A Városmajori Szabadtéri Színpadon előadott Nyáry Krisztián és a Kaláka közös produkciójáról Kabdebó Lóránt számol be.
Kabdebó Lóránt
Valóság és költészet
(Nyáry
Krisztián és a Kaláka közös produkciója)
2016 óta változatlan
sikerrel, mindig telt házzal kerül előadásra egy félig-dramatizáltnak mondott
darab különböző színpadokon. Az idei nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
A szerzők úgy nevezik: „irodalmi koncert-színház”. Az idén három este, és ismét
telt házakkal. Lehet, hogy vonzzák a szereplő nagy színészek és a zenészek (Nagy-Kálózy
Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, és a közéjük
természetességgel illeszkedő elbeszélő, maga a siker-szöveg könyv-változatainak
szerzője: Nyáry Krisztián; valamint a klasszikus verseket megzenésítő és előadó
Kaláka-együttes). De ahhoz, amit a közönség soraiban hallottunk („már harmadik
éve nézzük meg, újra és újra, nagyon érdekes és vidám darab”) mindez nem lenne
elég. Már Nyáry Krisztián könyv-változataiban is rátalált valami olyan
elementáris emberi kíváncsiságra, ami mindaddig éltetni fogja az előadást, amíg
lesz magyar nyelv és nemzeti irodalom.
A plakátra kattintva olvasható példányt kapunk!
Ugye minden iskolai oktatásban
van olyan állandó tárgy, amit minden évjáratban tanítanak. Köznyelven úgy
emlegetjük: „magyar”. És minden országban persze ugyanez behelyettesíthető a
saját nemzeti irodalmuk nevével. Én magam is tanítottam ifjúságomban „magyart”,
egy évtizeden keresztül, miskolci középiskolákban. Majd pedig évtizedekig
képeztem tanárokat „nem középiskolás fokon” , akik azóta is tanítják ezt a
tantárgyat. És vannak együtteseink, akik legismertebb verseinket megzenésítve
viszik közelebb a kultúrára szomjas közönséghez. Ezek között hozzám legközelebb
éppen ennek az estnek a főszereplője, a Kaláka-együttes áll. Az ő internetes
honlapjukon olvastam, hogy most is előadják a Városmajori Színpadon Nyári
Krisztián könyvének dramatizált változatát. Világos, hogy kíváncsivá tettek, mit
lehet kezdeni az általam jólismert anyaggal.
Persze jó volt nekem is
hallani a legismertebb magyar versek közül megzenésítve Ady
Elbocsájtó szép üzenetét,
meg a csodálatos létlátomást, a
Kocsiút az éjszakában
címűt. Pár éve a keletkezés helyszínén többnapos konferencián mi is előadásokkal
szerepeltünk feleségemmel Dobos Marianne-nal, és a baráti körünkbe tartozó,
irodalomban is tudós doktornővel, Felszeghi Sárával. És ha már kocsiút, akkor
ott van Petőfi legendás történetű emlékező verse,
A négyökrös szekér.
És bizony Vörösmarty
A merengőhöz
címzett „vallomása”, amely talán a legcsodálatosabb anti-szerelmes vers, egy
elhanyagolt öregedő férfi biztonságkeresése szerelmi hevület nélkül. De hogyan
lehet az iskolai emlékezetű, megzenésített verseket ennyire érdeklődésközelbe
hozni ennyi házat megtöltő közönséghez? Úgy, ahogy azt már Goethe is kitalálta,
amikor megírta a
Dichtung und Wahrheitet,
A
Költészet és valóságot,
majd pedig a
Wahlverwandtschaftent,
amit Vas István zseniális telitalálattal a kémiai utalású „cserebomlás” helyett
Vonzások
és választások
címmel fordított magyarra.
Az érdeklődés hajtja az
irodalom iránt fogékonyakat, életkortól függetlenül. Mert keveslik, amit az
iskolában hallhattak. Az idillikus magyarázatokat. Mert az iskolában
megtanítják, hogy az egyik legszebb magyar szerelmes vers Vajda János, az
Ady-nevezte „Montblanc-ember” Húsz év mulva című látomása, és mellé
ismertetik, hogy utóbb megnősült a költő, de szinte külön életet éltek a
feleséggel, és a világszép vers is valaki máshoz szól, egy kalandornőhöz, akit
látásból ha ismert csak valaha a költő. Itt most ellenben egy drámai (sőt
tragikus) házassági össze nem illés elevenedik meg. Illusztrációban? Nem.
Szerintem tragikai színházi megjelenítésben.
De sokkal egyszerűbb
ellentét is lehet egy vers, és keletkezési körülményei között. Elhangzik a műsor
elején a játékos, mégis szenvedélyes, szinte születése pillanatában
megzenésítésre vágyó Szabó Lőrinc-vers: „Szeretlek, szeretlek, szeretlek //
egész nap kutatlak, kereslek”. Ez valóban a kedveshez szól. Csakhogy én tudom,
hogy a kedves éppen ekkor Hollandiában van hosszabb ideig kisfiával, a verset
levélben küldi el neki a költő, ugyanis a Nagy Háború után az akkor a vészekből
kimaradt, gyarmataiból meggazdagodott Hollandia uralkodója, magyar gyermekeket
fogadott feltáplálásra, egészséges életre (Érdemes lenne a nevét is megjegyezni:
Vilma királynő – tudják, akiről egy időben a Városligeti fasort is hálából
elnevezték).
Szóval a nagyközönség ezek
szerint szereti költészetünk kiemelkedő értékű verseit, de kevesli a versek
keletkezésének ellentmondásos, nem egyszer groteszk történeteit. Eljön, mert
ezekre a különös esetekre is kíváncsi. Nyáry Krisztián pedig éppen ezeket a
háttéreseményeket gyűjti össze számukra. Élővé teszi a vers születésének
körülményeit. Sokmindent a szakma már filológiailag feltárt. Ott csak az íróra
várt a feladat, hogy eljuttassa kíváncsi közönségéhez a történeteket. De tudom
(mert volt, hogy engem is faggatott egy-egy történet hátteréről), hogy legjobb
filológusaink közé is tartozik. Érzéke van a konfliktusok „megszimatolására”, és
van türelme és kitartása megkeresni a szükséges dokumentáltságot, ha az még
várat magára. Alkotó kíváncsisággal és utódi tisztelettel közelít a művekhez,
hogy életre (pontosabban: színpadi életre!) idézze megteremtőik valóságos
körülményeit. Talán legnagyszerűbb bravúrja: Kosztolányi Akarsz-e játszani
című verse pszichológiai hátterének megelevenítése. A Kaláka-együttes egyik
legnépszerűbb versét a házastársak vívódó együttlétében eleveníti meg. Bravúros
ötletekkel, élettel-halállal játszó jelenetekkel.
De a legvadabb jelenet,
amivel mellbevágóan indítja az alkotói-életrajzi fűzérét – bármilyen furcsa is,
tényleg megtörtént valóság. Tanúsíthatom kutatásaim alapján! Amint az ifjú
költőtanítvány fájdalmasan átadja menyasszonyát a mester házastársává.
Keservesen megbűnhődtek érte mindhárman: Szabó Lőrinc is, Babits is, és a
tárggyá avatott Tanner Ilonka úgyszintén. Ezzel a döbbenetes szerelmi alkuval
vezet be a történésekbe mesélőként Nyáry Krisztián.
És közönsége hálásan
fogadja, amikor vezető színészeink számára szöveggé alakul a kedves költők
sorsa. Verseik szemünk láttára alakulnak át sorsköltészetből létköltészetbe. A
Kaláka dalaiban-zenéjében pedig már a létköltészet szárnyal. Az, amit az iskola
ismertetett meg valaha diákjaival. Akik az előadásban jól szórakozva értő és
érdeklődő közönséggé alakulnak át.