Ferenc pápa október 23-án az Apostolok cselekedetei alapján Pál és Barnabás apostol küldetéséről, a jeruzsálemi zsinatról és az Egyház igazi természetéről, mindenki előtt való nyitottságáról elmélkedett.
Az Egyház nem
erődítmény, hanem mindenkit befogadó sátor!
Ferenc
pápa október 23-án az Apostolok cselekedetei alapján Pál és Barnabás apostol
küldetéséről, a jeruzsálemi zsinatról és az Egyház igazi természetéről, mindenki
előtt való nyitottságáról elmélkedett.
Kedves testvéreim, jó napot
kívánok!
Az Apostolok
cselekedeteinek könyve elbeszéli, hogy Szent Pált, a Jézussal való átalakító
találkozás után, Barnabás közvetítésének köszönhetően befogadja a jeruzsálemi
egyház, és Pál elkezdi hirdetni Krisztust. Némelyek ellenségessége miatt azonban
arra kényszerül, hogy Tarsusba, szülővárosába költözzön, ahol Barnabás utoléri,
hogy bevonja őt Isten szavának hosszú útjába. Az Apostolok cselekedeteinek
könyve, melyet ezekben a katekézisekben magyarázunk, mondhatjuk, hogy Isten
szava hosszú útjának könyve: Isten szavát hirdetni kell, mindenütt hirdetni
kell.
Az
út egy erős üldöztetés után kezdődik (vö. ApCsel 11,19); ez azonban, ahelyett,
hogy beszüntette volna az evangelizálást, kedvező alkalmat teremtett annak a
területnek a kiszélesítésére, ahová Isten szavának jó magját vethetik. A
keresztények nem ijednek meg. Menekülniük kell, de Isten szavával együtt
menekülnek, és így terjesztik Isten szavát szinte mindenütt. Pál és Barnabás
először a szíriai Antiochiába érkeznek, és egy egész éven ott maradnak, hogy
tanítsanak és segítsék a közösséget meggyökerezni (vö. ApCsel 11,26). A zsidó
közösségnek, a zsidóknak hirdették Isten szavát. Antiochia így a missziós
tevékenység központjává válik, annak a prédikációnak köszönhetően, amellyel a
két evangelizátor – Pál és Barnabás – megérintette a hívők szívét, akiket itt,
Antiochiában hívnak először „keresztényeknek” (vö. ApCsel 11,26).
Így az Apostolok
cselekedeteinek könyvéből feltárul az Egyház természete: az Egyház nem
erődítmény, hanem egy sátor, mely képes bővíteni terét (vö. Iz 54,2) és
befogadni mindenkit. Az Egyház vagy „kifelé haladó”, vagy nem egyház, vagy úton
van, folyamatosan bővítve terét, hogy mindenki beléphessen, vagy nem egyház.
„Nyitott ajtajú Egyház” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 46), mindig
nyitott ajtókkal. Amikor zárt kapujú templomot látok itt, ebben a városban, vagy
amikor ilyet láttam a másik egyházmegyében, ahonnan jöttem, ez rossz jel. A
templomok kapuinak mindig nyitva kell állniuk, mert ez jelképe annak, milyen az
Egyház: mindig nyitott. Az Egyháznak „mindig az Atya nyitott házának kell
lennie. […] Így ha valaki a Lélek indítását akarja követni, és Istent keresve
közeledik, ne egy zárt kapu ridegségével találja magát szembe” (uo., 47).
Viszont ez az újdonság, a
nyitott kapuk… Kik előtt? A pogányok előtt! Az apostolok ugyanis a zsidóknak
prédikáltak, de a pogányok is jöttek kopogtatni az Egyház kapuján! Viszont ez az
újdonság, a pogányok előtt nyitott kapuk újdonsága felettébb élénk vitát vált
ki. Egyes zsidók azt állítják, hogy az üdvözüléshez először körülmetélés útján
zsidóvá kell válni, aztán pedig meg kell keresztelkedni. Azt mondják: „Ha nem
metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek” (ApCsel 15,1),
vagyis később nem keresztelkedhetnek meg. Először a zsidó szertartás, aztán a
keresztség: ez volt az álláspontjuk. És az ügy rendezése érdekében Pál és
Barnabás megbeszélést folytat az apostoloknak és a jeruzsálemi véneknek a
tanácsával, és sor kerül arra, amit az Egyház történetének első zsinatának
tartanak, a jeruzsálemi zsinatra vagy gyűlésre, amelyre Pál a Galatáknak írt
levélben utal (Gal 2,1–10).
Egy igen kényes teológiai,
lelkiségi és fegyelmi kérdést vitatnak meg, ez pedig a Krisztusban való hit és a
mózesi törvény megtartása közötti kapcsolat. A gyűlésen döntő jelentőségűek
Péternek és Jakabnak, az Anyaegyház „oszlopainak” beszédei (vö. ApCsel 15,7–21;
Gal 2,9). Ők azt javasolják, hogy ne kényszerítsék a körülmetélést a pogányokra,
hanem csak arra kérjék őket, hogy utasítsák el a bálványimádást és annak minden
formáját. A megbeszélésből megszületik az általános út, és ezt a döntést az
Antiochiába küldött úgynevezett apostoli levéllel megerősítették.
A
jeruzsálemi gyűlés fontos szempontokat ad nekünk, megvilágítja, hogyan kezeljük
a különbségeket és keressük az „igazságot szeretetben” (Ef 4,15). Emlékeztet
bennünket, hogy a konfliktusok megoldásának egyházi módszere a figyelmes és
türelmes meghallgatásra épülő párbeszéden, valamint a Lélek fényében végzett
megkülönböztetésen alapul. A Lélek ugyanis az, aki segít feloldani a
bezárkózásokat és a feszültségeket, és aki működik a szívekben, hogy – az
igazságban és a jóban – elérjék az egységet. Ez a szöveg segít megértenünk a
szinodalitást. Érdekes, ahogyan a levelet írják. Az apostolok így kezdik: „A
Szentlélek és mi úgy döntöttünk, hogy…” Ez a szinodalitás tulajdonsága: a
Szentlélek jelenléte, különben az nem szinodalitás, hanem társalgó, parlament,
valami más…
Kérjük az Urat, hogy minden
keresztényben, különösen a püspökökben és a papokban erősítse meg az egység
iránti vágyat és a közösségért vállalt felelősséget! Segítsen megélnünk a
párbeszédet, a meghallgatást és a találkozást testvéreinkkel a hitben és a
távoliakkal, hogy megízleljük és megmutassuk az Egyház termékenységét, hiszen az
Egyháznak mindenkor sokgyermekes „boldog édesanyának” kell lennie (vö. Zsolt
113,9)!
Felhívás Chile érdekében
Aggodalommal követem a
chilei eseményeket. Remélem, hogy az erőszakos tüntetéseket párbeszéd útján
befejezik, és azon lesznek, hogy megoldást találjanak a válságra és legyőzzék a
válságot kiváltó nehézségeket, az egész lakosság érdekében.
Fordította: Tőzsér Endre
SP
Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír