41 százalék


A mai ellenzék az önkormányzati választáson mondható legnagyobb butaságot hirdeti: legutóbb épp Gy. Német Erzsébet fogalmazott úgy az ATV-ben, hogy október 13-án népszavazás lesz Orbánról és a Fideszről Budapesten.

41 százalék

A mai ellenzék az
önkormányzati választáson mondható legnagyobb butaságot hirdeti: legutóbb épp Gy.
Német Erzsébet fogalmazott úgy az ATV-ben, hogy október 13-án népszavazás lesz
Orbánról és a Fideszről Budapesten.


Minden száz
választópolgárból 41 a Fidesz-KDNP szavazója. Tehát Orbán legyőzhető, lelkesedik
az ellenzék, hiszen 100-41 az 59, azaz „18 százalékkal jobbak vagyunk”. Sekély-e
kéj, mondhatjuk József Attilával. Ahhoz, hogy az egyesült ellenzék le tudja
győzni a 41
[LS1] 
százalékot, két feltételnek kell teljesülnie. Az első: mindenki, aki nem a
Fidesz-KDNP szövetségre szavaz, vegyen részt egy nagy összeborulásban, aminek
kötőanyaga az Orbán elleni gyűlölet. A második: hogy a jelenleg 26 nem szavazó
között legyen 9 százalék, aki az összevont ellenzékre szavaz. Erre kevés esélyt
látok.

Hagyjuk ki tehát a
számításból a nem szavazókat. Ám ekkor még sötétebbek az ellenzéki kilátások. 53
százalékot kell legyőznie 47-nek. Reménykedhetnek abban, hogy az ellenzék az
önkormányzati választáson általában jobban szerepel, szavazóit fűti a revans
vágy, kormányoldal viszont ereje tudatában képes félvállról venni az egészet.
Másrészt megpróbálhatják jobban megmozgatni, szavazásra bírni a saját táborukat.
Ahogy Mesterházy mondta egyszer: ajtótól ajtóig. De ajtótól ajtóig azóta sem
mentek semmire.

Miért nem? A
mozgósításban a Fidesz-KDNP sokkal jobb, mint az ellenzék. Nemcsak szavazói,
hanem aktivistái is vannak. A választáshoz persze ez nem elég, valamit mondani
kell arról is, hogy miért. A mai ellenzék az önkormányzati választáson mondható
legnagyobb butaságot hirdeti: legutóbb épp Gy. Németh Erzsébet fogalmazott úgy
az ATV-ben, hogy október 13-án népszavazás lesz Orbánról és a Fideszről
Budapesten. Sem az országgyűlési, sem az európai választáskor nem volt más
üzenetük, mint amúgy jó Torgyánosan: Orbán takarodj. Évek óta ez a lemez megy,
és még nem vették észre, hogy hatástalan. Ráadásul nem nagy erőfeszítés elérni,
hogy a választók tudják: az önkormányzati választás nem hat ki a parlament
összetételére.

 Lesz-e
nagy Orbán ellenes összeborulás a Demokratikus Koalíciótól és Kétfarkú kutyákig
és még tovább? Pillanatnyilag még a jelöltek szintjén is döcögnek az alkuk. De
ezek az alkuk az utolsó pillanatokban meg fognak köttetni. Mert van az a pénz,
amiért valaki visszalép. Tisztelet a kivételnek persze. De mit szólnak a
szavazók? Engem felháborítana, ha a párt, amelyet támogatok, a fejem felett
átadná a helyet egy másik párt jelöltjének. A választópolgár nem puszta szám,
akit össze lehet adni egy másik számmal. A kétfordulós szavazásos időkben a
második fordulós visszalépések jól mutatták, hogy ez még rokon pártok esetén is
csak a legritkább esetben sikerül.

Az ellenzéknek tehát
nincs esélye, de helyenként nyerhet akár jelentős posztokat is. Az erőviszonyok
lényegében 18 éve nem változnak, csak az ellenzék oldalán van átrendeződés.
Először a Jobbik előzte meg a szocialistákat, most a DK és a Momentum tört
előre, de ugyanazon ellenzéki tortát szeletelik. Tortájuk addig nem is fog nőni,
amíg a kormányoldal szidalmazásán túl nincs mondanivalójuk, ami hangerővel nem
pótolható. Keveseknek veszi be a gyomra, hogy míg a Fidesz-KDNP megszavazza
Dobrev Klára parlamenti alelnökségét, a szocialisták ezt nem teszik meg Jávorka
Lívia esetén.

Nem célom, hogy a
hazai ellenzék helyzetét javítsam, de okulásul elmondom, amit egyszer Ilinyben
mondott nekem valaki: Azért fogok önre szavazni, mert az egész beszéde alatt
semmi rosszat nem mondott az ellenfeleiről. Jelenlegi versenytársaink pedig csak
rosszat mondanak rólunk, az eredmény egyértelmű.



Surján László

Forrás:
gondola.hu