Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke a "Magyar Nemzet" számára az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán szerzett tapasztalatai és benyomásai alapján az Európai Néppárt jövőbeli arculatának a lehetőségeit elemzi, és reményét fejezi ki, hogy ez a párt az új körülmények között ismét Európa vezetőerejévé válik.
Surján László
Néppárti esélyek: még pislákol a remény lángja
Hallgatom
az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán a felszólalásokat. A hangosítás, a
felvezetések, a látvány: minden tökéletes. A beszédeket ugyan csak mérsékelt
taps követi, ami némileg levon a lelkesítőnek szánt csillogás-villogás
értékéből. De miért is lelkesedjenek a küldöttek? Nem hangzik el más, mint amit
ezerszer hallottak korábban. Sőt – és ez a nagyobb baj – nem hangzik el más,
mint amit egy baloldali pártkongresszuson is hallani lehet. Csak ott nem kék a
háttér, hanem zöld vagy vörös. Zágrábban a legtöbbet hallott szó – kevés
klímaváltozással vegyítve – a populista volt.
A
populizmus mint korunk nagy veszélye. A populizmus, ami ellen össze kell zárnia
minden demokratának. Voltaképp helyes mondatok, csak persze ehhez kellene egy
világos meghatározás: kit tekinthetünk populistának. A definíció hiánya már
korábban is gondokat okozott. 1999-ben az Osztrák Néppárt koalícióra lépett a
Szabadságpárttal, ami durva elutasítást váltott ki az Európai Unió többi
országából. Valóságos karanténba zárták Ausztriát, mivel elutasították a
szociáldemokratákkal való koalíciót, és helyette egy szélsőséges pártot emeltek
kormányzati pozícióba. Egyesek még az Osztrák Néppárt kizárását is követelték az
Európai Néppártból, de végül az ügy lecsengett.
A
hajsza most a német Alternative für Deutschland (AfD) ellen folyik. Több okkal,
mint az osztrák esetben. Ugyanakkor az AfD egyre népszerűbb Németországban. A
középpártok bármit megtesznek, csak hogy az AfD ne jusson hatalomhoz. Ezáltal
egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz, ami arculatvesztéssel jár. Lehet, sőt
biztos, hogy az AfD rossz feleletet ad Németország és Európa problémáira. Ám ez
ellen nem a többi párttal való elvtelen összeborulás a gyógyszer, hanem a jó
felelet megtalálása és kimondása.
Egy
demokratikus választáson 15-20 százalékot, olykor többet is szerző pártnak
elvtelen összefogással történő kiszorítása rossz felelet az illető párt hibáira.
A választók ötöde, negyede nem lehet szélsőséges.
Valami olyasmit találnak a populistának minősített pártban, amit hiába kerestek
a középpártokban. Azt hiányolom, hogy senki nem vizsgálja a populisták
népszerűségének valódi okait, s nem próbálja a maga értékrendjén belül
kielégíteni a valós választói igényeket. Egy olyan koalíció, amelyet a közös
ellenség réme tart össze, ideig óráig, azaz egy-egy választási ciklusra
jegelheti a problémát, de megoldásra nem vezet. A populizmusra vezető okokat
kell feltárni, azokra kínálni a populistáknál jobb megoldást. Bármennyire is
lejtmenetben van az Európai Néppárt több jelentős tagpártja, a szövetség
továbbra is jelentős erő, van szellemi és anyagi forrása, hogy szembenézzen
például ezzel a kérdéssel. De ennek nincs nyoma. Pedig talán épp ezáltal a
tagpártok is erősödnének.
Viszont megengedhetetlen megbélyegzésként populistának kikiáltani népszerű
(populáris), de semmiképp nem populista pártokat. Jelenleg ez folyik szerte
Európában a Fidesz ellen. A vita központja a migráció kezelése.
Ezzel kapcsolatban idéznem kell Szent XXIII. Jánosnak nem sokkal a halála előtt
megjelent körlevelét, a Pacem in Terris kezdetűt. Ebben többek között az áll,
hogy „amennyire lehetséges, a tőke keresse a munkát és nem pedig a munka a
tőkét. Ekkor ugyanis a legtöbb polgárnak meglesz a lehetősége a családi vagyont
gyarapítani anélkül, hogy elhagyni kényszerülne a szülőföldet és lelkének nagy
bánatára más helyet kelljen keresnie, ahol új körülmények közé kerül és más
polgárokkal kénytelen felvenni új szokások alapján a kapcsolatokat.”
A
pápa már 1963-ban leírta, hogy az elmaradt térségek fejlesztésével, az oda
irányuló tőkekivitellel, nem pedig a migrációval kell megoldani az egyes
területek eltartóképessége és népessége közötti feszültséget. Ettől a
megélhetési migrációtól az enciklika megkülönbözteti a politikai menekülteket.
Felhívja a figyelmet, hogy ők „személyi méltósággal rendelkeznek, és személyi
jogaikat el kell ismerni.
Ezeket a jogokat a menekültek nem veszthetik el azért, mert otthagyták nemzetük
államát. Az emberi személy jogai közé még azt is oda kell sorolni, hogy szabad
neki megválasztani azt a nemzetet, ahol reméli, hogy saját magáról és
szükségleteiről alkalmasabban tud gondoskodni. Ezért az állam vezetőinek
kötelességük, hogy a máshonnan jötteket befogadják, és fogadják szívesen azokat,
akik esetleg új polgárai akarnak lenni az államnak.”
Tehát 56 éve világosan megfogalmazták, hogy a migráció kérdését helyben kell
megoldani, a menekülteket pedig be kell fogadni oda, ahová ők menni akarnak, nem
pedig akaratuk ellenére, tárgyként helyezni el őket holmi kvóták szerint. Az
európai kereszténydemokráciának az elmúlt fél évszázad alatt sok alkalma volt,
hogy ennek a szellemében kezelje a kérdést. Nem tette. Az elmúlt években azután
a nyakunkba szakadt a probléma. A mulasztás pótlása helyett most annak a pártnak
a szidalmazása folyik, amelyik elsőként mozdult el a Pacem in Terris által
kijelölt irányba.
A
zágrábi kongresszuson jelen levő újságírók zömét egy dolog érdekelte: kizárják-e
a Fideszt az Európai Néppártból. Engem viszont az foglalkoztat, hogy maradjon-e
a KDNP egy olyan szervezetben, amelyik elfelejti az egyik legfontosabb
alapelvét, a szubszidiaritást, és dönteni akar olyan kérdésekben, amelyek a
tagállamok, illetve a tagpártok hatáskörébe tartoznak.
Érdemes-e együtt menetelni azokkal, akiknek a kezében van az iránytű, de 56 éve
nem is tekintettek rá? A remény még pislákol. Az új vezetésnek módja is, oka is
van arra, hogy Európa és a világ valós problémáival foglalkozzék. Ha ezt teszi,
ha nemcsak a színpadképpel különbözteti meg magát a baloldaltól, akkor igen.
Akkor a néppárt az lesz, aminek most képzeli magát: Európa vezető ereje. Amit
szívből kívánok mindannyiunk javára.
Megjelent: Magyar Nemzetben
2019. november 27-én