A választások közeledtével sokasodik a miniszterelnökségre pályázók száma. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy a Fidesz-KDNP Orbán Viktorban gondolkodik. De nézzük a többieket: Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Lévai Katalin, Szigetvári Viktor, attól tartok nem teljes a névsor.
Vitaképtelenek képtelen vitája
A
választások közeledtével sokasodik a miniszterelnökségre pályázók száma. Azt
mindenki természetesnek veszi, hogy a Fidesz-KDNP Orbán Viktorban gondolkodik.
De nézzük a többieket: Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Szél
Bernadett, Lévai Katalin, Szigetvári Viktor, attól tartok nem teljes a névsor.
Ki
a csuda kíváncsi végighallgatni ezt a társaságot? A szocialisták érezhetik ezt,
s ezért azzal álltak elő, hogy a választások előtti pénteken a legesélyesebb két
miniszterelnök jelölt között legyen nyilvános tv vita. Ennek érdekében még
törvényjavaslatot is készítenek.
Mindenki tudja, hogy ilyen törvény nem lesz, mert egy kis párt csak konszenzust
keresve kaphat többséget. Ennek a javaslatnak viszont már a beharangozása is
durvább támadás volt, egyetértésre való törekvésnek se híres, se hamva. Az
elképzelés tehát csak törvényjavaslatnak álcázott kampány, (aminek az éle talán
nem is a miniszterelnöknek szól, hanem a többi trónkövetelőnek).
Az
elgondolás amúgy kivihetetlen. A legesélyesebb két jelölt vitázzon, s Karácsony
Gergely kijelentette, hogy „minden mérés szerint” csak ő jöhet számításba.
Esélyes jelöltnek szerintem az számít, aki a) bejut a parlamentbe, b) esélye
lesz kormányzóképes többséget állítani maga mögé. Az első pontot Karácsony
Gergely az MSZP révén biztosan teljesítette volna, ha az MSZP listáján indul. De
a hírek arról szólnak, hogy az MSZP-PM a Fidesz-KDNP példáját követi, azaz a tíz
százalékos küszöb lesz érvényes rájuk is. A ZRI-Závecz mérése szerint az MSZP 13
százalékra számíthat, amihez még hozzá kell adni a PM 0 százalékát.
Számtanpéldában igaz volna, hogy e két szám összege nagyobb, mint tíz. Arra
azonban nem érdemes nagy tételben fogadni, hogy a PM beemelése növeli-e az
MSZP-re szavazó tábort. Az is lehet, hogy csökkenti. A „biztos befutó helyek”
átadása nem lelkesíti az emiatt hátrább szorult szocialistákat, s ez bizony akár
csökkentheti is a szavazási hajlandóságot.
Karácsony vita-szereplését azonban nemcsak ez veszélyezteti. A ZRI-Závecz mérése
is azt mutatja, hogy az MSZP 13 százalékával szemben a Jobbik 16-ra számíthat,
azaz a januári mérések alapján nem Karácsony, hanem Vona a vitapartner. Arról
nem is beszélve, hogy van olyan felmérés is, amely szerint az MSZP-PM együtt nem
éri el a tíz százalékot. A trónkövetelők egymással folytatott csatája
nevetségessé teszi az egész folyamatot.
Mindemellett mélyebb okai vannak annak, hogy a nyilvános vita szükségtelen. Ezt
ugyanis, sőt a kampányt magát, az MSZP már régen értelmetlenné tette.
1993-ban Horn Gyula egészoldalas Népszabadság hirdetésben ismertette választási
programjuk lényegét. Világosan fogalmazott, közérthető, rövid tételek
sorakoztak. Korabeli pletykák szerint valamelyik gazdasági szakember
megvalósíthatatlannak minősítette ugyan az ígéreteket, de Horn leintette: Előbb
meg kell nyerni a választásokat, azután majd jöhetsz a közgazdasági
szempontjaiddal. Az viszont már nem pletyka, hogy a Horn ciklus közepén, élve az
írásbeli kérdés feltevésére vonatkozó jogommal, a hirdetés valamennyi pontjára
rákérdeztem. A kérdések sorozatának sémája ez volt: Igaz-e, hogy ezt meg ezt
ígérték? Hol tart most a megvalósítás, és mi várható még?
Ezekre a kérdésekre egy hónapon belül illik válaszolni. Hónap múlt hónap után,
de válasz nem jött. Az történt, hogy a kérdéseket kiadták az alkotmányügyi
bizottságnak, állapítsa meg, hogy házszabály szerűek-e. A szocialista liberális
kétharmad szerint egy kormányon még akkor sem kérhető számon valamely párt
választási ígérete, ha a párt kormányra került. Volt egy másik érvük is: a
kormányon az kérhető számon, ami a miniszterek feladatközébe tartozik. Hogy
valami oda tartozik-e, azt a miniszter joga eldönteni. Lefordítom magyarra: a
kampány alatti kijelentések semmit nem számítanak, egyébként meg a miniszter
arra felel, amire akar.
Költői a kérdés, hogy ezek után mi értelme van odafigyelni a kampányra.
De
Gyurcsány Ferencnek még ezen is sikerült túltennie. Két dolgot tett, ami miatt
végképp nincs értelme semmiféle vitának. Az egyik: a választások előtt törvénybe
iktatott egy jelentős adócsökkentést, ezt fel is használta az Orbán-Gyurcsány
vitában, bizonyítandó, hogy míg Orbán 1998-2002 között csak tervezte az
adócsökkentést, ő meg is valósította. Igaz, a törvény csak a választások után
lépett volna életbe, de létezett. A választások után azonban a második Gyurcsány
kormány - az akkor még nem kiszivárgott őszödi beszéd légkörében - megszüntette.
Ezen is túlment, ha ugyan lehet, Gyurcsány másik húzása. A vitában arra kérte
Orbán Viktort, hogy ne híreszteljék, hogy a szocialisták valami recept vagy
vizitdíjat vezetnének be, mert ez nem igaz. Hangzatosan elvetett minden
ilyesmit, majd kormányra kerülve szemrebbenés és egy árva magyarázó szó,
bocsánatkérés nélkül bevezette a vita során letagadott vizitdíjat.
Sajnos nincs jele annak, hogy a mai MSZP egy fikarcnyival is jobb lenne, mint
2006-ban volt. Karácsony Gergely szerint ahhoz, hogy az áprilisi, "történelmi
jelentőségű" választáson a választók bölcs döntést hozhassanak, tudniuk kell,
milyen alternatívák állnak egymással szemben. Az MSZP üzenetei viszont nem a
saját vagy PM-esített elképzeléseiről szólnak, hanem arról, hogy minden, amit a
kormány az elmúlt nyolc évben csinált, az rossz, ők mindent másképp tennének, s
ezt kíséri még a korrupcióról szóló általános, ritkán konkretizált vádaskodás.
Épp ezen utóbbi területen derül ki leginkább, hogy milyen ártalmas a mostani
ellenzéki magatartás. Az igazolatlan vádak tömege elfedi, hitelteleníti még
azokat is, amelyek esetleg valós esetekre vonatkoznának. Ma ugyanis nem a
demokrácia sokat emlegetett hiánya, hanem az ellenzék hitelképtelensége gátolja
meg a legfontosabb ellenzéki feladat ellátását: a kormány ellenőrzését.
Úgy
vélem, hogy semmi, de semmi értelme nincs olyanokkal nyilvános vitába szállni,
akik a vitában csak a versenytárs legyőzésének és a hallgatók átverésének a
lehetőségét látják. A régi világban ismerték a párbajképtelenség fogalmát. Ma a
vitaképtelenséggel találkozunk. Magyarországnak nagy szüksége volna egy hitel-
és ezáltal vitaképes ellenzékre, mert a jelenleginél feltétlenül jobbat érdemel.
Surján László