"Nem jelöltállítási versenyt kell nyerni, hanem a választásokat. A végeredmény tehát a kormányoldal kezében van. ... Egy szó, mint száz: október 13-án mindannyiunknak le kell adnia a szavazatát. Választásról választásra érvényes: mindnyájunknak el kell menni. Mindnyájunknak el kell menni, de nem várva meg, hogy valaki Kossuth helyett megüzenje…"
Mindnyájunknak el kell menni
A
családunkat felkereső aktivista már szombaton begyűjtötte a házunkban
megszerezhető aláírásokat. Sietni kell, mondta. A hétfői lapokban már láttuk is
az eredményt: Tarlós leadta az ajánlásokat, sőt volt kerület, ahol már szombaton
megtették ezt.
Ahhoz, hogy valaki Budapesten főpolgármester jelölt legyen, az indulási
szándékon túl ötezer aláírást kell kapnia. Nem magas a mérce. Ha a pártok ezen a
téren versenyezni akarnak, a gyűjtés sebességében tudnak egymással vetélkedni.
Ezért a sietség. Persze az aláírások gyűjtése nemcsak a törvényben előírt
ajánlások megszerzésére való, hanem arra is, hogy az aktivisták valódi
kampányfeladatot lássanak el: beszélgessenek a választókkal. Ezek a
beszélgetések fontos jelzések, az elutasításnak is van üzenete, a kampányban és
a választás után is hasznosítható információkhoz jutnak a pártok. A Fidesz-KDNP
tehát az elegendő ajánlás leadása után is folytatja az aláírások gyűjtését.
Van
azonban egy másik verseny, ami már lezárult. Akad-e jelölt, aki elvállalja a
feladatot. Kósa Lajos nyilatkozata számomra meglepő ellenzéki kudarcot jelez.
Tízezer lakosnál nagyobb település 169 van Magyarországon. Mindegyikben van
Fidesz-KDNP jelölt, vagy olyan független, akit a Fidesz-KDNP támogat. Az
ellenzék által állított, illetve támogatott jelöltek száma ebben a
településkategóriában 53. Ez mindössze 31 százalék. Más szavakkal, ezen mérce
szerint is kétharmados a kormányoldal előnye. Ráadásul nem vennék rá mérget,
hogy az ellenzék mind az 53 helyen nyerni fog. Sőt biztos vagyok benne, hogy
nem.
További érdekesség, hogy a tízezer főnél nagyobb települések körében csak 31
olyan van, ahol egy kormánypárti jelölt áll szemben egy ellenzékivel.
Feltételezem, hogy ezek a fontosabb helyek: megyeszékhelyek, fővárosi kerületek.
Mivel a kormánypártok támogatása éppen csak meghaladja az ötven százalékot, kis
szerencsével itt nyerhet az ellenzék. Ez a „kis szerencse” voltaképp abban áll,
hogy a kormánypárti szavazók kisebb arányban mennek el – győzelmük biztos
tudatában – szavazni, továbbá az ellenzéki sikervágy és a kormányzat elleni
mesterségesen gerjesztett düh biztosítja, hogy minden ellenzéki hajlamú
polgártásunk le is adja a szavazatát.
Nem
jelöltállítási versenyt kell nyerni, hanem a választásokat. A végeredmény tehát
a kormányoldal kezében van. Nem szabad abból kiindulni, hogy épkézláb mondatok
nem hangoztak el az ellenzéki jelöltek szájából, mert a választók nem a
programra kíváncsiak. Egy gyűlölet-kampány áldozatai, akik azt hiszik, hogy jót
tesznek az országgal, ha elkergetik a kormányt. Hiába mondjuk, hogy ha minden
jelöltjük nyer (az említett 169-ből mindössze 53!), a kormány akkor is marad a
helyén. Az elvakult emberre nem lehet ész érvekkel hatni. Egy szó, mint száz:
október 13-án mindannyiunknak le kell adnia a szavazatát. Választásról
választásra érvényes: mindnyájunknak el kell menni. Mindnyájunknak el kell
menni, de nem várva meg, hogy valaki Kossuth helyett megüzenje…
Surján László