Jó lenne, ha az európaiak ismernék a magyar népmeséket. Aki ismeri az okos lány történetét, aki hozott is meg nem is ajándékot a királynak, az azonnal felismeri, hogy a most elképzelt tagállamok közötti menekült-szétosztásra szolgáló ideiglenes mechanizmus megoldás is, meg nem is. Főleg nem is, ezért inkább csak porhintés.
A
máltai megállapodás margójára
Jó lenne,
ha az európaiak ismernék a magyar népmeséket. Aki ismeri az okos lány
történetét, aki hozott is meg nem is ajándékot a királynak, az azonnal
felismeri, hogy a most elképzelt tagállamok közötti menekült-szétosztásra
szolgáló ideiglenes mechanizmus megoldás is, meg nem is. Főleg nem is, ezért
inkább csak porhintés.
Nézzük a lényegét. A megegyezés a Földközi-tengeren felvett emberekre
vonatkozik. Nincs szó az egyéb útvonalon érkezőkről. A megegyezés ideiglenes,
hat hónapra szól. A résztvevők bármikor és indoklás nélkül kiléphetnek az
együttműködésből. Jelenleg kvótákat nem állapítanak meg, de Máltán mind a
németek, mind a franciák 25-25 százalékot vállaltak.
Egy
nyilatkozat szerint a németek az elmúlt 15 hónap adataihoz fogják mérni az új
mechanizmus hatását, és ha a menekültek száma nő, akkor ők felfüggesztik a
részvételüket. Az elmúlt 15 hónapban Németország állítólag 225 embert vett át
Olaszországtól.
Ez
havi 15 főt jelent, fél évre kilencvenet, amit, ha 25 százaléknak veszünk, az
egész megállapodás 360 ember befogadásáról szól. Mivel ezek a számok
sajtóértesülésekből valók, talán ne foglalkozzunk velük behatóbban, annyira
nevetségesen kicsinyek. Ám, ha ennek a tízszeresét, akár százszorosát vesszük,
akkor is voltaképp csepp a tengerben. Utalok akár csak a Törökországban
visszatartott millókra.
Nem
árt végig gondolni: 2015 csak egy kiugró év volt, maga a migrációs folyamat
évtizedes múltú. Főbb mozgató rugói:
-
a
fejletlen államokban lévő alacsony bérszínvonal, ezzel összefüggésben alacsony
életszínvonal; -
a
térségben zajló háborúk, részben polgárháborúk, részben külföldi beavatkozások
miatt; -
élelem és vízhiány, amelyet a klímaváltozás folyamatosan növel.
Számos becslés szól arról, hányan tervezik a kivándorlást, elsősorban Európába,
de az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália is felmerül, mint célország. E
becslések mindegyike sokmillió emberrel számol. Ehhez képest a felvázolt
mechanizmusról az illő tisztelet hangján sem mondhatunk mást: vajúdtak a hegyek,
s egérke született.
A
globalizáció nem lehet azonos a Földön élők globális kifosztásával, a javak
elosztásának kirívó igazságtalanságával. Ennek a kérdésnek a megoldását
halogatni lehet ugyan, de az emberiség jövője és békéje szempontjából minden
halasztás csak növeli a veszélyt. Sem a migránsok befogadása, sem a határok
lezárása nem megoldás, pontosabban ezek ideig-óráig tudják csak kezelni a
problémát. Ráadásul a tömeges befogadás az integráció komoly zavaraival jár még
akkor is, ha a terrorizmusról nem veszünk tudomást.
A
magam részéről büszke vagyok arra, hogy hazám az első között ismerte fel, hogy a
problémát keletkezése helyén kell megoldani, hogy a menekülést választó emberek
számára szülőhelyükön kell a megfelelő életkörülményeket biztosítani, s hogy
ebben a folyamatban joggal mondhatjuk, hogy erőnkön felül teljesítünk. A baj
nagyobb annál, hogy komoly kormányok ilyen hoztam is, nem is megoldásokra
fecséreljék az idejüket. Az pedig, hogy az európai baloldal mellszélességgel a
befogadás mellé áll, s ezt álságosan szolidaritásnak nevezi, e pártok teljes
alkalmatlanságát bizonyítja, hiszen képtelenek felismerni a világban zajló
folyamatokat, és nem tudnak azokra értelmes, az emberi közösség minden tagja
számára előnyös megoldást javasolni. Szégyen, hogy e fejüket homokba dugó
politikusok között a hazai baloldal vezetői is megtalálhatók.
Surján László dr.
a
szerző az Európai Parlament volt alelnöke