Van egy folyóirat, amelyről neve alapján aligha kitalálható, hogy hol született: Acta Hungarica. Az ismertetése szerint „az Ungvári Állami Egyetem Hungarológiai Központjának folyóirata. A hungarológia interdiszciplináris tudomány, amely a magyar nyelv és irodalom, a népköltészet, a történelem, a néprajz, a magyar nép anyagi és szellemi kultúrájának tanulmányozásával foglalkozik.
Surján László
Ungvár, mint magyarságtudományi végvár
Van
egy folyóirat, amelyről neve alapján aligha kitalálható, hogy hol született:
Acta Hungarica. Az ismertetése szerint „az Ungvári Állami Egyetem Hungarológiai
Központjának folyóirata. A hungarológia interdiszciplináris tudomány, amely a
magyar nyelv és irodalom, a népköltészet, a történelem, a néprajz, a magyar nép
anyagi és szellemi kultúrájának tanulmányozásával foglalkozik. Ennek megfelelően
a folyóiratban irodalomtörténeti és nyelvtudományi cikkek, recenziók,
dialektológiai, népköltészeti és levéltári anyagok kapnak helyet. A cikkek
magyar, ukrán, orosz, angol, német és francia nyelven jelennek meg. A kötetek
tartalmazzák a hungarológiai szimpozionok anyagait, az Ungvári Nemzeti Egyetem,
Ukrajna és Magyarország felsőoktatási intézményei tanárainak, aspiránsainak és
diákjainak tudományos munkáit a nyelvtudomány, irodalomtudomány, oktatás és
kultúra köréből.” (Arcanum)
Érdekes,
hogy Magyarországon nincs ilyen folyóirat, bezzeg a Szovjetunióban. Nem tévedés,
a folyóirat 1990-ben, tehát még a Szovjetunióban született. Túlélte a szovjetek
hatalmát. Az Arcanum adatbázisában 2014-es a legutolsó letölthető évfolyam.
Ebben jelent meg Lizanec Péter (Ungvár): „Magyar nyelvű oktatás és kutatás az
Ungvári Nemzeti Egyetemen – jelenkép és kilátások” című írása.
A
mai és sajnos nem csillapodó, hanem inkább egyre hevesebb oktatásügyi vita
fényében érdemes elolvasni, hogy alig néhány éve Kárpátalján hogyan viszonyultak
a felelősen gondolkodók az ukrán nyelv oktatásához.
„Fontos
feladatként állt előttünk több olyan általános nyelv- és irodalomtudományi
stúdium tanszéki tantárggyá tétele, amelyet más tanszék vezetett addig orosz
vagy ukrán nyelven. A magyar tagozat hallgatói ugyanis 1992-ig nem tanulták az
ukrán nyelvet a magyar tannyelvű iskolákban, így többségük nem is beszélte, s
nem is tudták megérteni az ukrán előadásokat olyan diszciplínákból, mint:
Bevezetés a nyelvtudományba. Általános nyelvészet, Bevezetés az
irodalomtudományba, Irodalomelmélet, Irodalomkritika, Világirodalom,
Gyermekirodalom, Magyarország története és különböző szakkollégiumok. Az egyetem
vezetőségével egyeztetés után más tanszékről átvettünk a magyar tanszékre és
magyar nyelven kezdtünk oktatni más tantárgyakat is. Fontos lépés volt ez hiszen
a hallgatók anyanyelvükön mélyebb és alaposabb ismeretekre tehettek szert nyelv-
és irodalomtudományból, amely a szakképzés szempontjából rendkívül fontos.
Ugyancsak lényeges feladatnak tartottuk, hogy segítsük a magyar tagozat
hallgatóit az ukrán, az államnyelv elsajátításában. E célból ukrán
nyelvkönyveket írtunk és jelentettünk meg magyar és orosz anyanyelvűek számára,
növeltük az ukránórák számát (70-ről 140 órára) a magyar tagozatos hallgatók
számára. Mindez pozitív eredményeket hozott.”
Megvolt tehát a megfelelő alap, amire lehetett volna, még ma is lehetne építeni,
ha nem az volna a cél, hogy az egyre nacionalistább ukrán hatalom asszimilációra
késztesse a területén élőket. Tetszik, nem tetszik Kijevben, Ukrajna nem homogén
nemzet állam. A fent idézett cikk első mondatát is ide kell idéznem: „Kárpátalja
soknemzetiségű régió, több mint 100 nemzetiség képviselői élnek vidékünkön.”
Kárpátalja sok nemzetiségű népe békében élt és él egymással. A jelenlegi
agresszív kijevi magatartás feszültséget generál, ami a történelem tanúsága
szerint hosszú távon nem szolgálja a többségi nemzet érdekeit. De nem könnyű
például a kárpátaljai magyarságnak túlélni ezt a rövid távot.