"1799-ben Páter Nagy József ferences szerzetes Kisasszony hó 20. napján a budai vár királyi kápolnájában prédikált. Kijelentette, hogy Boldog az az ország, melynek királya boldogságot nem csak fegyverrel szerez, hanem azt bölcs igazgatásával is meg tudja erősíteni."
Szent István napi gondolatok
Elhangzott 2019. augusztus 20-án Zamárdiban.
1799-ben Páter Nagy József ferences szerzetes Kisasszony hó 20. napján a budai
vár királyi kápolnájában prédikált. Kijelentette, hogy Boldog az az ország,
melynek királya boldogságot nem csak fegyverrel szerez, hanem azt bölcs
igazgatásával is meg tudja erősíteni.
A „boldogságot”, azaz a főhatalmat ma már nem fegyverrel szerzik meg, hanem
arról választás révén mi polgárok döntünk. Amióta fordult egyet a világ, azaz
harminc éve, volt négy miniszterelnökünk, akit egyszer, és volt/van egy, akit
négyszer választottak meg. Ez jelez valamit a bölcs igazgatásról, aminek Szent
István a példaképe.
Első szent királyunk ünnepe nem csak katolikus ünnep, bár a látvány erre utal.
(körmenet, szentmisék). Szent István „emléke annyi időktől fogva meg nem
fogyatkozott, hanem él az mindnyájunk szívében, kik magyaroknak tartjuk
magunkat.” Így látta a Vasárnapi Újság cikkírója már 1858-ban. Mindnyájunk?
Sajnos azóta hallottunk micisapkáról, körbehurcolt húscafatról – de azok, akik
így provokálták a többséget, eltűntek a közéletből. Méltán. Idén, most a
napokban, egy még durvább kijelentést fogalmazott valaki, amit megismételni nem
vagyok hajlandó. Aki olvasta tudja, aki nem olvasta, nem vesztett vele. De erős
meggyőződésem, sőt az említettek alapján már tapasztalatom is, hogy nem lesz
tartós szereplője a magyar közéletnek az, aki nem tudja tisztelni Szent Istvánt
és a hozzá kapcsolódó relikviákat.
„Ma
el lehet mondani, hogy … politikai világunknak nagy része a nemeztközi
szellemnek hódol s Nyugatnak
nemcsak a kultúráját, hanem még a léhaságát és erkölcstelenségét
is bírálat nélkül beveszi.” Nem mai politikus fogalmazott így, hanem 1910
augusztus 20-án a Pesti Hírlap vezércikke, hozzátéve, hogy a magyarságért,
nemzeti szellemért, erkölcsért csak egy kis rajongó csapat küzd, amelynek
idealizmusát vagy kikacagja, vagy lenézi a modern jelszó alatt bujkáló
éretlenség. Napjaink híre alapján az azóta eltelt 109 év alatt a helyzet csak
rosszabbodott, bár az éretlenek száma, mintha csökkenne, a Nyugat torzulásait
pedig már nemcsak egy kis rajongó csapat veti el.
Ennek a vitának egy másik része a Szent Istvánt követő Nyugathoz közeledés és a
nemzeti önállóság ma is időszerű és gyakran félreértett vagy félremagyarázott
ellentéte. Pedig nem ellentétről, hanem egymásmellettiségről, divatosan
fogalmazva a fékek és egyensúlyok rendszeréről van szó. Ahogy Szent István
bekötött minket a Nyugat világába, de kiverte Konrád császárt az országból,
amikor hódítani akart.
Szent István országa élt 1000-1920 között.
Nem a zsugorodás a legnagyobb trianoni baj, hanem az, hogy Trianonban homogén
nemzetállamot csináltak belőlünk, s szár év múltán már azt hisszük, ez mindig
így volt. Szent István országa többnemzetiségű volt, s az idők sanyarúsága miatt
a betelepítésekkel még inkább azzá lett. A trianoni igazságtalanságot nem
határtologatással lehet megoldani, hanem annak biztosításával, hogy a
Kárpát-medence minden lakója élhessen a szülőföldjén úgy, hogy emberi jogait
senki ne korlátozza. Ha sikerül még a tőlünk elszakadt nem magyar volt
polgártársaink felé is közelednünk, akkor lesz remény, hogy Szent István országa
helyreáll. Másképp, de emberi kapcsolatait, gazdasági előnyeit és európai
politikai érdekérvényesítését tekintve valóságosan. Ezek alapján újraéleszthető
Szent István országa? Ez rajtunk múlik.
Surján László