2018
2017
-
A balatonalmádi Szent Jobb
kápolna története -
Historia Domus
A házaknak, mint a könyveknek is, megvan a maga sorsa. Most egy hányatott
sorsú, de láthatóan révbe ért vasvári házról lesz szó. -
Ünnepalapítás
"Mert ez még hiányzik. Államunk van, állami ünnepeink is, de a kettő nagyon
sokszor nem fedi egymást. Az állam egészen más tartalmat ad az éppen aktuális
ünnepnek, mint a nemzet emlékezete; és a nemzet is sokszor nézte, nézi
ellenszenvvel az ünnepek átpolitizálásainak törekvéseit. Az eltûnt, vagy
hangsúlyukat vesztő ünnepek korrodálása természetes folyamat, bár
nosztalgiáinak búvópatakjai fel-feltörnek; de felfénylő napjainkból is
gyakorta hiányzik a tartalom." -
Múltunk megteremtője,
jövőnk záloga az Alapító
"A Szent Jobb ökölbe zártsága erő és figyelmeztetés: amit első szent királyunk
megteremtett, azt az utódok nem herdálhatják el. Ezt a mi nemzedékünk csak
akkor fogja teljesíteni, ha megismétli Szent István mûvét. Vegyük észre,
meggyengült kereszténységünk. Előbb vasárnapi-templomba járók, majd
vasárnap-se templomba járók lettünk, s a vallást magunkról levetve eldobáltunk
erkölcsöt, tisztességet, emberséget egyaránt. Vissza kell találnunk mindezek
forrásához. " -
Régi "bötûk" nyomában -
István király és a Szent Korona szlovák népe
"Sok a zûrzavar, tudatlanság, félmûveltség, dilettantizmus, teljes erkölcsi
értékrend-tótágas. Szent István és Koronájának szellemisége, több évszázados
gyakorlatának valósága azonban rendelkezésünkre áll. Akkor is, ha mi, magyarok
elferdítjük a Regnum Hungariae-t, a szlovákok meg ennek megfelelően
kiszakítják belőle, amit magukénak vélnek. István király öröksége azonban
ettől nem változik. Azt elrontani és meghamisítani, szétszabdalni nem lehet. " -
Hívők és nem hívők közös ünnepe ez
Veres András: a kereszténység nélküli demokrácia karikatúra, ami a
zsarnokságba vezet - Az Európai Unió jövőjéről, az új egyházi törvényről és a
magyar családok helyzetéről is beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban
Veres András szombathelyi megyés püspök. Szerinte nem választható szét
augusztus 20-án az ünnep vallási és nemzeti tartalma. -
Szent király városa
Az első szent király itt született, s azóta
szent város ez: szent és gyámoltalan.
Paphercegek, néha paraszti, néha
királyi vér, akkomodálta vén csuzos
lába alá, faragott tarka zsámolyul. -
Szent István ünnepére,
2010-ben
A legfontosabb, hogy mint nemzet, ismét rátaláljunk Istenünkre. Közgazdászok
is tanítják: erkölcs nélkül nem mûködik a gazdaság. De erkölcs nélkül
széthullik a család, a társadalom. Erkölcs nem adható tovább Nokia-dobozban.
Rá kell nevelnünk magunkat ismét. -
Szent István és az
isteni idő 2010-ben
"Szent István király a saját maga által érvényre juttatott végrendeletében a
Nagyasszonyra hagyta örökségül a Szent Koronát – minden hozzá tartozó néppel,
területtel és minden javaival – teljesítve Szûz Mária földön
érvényesülő
kegyelmi uralmának Istentől kijelölt feltételét. „Ezzel utódai nevében is
lemondott a Magyarország fölötti tulajdonjogról és a főhatalomról, ami a római
jogi mancipátusi örökbeadási szerződés szerint közjogilag is hitelesen ment
végbe." -
Kárpát-Haza Temploma
"Az út, ha helyes, mindig Keresztelő Szent János előtt visz el. Itt, a
templomdomb előtt is. Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.
Majd feltûnik harcosaink szelleme, itt különös utalásképpen nem a kalandozó,
hódító, hanem a védelmező alakjában. Örök árnyékot vetve utunkra. Nem
léphetjük át – ha százszor is hálátlannak érezzük azokat, kiket bástyaként
óvtunk. " -
Régi "bötûk" nyomában -
Rugási Gyula: Az Intelmek és a nemzeti teológia
"Kavafisz közismert költeményében, a Barbárokra várva címûben; a nyelvében és
etnikai eredetében ugyan idegen, de szokásait tekintve immáron kereszténnyé
lett barbár hivatott arra, hogy a politikai értelemben halálra ítélt birodalom
egységét fenntartsa, valamint az egyház missziós tevékenységének sikerét
biztosítsa." -
Szent István immár ezer éve tanít minket,
magyarokat
Asztrik, a kalocsai főegyházmegye első érseke több mint ezer évvel ezelőtt
hozta el II. Szilveszter pápától Szent István királynak a koronát.
Kilencvenedik utódja az érseki székben Bábel Balázs, akivel az augusztus 20-i
ünnep kapcsán beszélgettünk hazánk sorskérdéseiről. -
Szent Istvántól az új kenyérig
Augusztus 20-án I. István szentté avatásának napjára (1083. augusztus 20.)
emlékezünk, amely 1991-től államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos
állami és egyházi ünnep lett. A történelem során Szent István alakja és
augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést
jelentett. - Szent
István király -
Az ünnep háttere
- Semjén Zsolt igazának életkörnyezete -
Összetartozunk -
A magyar címer története -
A Szent István Archikon emlékezete
Ady Endre: István király országa
Róma, vagy Bizánc?
Ünnepi gondolatok- Kerék Imre:
Hol vagy, István király? - Tornai József:
Szent István szarkofágja -
Szent István király ünnepe
-
Szent István ünnepe a
Pannonhalmi Főapátságban
Több
korosztálynak szóló Szent István napi ünnepséget rendez augusztus 20-án a
Pannonhalmi Bencés Főapátság. -
Vasárnap Felvidéki Szent
István Ünnepség Révkomáromban
A rendezvény
azért számít kiemelkedő jelentőségûnek, mivel lényegében az első központi
Szent István-megemlékezésről van szó, amelyre az egész országból várják az
Ifjúsági Fórumok képviselőit. „Ugyancsak évtizedek óta nem volt arra példa,
hogy Komáromban magyarországi megyéspüspök tartott volna misét ilyen
horderejû ünnepségen” -
Mádl
Ferenc Turán - Augusztus 20-i ünnepség
Szent István hitt benne, hogy ebben a világban érdemes az igazságért, a
jóért küzdeni, hogy a nemzet felemelkedésének csak ez lehet az erkölcsi
alapja. Ha az egész Kárpát-medence magyarságára tekintünk, ugyanezt
mondhatjuk. Megmaradásunk, életesélyeink növekedésének, a sikernek és a
felemelkedésnek fontos tényezője a jó, kedvező politikai, sőt
világpolitikai helyzet, de végső soron a legfontosabb a szilárd erkölcsi
meggyőződést. -
Múltunk
megteremtője, jövőnk záloga az Alapító
-
Surján László megemlékezése -
A fennmaradás
csodája -
Beszélgetés Jakab Gábor
kolozsvári plébánossal
2016
2015
2014
2013
2012
2011
|
2010
|
2009
2009. augusztus 20.
Ünnepi
gondolatok Szent István király napjára
|
2008
2008. augusztus 20.
Ünnepi gondolat
2007
2007. augusztus 20.
Ünnepi gondolat
2006
Szent István király
|
Tallozó
Szent István egész tevékenysége az országépítésre
irányult
Államalapító Szent István királyunk ünnepe alkalmából a
Népszabadság exkluzív interjút készített Erdő Péter bíboros-prímás esztergom-budapesti érsekkel.
Prof. Dr Erdő Péter püspök rektor millenniumi beszéde:
Szent István országa a XXI. század Közép-Európájában
2005
Szent István király ünnepe
2005. augusztus 20.
|
X. A kegyességről és az
irgalmasságról, valamint a többi erényről
"Az erények mértéke teszi teljessé a
királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a
Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele
kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság
díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt
istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre,
zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége,
sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a
szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a
főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes,
hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet
gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot
szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: "Irgalmasságot akarok, nem
áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz,
akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan
felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten
felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl
senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság
ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy
szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bûzét, valamint a halál ösztönzőjét. "
Részlet az Intelmekből
2003
2002
Arany János:
ISTVÁN ÖRÖKJE
Az időket zengem én, és az
idők apját,
Teliteljes fényiben a dicsőség
napját.
Vajha késő énekem egy Józsua
lenne!
Megállítná e napot, mielőtt
lemenne.Üle István szent király
fejedelmi székén,
A soknyelvû nemzetet birja vala
békén;...
2001
2000