint amennyit a gazdaság, a
környezetvédelem és az egészségügy állami költségvetésére együttesen. Bécsben
járva én is azt hallottam, hogy az idei tanév beiskolázási adatai alaposan
megleptek mindenkit, az iskolakezdők között felszökött az iszlám vallású
gyermekek aránya. Ez az a jövő, amelyik ott már a jelen. A NATO-jelentések
szerint – úgy látszik, a katonák még nem hagyják magukat cenzúrázni – 2020-ig 60
millió ember indul majd Európa felé. Abban is egyetértés van, hogy Afrika olyan
erőt képvisel majd, amely minden várakozást felülmúl. 2050-re megkétszereződik
az ott élők száma, 2,5 milliárdan fogják lakni, tízszer annyi fiatalja lesz,
mint Európának. Két lehetőség áll Afrika előtt. Az egyik, hogy sikerül
megismételni azt a bravúrt, amit Kína, India, Indonézia vagy Vietnam mutatott be
az egész világ ámulatára Ázsiában: más-más módon, de viharos sebességgel
kiverekszik magukat a szegénységből, gazdaságukat növekedési pályára állítják, s
lassan átveszik a vezető szerepet a világgazdaságban. Az ő sikerük arra
emlékeztet bennünket, hogy nem a történelem alakítja a demográfiát, hanem a
demográfia a történelmet, s erről a leckéről, mint afféle osztályismétlő diákok,
mi, magyarok is sokat tudnánk beszélni. A másik lehetőség, hogy Afrika nem tud
az ázsiai fejlődés útjára lépni, és nem lesz képes emberhez méltó körülményeket
teremteni a fiatal nemzedékek számára. Ha ennek a több százmilliós fiatal
tömegnek megengedik, hogy följöjjenek északra, akkor Európa hamarosan iszonyatos
nyomás alá kerül majd. A legtöbb bevándorló ráadásul az iszlám világból érkezik
majd. Ha minden így folytatódik, akkor Európa nagyvárosaiban egyértelmű muszlim
többség lesz, s London nem a kakukktojás, hanem az első fecske lesz. A
kultúránk, az identitásunk és a nemzeteink, ahogy ma ismerjük őket, ha ez így
meg tovább, megszűnnek létezni. A legrosszabb rémálmaink válnak valóra. A Nyugat
elesik, miközben Európa észre sem veszi, hogy megszállják. Azoknak lenne igazuk,
akik szerint a civilizációkat nem meggyilkolják, hanem öngyilkosak lesznek?
Sokan úgy vélik, ha mindez be is következik, csak sokára következik be. Akik ezt
gondolják, szerintem tévednek. Az elemzések 2050-ig tekintenek előre, s a
magamkorabeliek akkor érnek majd 80-as éveikbe, vagyis még a saját szemünkkel
láthatjuk, milyen irányt vett a mi nyugati világunk jövője, a gyerekeinkről és
az unokáinkról nem is beszélve.
S itt, kedves Barátaim, szólnom kell a
Nyugat- és Közép-Európa közötti vitáról is. Úgy tűnik, Európa két részének
fejlődési iránya elkanyarodott egymástól. A demokrácia, a jogállam, a
piacgazdaság természetesen közös marad, de az alapok, amire mindez épül, nos,
azok egyre inkább különbözni fognak egymástól. Erről ma még nem beszélnek
nyíltan a politikusok, de már mindenki látja. Nyugat-Európában
bevándorlóországokká váltak a régi nagy európai nemzetek. A kulturális alapok
átalakulása, a keresztény kultúrájú népesség fogyása, a nagyvárosok
iszlamizálódása napról napra halad előre, s bevallom, hogy én nem látom azokat a
politikai erőket, amelyek meg akarnák és meg tudnák állítani, horribile dictu:
vissza tudnák fordítani a folyamatokat. Mondandóm nézőpontjából most mindegy,
hogy ez a liberális demokráciák gyengesége, a korábbi gyarmattartó és
rabszolgatartó múlt visszaütése vagy a Soros György-féle birodalom pénzéhes,
felforgató akcióinak következménye-e. A tény tény marad. Bármi is volt a kiváltó
ok, Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű világgá vált, és
Közép-Európától különböző, merőben új fejlődési jövő felé halad. Rossz hír ez
számunkra. Ez azt jelenti, hogy az iszlám civilizáció, amely mindig is
hivatásának tekintette Európa megtérítését – ahogy ő mondja – az igaz hitre, a
jövőben nemcsak dél, de nyugat felől is kopogtatni fog Közép-Európa ajtaján. A
kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, rendőreink példamutató
helytállásával és Pintér Sándor vezetésével sikeresen védtük meg a déli
határainkat, megakadályoztuk, hogy az iszlám világ délről elárasszon bennünket.
Abban az irányban mi vagyunk a latin, vagyis a nyugati kereszténység utolsó
országa. Mi stabilan állunk a lábunkon, védvonalaink a legnagyobb áradat
feltartóztatására is alkalmasak. Ráadásul az ortodox kereszténység is derekasan
és elszántan harcol a hátországokban, elismerésünk Szerbiának, Romániának és
Bulgáriának.
Bármennyire abszurd is, a helyzet az, hogy
a veszély ma nyugatról fenyeget bennünket. Ezt a veszélyt a brüsszeli, berlini
és párizsi politikusok hozzák a fejünkre. Azt akarják, mi is vegyük át az ő
politikájukat, azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és
megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése
előtt. Azt akarják, mi is fogadjunk be migránsokat, és váljunk mi is kevert
népességű országokká. Korábban azt mondták, azért várják ezt el tőlünk, mert az
idegen szép, a kevert népesség jobb, és mert az igazi európai nem véd olyan
ósdi, középkori dolgokat, mint a hazája és a vallása. Ezek a hangok ma már talán
halkabbak, most az a divatos nóta, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válnunk,
mert ez így szolidáris. Világosan meg kell mondanunk, hogy mi azokkal a
nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel vagyunk szolidárisak, akik meg akarják
menteni a hazájukat és a keresztény kultúrájukat, és nem azokkal, akik túl
akarnak azon lépni. Mi sohasem leszünk szolidárisak azokkal az európai
vezetőkkel, akik posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarják léptetni
Európát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Világosan és egyértelműen meg kell
mondanunk azt is, hogy a harcot, amelyet vívunk, nem tartjuk reménytelennek, sőt
úgy látjuk, hogy éppen győzelemre állunk. A V4-országok szilárdak, az ortodoxia
kitart, úgy tűnik, a horvátok is észhez tértek, Ausztria éppen most fordult
hazafias és keresztény irányba, Bajorországban a CSU vezetésével szellemi és
politikai ellenállás épült ki, talán még nem túl későn. És várjuk, várva várjuk
az olasz választási eredményeket, s vele együtt a fordulatot, amellyel a józan
ész, az olasz nemzeti és kulturális öntudat és Silvio Berlusconi kerül ismét
kormányzati pozícióba. Forza, Italia!
És most emlékezzünk meg azokról az európai
politikusokról, a mi kollégáinkról, akik az elmúlt években belénk haraptak, de
végül belénk törött a foguk. Rövid névsorolvasás. Faymann és Kern osztrák
kancellárok, Renzi olasz miniszterelnök, Milanović, a horvátok dicstelen
miniszterelnöke és persze Martin Schulz, aki mániákusan minden akart lenni, és
végül semmi sem lett. Úgy látom, a lista nem zárt, van még rajta néhány kiadó
hely.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindez bizakodásra ad okot. Végül is jó
látni, ha az ember nem hiába dolgozik, de a helyzet nem ad okot az
elbizakodásra. Az ellenerők, Soros György hálózata és az általa megvásárolt
nemzetközi bürokraták még korántsem adták fel. Van, aki még érzi a pénzszagot,
látja Európa és vele az euró meggyengítésében rejlő üzleti lehetőséget, vannak,
akik a globalista elittől kapott állásukat és zsoldjukat nem akarják elveszteni,
s itt van az európai ideologikus értelmiségnek az a fajtája is, amely állandóan
Európa átalakításával kísérletezik. Jól fejlett példánya ez utóbbinak az a
magyar Soros-szervezeti aktivista, aki azt találta mondani, hogy szinte
mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség. Egy
ideig nem értettem, miért mond valaki ilyen nyilvánvaló szamárságot, hiszen
nyilvánvaló, hogy mi, magyarok a migránsokkal összevetve képzettebbek,
iskolázottabbak és munkaképesebbek vagyunk. Ez nyilvánvaló. Aztán a napokban a
Soros-hálózat egyik főideológusa, az Európa Tanács emberjogi főbiztosa
elkottyantotta, hogy titokban már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle
embertípus kitenyésztésének programját, ahogy ők szerényen mondják, ha én ki
tudom mondani: a homo Sorosensust, ami magyarul annyit tesz, Soros-féle
embertípus. S rájöttem, hogy onnan nézve mi, bennszülöttek, akiknek van saját
hazájuk, saját kultúrájuk, saját vallásuk, amihez ráadásul foggal-körömmel
ragaszkodunk, nos, mi a sorosok nézőpontjából reménytelen, átformálhatatlan
egyedek vagyunk. Az ő nézőpontjukból a migránsok valóan jobb alapanyagot
jelentenek. A magyar nép nagylelkűségét és mély toleranciáját mutatja, hogy
sértetlenül és vidáman élhetik az életüket közöttünk azok, akik ennek a tervnek
a végrehajtásán mesterkednek.
Nos, persze azért ezt nem fogjuk tétlenül
nézni. Nem vagyunk birkák, akik csendesen álldogálva várják, hogy beteljesüljön
rajtuk a végzetünk. Természetesen harcolni fogunk, és ha kell, egyre erősebb
jogi fegyvereket vetünk majd be. Első lépésnek itt a Stop Soros törvényjavaslat.
A migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez
kötjük, a migránsbarát NGO-knak, az ilyen álcivileknek szánt külföldi támogatás
egy részét átirányítjuk a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelünk
el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltjuk –
legyenek bármilyen hatalmasok vagy gazdagok. S harcolni fogunk a nemzetközi
arénában is. Holnap átadom az Európai Tanácsot éppen most elnöklő bolgár
miniszterelnöknek azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai
határok légmentes védelmét. Ez a fontos, mármint a határvédelem, és nem a
kötelező kvóta. Ha ugyanis zárjuk a határokat, senki sem juthat be engedély
nélkül, így nem is lesz kit szétosztani. Aki pedig engedélyezi migránsok
belépését az országába, az tartsa is meg őket, viselje is a gondjukat. Arra is
fel kell hívjam az Önök figyelmét, arról aztán meg végképp szó sem lehet, hogy a
javát kiválogatja, a többit meg ideküldi.
Arra is fel kell hívjam az Önök figyelmét,
hogy időközben egy új vitatér is megnyílt. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége, az
ENSZ fejébe vette, hogy az év végéig tető alá hoz egy nemzetközi megállapodást a
migrációról. A szerződéstervezetet vitára bocsátották. Az Egyesült Államok már
el is hagyta a tárgyalóasztalt, mert szerinte a javaslat reménytelenül
bevándorláspárti és határvédelem-ellenes. A mi önbizalmunk jobb állapotban van,
ezért mi úgy döntöttünk, egyelőre maradunk a tárgyalóasztalnál, és
megváltozatjuk a készülő szerződés szövegét. Mit is akar az ENSZ? Szép feladat
ez Szijjártó Péter barátunknak. Mit is akar az ENSZ? Az ENSZ el akarja
fogadtatni, hogy a bevándorlás és annak elősegítése kedvezően járul hozzá a
gazdasági növekedéshez és a jóléthez. Európából nézve ez nyilvánvalóan
ostobaság, olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az influenzajárvány jó dolog,
mert kedvezően járul hozzá az emberek egészségéhez és közérzetéhez. Az ENSZ
szerint biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kell létrehozni
Európába, az ENSZ szerint minden európainak kötelessége segíteni a hozzájuk
érkező bevándorlókat a letelepedésben és a munkavállalásban.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Értjük mi, hogy az ENSZ tagállamainak úgy
80 százaléka inkább migránsokat kibocsátó ország, de nem azért hoztuk létre az
Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy szembeforduljon velünk, és olyasmit
erőltessen ránk, ami tönkretesz bennünket. Azt is mondja az Egyesült Nemzetek
Szervezete, hogy meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat,
amelyek gátolják a bevándorlók átkelését a határokon. Kihúzhatjuk magunkat, ez a
kerítésről szól, ezt egyenesen nekünk címezték. Érdekes módon az efféle
javaslatok legtöbbször olyan emberektől származnak, akiket testőrök védenek,
páncélozott autókban járnak, magas kerítés veszi körül a házukat, és biztonsági
rendszer védi őket a nap 24 órájában. Mi inkább azt javasoljuk, először ők
szereljék le a kapukat, bontsák le a kerítésüket, és küldjék el az őreiket. Azt
javasoljuk, akkor folytassuk a tárgyalásokat, ha a kísérlet sikerült, s ők még
mindig életben vannak. Ha a kísérlet mégsem sikerül, szívesen adunk nekik
menedékjogot Magyarországon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindez nyilvánvaló és teljes képtelenség.
Érthetetlen, miért néznek bennünket olyan sültbolondnak, hogy mi ezt elfogadjuk,
és utána végrehajtjuk. Meg kell mondanunk egyenesen, hogy Magyarország nem a
zavart elméjű emberek országa. Értjük mi, hogy Soros György szervezetei nemcsak
Brüsszelbe és Budapestre fészkelték be magukat, hanem New Yorkba, az ENSZ-nél
is. Értjük, hogy temérdek pénzt áldoznak arra, hogy a migrációt világméretekben
elfogadtassák. Látjuk, hogy Soros nemcsak velünk, de az angolokkal, Trump
elnökkel és az izraeliekkel is tengelyt akasztott, és a téma mindenhol ugyanaz:
a bevándorlás és a migráció elfogadtatása. De ez nem fog menni. Nem vagyunk
egyedül, és közösen fogunk küzdeni, hogy Soros Brüsszelben és az ENSZ-ben
bemutatott tervét megfékezzük, majd megállítsuk, és ha lesz elég szövetségesünk,
márpedig lehet elég szövetségesünk, akkor biztos vagyok abban, hogy a végén
sikerrel is járunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
S végül hadd tegyek egy megjegyzést arról,
hogy a tegnapi nappal útnak indult a választási kampány. Elnézve az ellenzék
tegnapi kampánynyitóit, egy régi megfigyelésem jutott eszembe: ha kampány van, a
valóság befogja a száját. Őrizzük meg a higgadtságunkat, és beszéljünk itt is
egyenesen. Ma Magyarországon politikai ellenfeleink reménytelen helyzetben
vannak. Nem értették meg az idők szavát. Nem álltak mellénk, és nem álltak az
ország mellé a legfontosabb kérdésekben. Nem támogattak minket a kerítésépítés
idején, kihátráltak a kötelező kvótával kapcsolatos népszavazásból. Nem
támogatták az alkotmánymódosítást. Letagadták a bevándorlást, letagadták a
kötelező kvótát és a Soros-tervet. Ezt az emberek látják és tudják. Ezért van
reménytelen helyzetben ma Magyarországon az ellenzék. De Gaulle-tól tudjuk, hogy
a reménytelenség gyűlöletet szül. Az ellenzéki pártok minden mondatából gyűlölet
árad. Úgy látom, hogy alantasságban, személyeskedésben és álszenteskedésben nem
lesz hiány, de mi emlékezzünk arra, hogy a választás nekünk ünnep. Magyarok
milliói várták, hogy a kommunista elnyomás és a szovjet megszállás után végre
szabadon választhassanak. Ne hagyjuk elrontani az ünnepünket! Őrizzük meg a
derűnket, a humorunkat, az öniróniánkat és a közös döntés szépségét. A gyűlölet
nem visz felfelé, csak lefelé. Mint az ismert viccben az ember, aki leugrik az
ötvenedikről, és zuhan lefelé, azzal nyugtatja magát: eddig minden rendben,
eddig minden rendben… Ötven nap múlva megérkezünk, ki az ötvenedikre, ki a
földszintre. Kalandra fel hát!
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
forrás:
miniszterelnok.hu