Ferenc pápa november 13-án ismét az Apostolok cselekedeteiről tartotta szerdai katekézisét, ezennel Aquila és Priscilla életpéldáját állította a hívők elé, ez a házaspár ugyanis vendégszeretetet gyakorolt és önzetlenül részt vett az evangélium továbbadásában.
Ti, világiak is
felelősek vagytok a hit előmozdításáért!
Ferenc pápa
november 13-án ismét az Apostolok
cselekedeteiről tartotta szerdai katekézisét, ezennel Aquila és Priscilla
életpéldáját állította a hívők elé, ez a házaspár ugyanis vendégszeretetet
gyakorolt és önzetlenül részt vett az evangélium továbbadásában.
Jó napot
mindenkinek!
Kinn esik az eső.
Itt nyugalomban lesztek, a kivetítőn tudjátok követni a kihallgatást, nyugodtan,
békésen, anélkül, hogy megáznátok. Ez jó. Köszönöm nektek ezt a látogatást! Öröm
számomra, amikor látom, hogy így jöttök, sok nehézség árán is, de az Egyház
iránti szeretetből, hogy kifejezzétek: szeretitek az Egyházat. Ez mindenkire jó
hatással van, aki lát benneteket; rám is jó hatással van. Köszönöm!
Most
pedig megyek a másik csoporthoz, amely a téren van; kissé esős lesz, de ti csak
maradjatok itt. A kivetítőn keresztül összekapcsolódunk. Most szeretnék áldást
adni mindannyitokra. De előtte kérjük a Szűzanyát! [Elmondja az Üdvözlégyet, és
áldást ad.]
Imádkozzatok értem,
és köszönöm, hogy eljöttetek! Katekézis egy házaspárról, mely az evangélium
szolgálatában áll:
Kedves testvéreim,
jó napot kívánok!
A mai kihallgatást
két csoportban tartjuk: a betegek a VI. Pál-csarnokban vannak. Voltam náluk,
üdvözöltem és megáldottam őket, mintegy kétszázötvenen lehetnek. Az eső miatt
ott nagyobb kényelemben lehetnek. Mi pedig itt vagyunk. Ők kivetítőn néznek
bennünket. Köszöntse egymást tapssal mindkét csoport!
Az Apostolok
cselekedetei elbeszéli, hogy Pál, amilyen fáradhatatlan evangéliumhirdető volt,
az Athénban való tartózkodása után, tovább egyengeti az evangélium terjedésének
útját a világban. Missziós útjának újabb szakasza Korintus, Akhaia római
tartomány fővárosa, mely – két fontos kikötőjének köszönhetően – kereskedelmi és
kozmopolita város volt.
Ahogy
az Apostolok cselekedeteinek 18. fejezetében olvassuk, Pált egy házaspár látja
vendégül, Aquila és Priscilla (vagy Prisca), akik kénytelenek voltak Rómából
Korintusba költözni, miután Claudius császár elrendelte a zsidók kiutasítását
(vö. ApCsel 18,2).
Itt szeretnék egy
zárójeles megjegyzést tenni. A zsidó nép sokat szenvedett a történelem során.
Elzavarták, üldözték… És a múlt században láttuk, mennyi, de mennyi szörnyűséget
követnek el a zsidó néppel szemben, és mindannyian meg voltunk győződve, hogy
ennek vége. Csakhogy manapság itt is, ott is újra elkezdik üldözni a zsidókat.
Testvéreim, ez sem nem emberi, sem nem keresztény! A zsidók a testvéreink! Nem
szabad üldözni őket. Érthető?
Ez a házaspár
megmutatja, hogy szívük istenhittel teli és nagylelkű másokkal szemben, képes
teret adni azoknak, akik, mint ők, megtapasztalják az otthontalanságot. Ez az
érzékenységük arra készteti őket, hogy ne csak magukra gondoljanak, hanem
gyakorolják a vendéglátás keresztény művészetét (vö. Róm 12,13; Zsid 13,2), és
nyissák meg otthonuk kapuját Pál apostol befogadására. Így ők nemcsak az
evangelizálót fogadják be, hanem az üzenetet is, amelyet magával hoz: Krisztus
evangéliumát, amely „Isten ereje mindenki üdvösségére, aki hisz” (Róm 1,16).
Ettől a pillanattól kezdve otthonukat teljesen betölti a szívet éltető „élő”
igének (Zsid 4,12) az illata.
Aquila és Priscilla
Pállal a foglalkozásán, vagyis sátorszövésen is osztozik. Pál ugyanis nagyra
értékelte a kétkezi munkát, és azt a keresztény tanúságtétel kiváltságos
területének tekintette (vö. 1Kor 4,12), túl azon, hogy ezt tartotta helyes
módjának annak, hogy fenntartsa önmagát anélkül, hogy terhére lenne másoknak
(vö. 1Tessz 2,9; 2Tessz 3,8), a közösségnek.
Aquila és Priscilla
otthona Korintusban nemcsak az apostol előtt nyitja meg kapuit, hanem azok előtt
is, akik testvérek Krisztusban. Pál ugyanis egy a „házukban levő gyülekezetről”
beszélhet (1Kor 16,19), mely ház „a gyülekezet háza”, „domus ecclesiae”, olyan
hely, ahol hallgatják Isten igéjét és megünneplik az eucharisztiát. Ma is, olyan
országokban, ahol nincs vallásszabadság, és ahol a keresztények nem
gyakorolhatják szabadon vallásukat, a keresztények házaknál, kicsit titokban
gyűlnek össze, hogy imádkozzanak és megünnepeljék az eucharisztiát. Ma is vannak
ilyen otthonok, ilyen családok, melyek templommá válnak az eucharisztia számára.
Másfél éves
korintusi tartózkodás után Pál elhagyja a várost Aquilával és Priscillával, akik
Efezusban telepszenek le. Otthonuk ott is a katekézis helyévé válik (vö. ApCsel
18,26). Végül a két házastárs visszatér Rómába, és egy csodálatos magasztalás
szól majd róluk, melyet az apostol beilleszt a rómaiaknak írt levelébe. Hálás
volt a szíve, és figyeljétek csak, így írt Pál erről a két házastársról a
rómaiaknak küldött levelében: „Köszöntsétek Priscillát és Aquilát,
munkatársaimat Krisztus Jézusban! Ők életemért saját fejüket kockáztatták, és
nekik nemcsak én vagyok hálás, hanem a pogányok valamennyi egyháza is” (Róm
16,3–4). Üldöztetés idején hány család kockáztatja életét az üldözöttek
elrejtésével! Ez az első példa: családi vendéglátás, megpróbáltatásokkal teli
időkben is.
Pál számos
munkatársa közül Aquila és Priscilla kiemelkednek, mint „az egész keresztény
közösség szolgálata mellett felelősen elkötelezett házasélet modelljei”, és
emlékeztetnek bennünket arra, hogy a hozzájuk hasonló sok világi hívő hitének és
elkötelezett evangelizálásának köszönhetően a kereszténység hozzánk is eljutott.
„Ahhoz ugyanis, hogy [a kereszténység] egy nép földjében meggyökerezzen és élő
módon fejlődjön, szükség volt ezeknek a családoknak az elkötelezett munkájára.”
Gondoljatok csak bele, a kereszténységet kezdettől fogva a világiak hirdették!
Keresztségeteknél fogva ti, világiak is felelősek vagytok a keresztény hit
előmozdításáért! „Szükség volt ezeknek a családoknak, ezeknek a házastársaknak,
ezeknek a keresztény közösségeknek, hívő világiaknak az elkötelezett munkájára,
akik a »humuszt« nyújtották a hit növekedéséhez.” (XVI. Benedek: Katekézis,
2007. február 7.) Szép ez a mondata XVI. Benedek pápának: a világiak nyújtják a
„humuszt” a hit növekedéséhez.
Kérjük az Atyát, aki
úgy döntött, hogy a házastársakból alkotja meg az ő „igazi »élő szobrát«” (Amoris
laetitia apostoli buzdítás, 11) – azt hiszem, vannak itt ifjú házasok,
hallgassátok csak, mi a ti hivatásotok: igazi élő szobornak kell lennetek! –,
hogy árassza Lelkét minden keresztény házaspárra, hogy Aquila és Priscilla
példáját követve meg tudják nyitni szívük ajtaját Krisztus és testvéreik előtt,
és otthonaikat házi egyházakká alakítsák! Szép ez a kifejezés: az otthon házi
egyház, ahol megélik a közösséget, és bemutatják a hitben, reményben és
szeretetben élt élet istentiszteletét. Kérjük ezt a két szentet, Aquilát és
Priscát: tanítsák meg családjainknak, hogy olyanok legyenek, mint ők: házi
egyház, ahol van humusz a hit növekedéséhez!
A Szentatya
felhívása Burkina Faso érdekében:
Szeretnék külön
megemlékezni a kedves Burkina Fasóról, mely egy ideje ismétlődő erőszaknak van
kitéve, és ahol a közelmúltban egy merényletben közel száz ember vesztette
életét. Az Úrra bízom az összes áldozatot, a sebesülteket, a lakóhelyüket
elhagyni kényszerült sok-sok embert, és mindazokat, akik ezek miatt a tragédiák
miatt szenvednek. Kérem, hogy mindenképpen gondoskodjanak a
legkiszolgáltatottabbak védelméről; és biztatom a polgári és vallási vezetőket,
továbbá minden jó akaratú embert, hogy az emberi testvériségről szóló
Abu-Dzabi-i dokumentum szellemében fokozzák erőfeszítéseiket a vallások közötti
párbeszéd és az egyetértés előmozdítására.
Fordította:
Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír