Sok turista van az Egyházban, akik elhitetik magukkal, hogy keresztények!


Augusztus 21-én Ferenc pápa folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézis-sorozatát: az első keresztény közösségekben elkezdett osztozásról, közösségvállalásról, teljes vagyonközösségről elmélkedett.

Sok turista van az
Egyházban, akik elhitetik magukkal, hogy keresztények!

https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=99305&v=0&img=c_4.jpgAugusztus
21-én Ferenc pápa folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló
katekézis-sorozatát: az első keresztény közösségekben elkezdett osztozásról,
közösségvállalásról, teljes vagyonközösségről elmélkedett.

Kedves testvéreim, jó napot
kívánok!

A keresztény közösség a
Szentlélek bőséges kiáradásából születik, és a Krisztusban testvérek közötti
osztozás kovászának köszönhetően növekszik. Van egy szolidaritási dinamizmus,
mely építi az Egyházat mint Isten családját. Ebben központi jelentőségű a
koinónia tapasztalata. Mit jelent ez a furcsa szó? Ennek a görög szónak a
jelentése: „közösbe adás”, vagyis közösséget alkotunk, nem egymástól
elszigetelten élünk. Ez az első keresztény közösség tapasztalata: a „közösbe
adás”, „megosztás”, „közösségvállalás, részesedés”, nem elszigetelődés. A
kezdeti idők egyházában ez a koinónia, ez a közösség mindenekelőtt a Krisztus
testében és vérében való részesedésre vonatkozik. Ezért amikor áldozni megyünk,
akkor azt mondjuk [a latin nyelveken], hogy „közösségre lépünk”, közösségbe
kerülünk Jézussal, és ebből a Jézussal való közösségből elérkezünk a
testvérekkel való közösségvállaláshoz. Tehát a Krisztus testében és vérében való
részesedés, melyre a szentmisében kerül sor, a testvérek közötti egyesülésben
válik gyakorlattá, abban is megmutatkozik, ami a legnehezebb: közösbe adják
javaikat és pénzt gyűjtenek a jeruzsálemi anyaegyház és más egyházak
megsegítésére (vö. Róm 12,13; 2Kor 8–9). Ha tudni akarjátok, jó keresztények
vagytok-e: imádkoznotok kell, igyekeznetek kell szentáldozáshoz és a
kiengesztelődés szentségéhez járulni. De azt, hogy a szíved megváltozott-e, az
jelzi, hogy a megtérés elérte-e a zsebedet, fel tudod-e adni saját érdekeidet:
az mutatja meg, hogy megtértél-e, hogy nagylelkű vagy-e másokkal, segíted-e a
leggyengébbeket, a legszegényebbeket. Ha a megtérésed elér idáig, biztos lehetsz
abban, hogy igazi megtérésről van szó. Ha csak szavak szintjén marad, az nem
igazi megtérés.

Az eucharisztikus élet, az
imák, az apostolok prédikációja és a közösségvállalás megtapasztalása (vö.
ApCsel 2,42) a hívőket olyan emberek csoportjává teszi – mondja az Apostolok
cselekedetei –, akiknek „egy a szíve és egy a lelke”, és akik nem tartják
tulajdonuknak azt, amijük van, hanem mindenük közös (vö. ApCsel 4,32). Ez a
nagyszerű életmodell segít, hogy jószívűek és ne zsugoriak legyünk. Ezért „senki
nem szűkölködött közöttük – mondja az Apostolok cselekedetei –, mert akiknek
földjük vagy házuk volt, eladták, az eladott javak árát elhozták, és letették az
apostolok lába elé, s azután szétosztották mindenkinek szükséglete szerint” (ApCsel
4,34–35). Az Egyházban mindig jelen volt a keresztényeknek ez a cselekedete:
lemondtak a szükségesen felüli dolgaikról, hogy odaadják azoknak, akiknek
szükségük volt rájuk. És itt ne csak pénzre gondoljunk, hanem időre is! Milyen
sok keresztény van – például ti itt, Olaszországban –, akik önkéntes munkát
vállalnak! Ez csodálatra méltó! Közösséget vállalok, megosztom az időmet
másokkal, segítem a rászorulókat. Ilyen az önkéntesség, a jótékonykodás, a
beteglátogatás. Mindig törekednünk kell arra, hogy osztozzunk másokkal, és ne
csak saját érdekeinket keressük!

Ily módon a
közösségvállalás, a koinónia lesz az Úr tanítványai közötti kapcsolat új
formája. A keresztények egy új érintkezési, új kapcsolódási formát tapasztalnak
meg. A kimondottan keresztény létmód ez, mégpedig olyannyira, hogy a pogányok,
amikor látták a keresztényeket, azt mondták: „Nézzétek, mennyire szeretik
egymást!” A szeretet ez a kapcsolódási forma! De nem szavak szintjén maradó,
hamis szeretet, hanem tettekben megmutatkozó szeretet, egymás segítése, konkrét
szeretet. A szeretet konkrétsága! A kapcsolódás Krisztushoz olyan kapcsolatot
teremt a testvérek között, amely vagyonközösségben is kifejeződik. Igen, ez az
együttléti forma, ez a kölcsönös szeretet így elér a zsebekig is, elér odáig,
hogy lemondjunk a gátló pénzről, és azt másoknak adjuk, szembefordulva saját
érdekeinkkel. Az, hogy a hívők Krisztus testének tagjai, felelőssé teszi őket
egymásért. Az, hogy hiszünk Jézusban, mindannyiunkat felelőssé tesz egymásért.
„Nézd csak azt az embert, milyen nehézséggel küzd: engem ez nem érint, az ő
baja!” Nem! Mi, keresztények nem mondhatjuk: „Szegény ember, van egy otthoni
problémája, küzd ezzel a családi nehézséggel.” Ehelyett imádkoznom kell érte,
azonosulok vele, nem vagyok közömbös iránta. Ezt jelenti kereszténynek lenni.
Így az erősek támogatják a gyengéket (vö. Róm 15,1), és senkinek sincs része az
emberi méltóságot megalázó és eltorzító nélkülözésben, mert hiszen közösséget
vállalnak egymással: közös a szívük. Szeretik egymást! Ez jelzi kereszténységünk
valódiságát: a konkrét szeretet!

https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=99305&v=0&p=1&img=c_6.jpgJakab,
Péter és János, a három apostol, a jeruzsálemi egyház „oszlopai”, közösségileg
úgy rendelkeznek, hogy Pál és Barnabás a pogányokat evangelizálják, míg ők a
zsidókat evangelizálják majd, és csak azt kérik Páltól és Barnabástól –
feltételként –, hogy ne feledkezzenek el a szegényekről, emlékezzenek meg a
szegényekről (vö. Gal 2,9–10). De nemcsak az anyagilag szegényekre kell
gondolnunk, hanem a szellemileg-lelkileg szegényekre is, azokra az emberekre,
akik nehézségekkel küzdenek, akik rászorulnak közelségünkre. Egy keresztény
mindig magától, saját szívétől indul ki, és másokhoz közelít, ahogy Jézus
közeledett hozzánk. Ilyen az első keresztény közösség.

Az osztozásra és a vagyon
közösbe adására konkrét példát látunk Barnabás tanúságtételében: van egy földje,
eladja, hogy árát odaadja az apostoloknak (vö. ApCsel 4,36–37). Ám az ő pozitív
példája mellett láthatunk egy szomorúan negatívat is: Ananiás és felesége,
Szafira, eladják birtokukat, de az érte kapott pénznek csak egy részét adják oda
az apostoloknak, a másik részét megtartják maguknak (vö. ApCsel 5,1–2). Ez a
család megszakítja az ingyenes osztozás, a derűs, érdekmentes osztozás
láncolatát, a következmények pedig tragikusak, végzetesek (ApCsel 5,5.10). Péter
apostol leleplezi Ananiás és felesége erkölcstelenségét, és azt mondja neki:
„Miért szállta meg a sátán szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél
magadnak a föld árából? […] Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek” (ApCsel
5,3–4). Mondhatni Ananiás Istennek hazudott, egy elszigetelt lelkiismeret, egy
képmutató lelkiismeret révén, vagyis egy „árcsökkentett”, részleges és
opportunista egyházhoz tartozás révén. A képmutatás a legádázabb ellensége ennek
a keresztény közösségnek, ennek a keresztény szeretetnek: amikor valaki
eljátssza, hogy szereti a másikat, pedig csak saját érdekeit keresi.

Az őszinteség elmulasztása
a megosztásban vagy az őszinteség elmulasztása a szeretetben azt jelenti, hogy a
képmutatást ápoljuk, eltávolodunk az igazságtól, önzővé válunk, kioltjuk a
közösségvállalás tüzét és belső fagyhalálra ítéljük magunkat. Azok, akik így
viselkednek, turistaként haladnak át az Egyházon. Aki így viselkedik, az
turistaként vonul végig az Egyházon. Sok turista van az Egyházban, akik mindig
átmenőben vannak, de sosem lépnek be az Egyházba: ez a spirituális turizmus,
mely elhiteti velük, hogy keresztények, pedig csak katakombaturisták! Nem! Nem
szabad turistáknak lennünk az Egyházban, hanem egymás testvéreinek kell lennünk!
Ha valaki csak arra építi életét, hogy nyereséget és előnyt szerezzen a
helyzetekből mások kárára, az elkerülhetetlenül belső halált eredményez. Hány
ember állítja magáról, hogy közel áll az Egyházhoz, papok és püspökök barátai,
közben pedig csak saját érdekeiket keresik. Ezek a képmutatások teszik tönkre az
Egyházat!

Az Úr – mindannyiunkért
kérem őt – árassza ránk a gyengédség Lelkét, aki legyőz minden képmutatást és
mozgásba hozza az igazságot, mely táplálja a keresztény szolidaritást, amely
messze nem szociális segítségnyújtás, hanem az Egyház természetének
elidegeníthetetlen kifejeződése, az Egyházé, mely gyengéd anyja mindenkinek,
különösen a legszegényebbeknek.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír