A betegekben ott van Jézus, aki hív, hogy vegyük gondjainkba őket!


Ferenc pápa augusztus 28-án az Apostolok cselekedeteiről szóló katekéziseit folytatta. Azokról a versekről elmélkedett, amelyekben Péter a betegek között jár és a feltámadt Jézus első tanúságtevőjének bizonyul (5,12.15–16).

A betegekben ott
van Jézus, aki hív, hogy vegyük gondjainkba őket!

Ferenc pápa
augusztus 28-án az Apostolok
cselekedeteiről szóló katekéziseit folytatta. Azokról a versekről elmélkedett,
amelyekben Péter a b
etegek
között jár és a feltámadt Jézus első tanúságtevőjének bizonyul (5,12.15–16).


Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!

Az Apostolok cselekedeteiben
bemutatott egyházi közösség él azzal a sok értékkel, amelyeket az Úr
rendelkezésére bocsát – az Úr nagylelkű! –, a külső támadások ellenére nagy
hatást gyakorol az emberekre, és létszáma növekszik. A közösség életerejének
érzékeltetésére Lukács az Apostolok cselekedeteiben a jelentős helyszíneket is
megemlíti, így például Salamon csarnokát (vö. ApCsel 5,12), a hívők találkozási
helyét. A csarnok (sztoa) egy nyitott oszlopcsarnok, árkád, amely menedékként
szolgál, de a találkozás és a tanúságtétel helye is. Lukács ugyanis kiemeli
azokat a jeleket és csodákat, amelyek az apostolok beszédét kísérik, valamint a
betegekkel való különleges törődésüket.

A születő Egyház az
Apostolok cselekedeteinek ötödik fejezetében „tábori kórháznak” mutatkozik, mely
fogadja a leggyengébb embereket, vagyis a betegeket. Szenvedésük vonzza az
apostolokat, akiknek nincs „se aranyuk, se ezüstjük” (ApCsel 3,6) – ezt mondja
Péter a sánta koldusnak –, de Jézus nevével erősek. Szemükben – csakúgy, mint
minden idők keresztényeinek szemében – a betegek az Isten országáról szóló
örömhír kiváltságos címzettjei, testvérek, akikben különleges módon jelen van
Krisztus, aki engedi, hogy mindnyájan keressük és megtaláljuk őt (vö. Mt
25,36.40).

A betegek
kiváltságosak az Egyház, a papi szív, az összes hívő számára. Nem szabad kidobni
őket, épp ellenkezőleg, gondjainkba kell venni és ápolni kell őket. A keresztény
törődésnek rájuk kell irányulnia!

Az apostolok közül
kiemelkedik Péter, aki a feltámadt Jézustól kapott elsősége (vö. Mt 16,18) és
küldetése miatt (vö. Jn 21,15–17) kimagasló szerepet játszik az apostolok
csoportjában. Ő az, aki pünkösd napján elkezdi az evangélium hirdetését (a
kérügmát) (vö. ApCsel 2,14–41), és aki irányító feladatot lát majd el a
jeruzsálemi zsinaton (vö. ApCsel 15 és Gal 2,1–10).


Péter
odalép a hordágyakhoz, áthalad a betegek között, ahogyan Jézus is tette, magára
véve a gyengeségeket és a betegségeket (vö. Mt 8,17; Iz 53,4). És Péter, a
galileai halász, végighalad, de hagyja, hogy valaki más nyilvánuljon ki: az élő
és működő Krisztus! A tanúságtevő ugyanis az, aki kinyilvánítja Krisztust, mind
szavával, mind a testi jelenlétével, amely lehetővé teszi számára, hogy
kapcsolatot létesítsen, és hogy a testté lett Ige meghosszabbítása legyen a
történelemben. Péter az, aki a Mester tetteit viszi végbe (vö. Jn 14,12): aki
hittel Péterre tekint, az magát Krisztust látja. Péter végighalad a betegek
között, és mivel betölti őt Urának Lelke, anélkül, hogy bármit is tenne, árnyéka
gyógyító „simogatássá” válik, egészséget közvetít, a feltámadt Jézus
gyengédségét árasztja, aki odahajol a betegekhez és visszaadja nekik az életet,
az üdvösséget, a méltóságot. Ily módon Isten kinyilvánítja közelségét, és
gyermekeinek sebeit „gyengédsége teológiai helyévé” teszi (reggeli
elmélkedés
, Szent Márta-ház, 2017. december 14.).

A betegek sebeiben,
a betegségekben, melyek gátolják az előrehaladást az életben, mindig ott van
Jézus, Jézusnak a sebe. Ott van Jézus, aki mindannyiunkat hív, hogy vegyük
gondjainkba őket, törődjünk velük, gyógyítsuk őket.

Péter gyógyító
tevékenysége gyűlöletet és irigységet vált ki a szadduceusokból, akik börtönbe
záratják az apostolokat, és mivel megzavarodnak az apostolok csodás szabadulását
látva, megtiltják nekik, hogy tanítsanak. Ezek az emberek látták a csodákat,
amelyeket az apostolok műveltek, nem varázslással, hanem Jézus nevében, de nem
akarták azt elfogadni, ezért börtönbe záratják és megkorbácsoltatják őket. Ők
aztán csodálatos módon kiszabadulnak, de a szadduceusok szíve annyira kemény
volt, hogy nem akarták elhinni azt, amit láttak. Péter erre válaszul
megfogalmazza a keresztény élet egyik kulcsigazságát: „Inkább kell
engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29). Ők ugyanis, a
szadduceusok, azt mondják: „Nem folytathatjátok ezt, nem gyógyíthattok!” „Én az
embereket megelőzően Istennek engedelmeskedem”: ez a nagy keresztény válasz. Ez
azt jelenti, hogy fenntartás nélkül, habozás nélkül, számítgatás nélkül
hallgatunk Istenre; ragaszkodunk hozzá, hogy képesek legyünk szövetségben élni
vele és mindazokkal, akikkel utunkon találkozunk.

Mi is kérjük a
Szentlélektől az erőt, hogy ne ijedjünk meg azoktól, akik hallgatást
parancsolnak, rágalmaznak minket, sőt, az életünkre törnek! Kérjük, hogy
erősítsen meg bennünket belsőleg, hogy biztosak legyünk az oldalunkon álló Úr
szerető és vigasztaló jelenlétében!

Fordította: Tőzsér
Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír