USA

Vereség New Jersyben

Pár éve még elképzelni sem tudtam volna, hogy a magzatvédelem lesz az egyik fő politikai vitatéma az Egyesült Államokban. Mára pedig egyértelműen ez a helyzet. A fő figyelem az alkotmánybírósági szerepkört betöltő Legfelsőbb Bíróságra irányul, ahol elvileg az életpárti bírók vannak többségben. Ettől való félelmében Binden elnök, illetve a demokrata pártiak felvetették, hogy fel kellene hígítani az életfogytiglan kinevezett bírók létszámát, mert amúgy ők leválthatatlanok. Lépni azonban nem léptek még. Közben az egyes államokban egészen eltérő döntéseket hoznak.

Tengerentúli tanulságok

Ami Európában elképzelhetetlen, az Egyesült Államokban valósággá vált: a baloldali szavazók derékhadát mélyen vallásos, életvédő nézeteket valló migránsok adják. Mindeközben az amerikai liberális értelmiség egy új veszélyfogalom, a „keresztény nacionalizmus” bejáratásán dolgozik.

 

Bosszús egek ostorai

Nehéz idők

Ma legszívesebben a Kárpát-medencéről írnék, arról a folyamatról, amelynek során már hatszáznál több településről mondta valaki, hogy fontos számára, hogy szívébe fogadta. Nagy szónak tűnik, de komolyan gondolom, hogy régiónk jövője, értékeinek megmaradása attól függ, hogy mi magyarok a trianoni kesergésünket át tudjuk-e változtatni az összetartozás örömére. Képesek vagyunk-e összefogni nemzettársainkkal és őseink polgártársaival. Hogy ez nem könnyű, mindannyian érezzük.

Cleaver képviselő "imádkozik".

Ámenből Awomen

A helyzet kétségtelenül tragikomikus. Ráadásul nemcsak azt nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, hanem azt sem, hogy gúnyolódásról vagy megtörtént esetről szólnak a hírek.

Olvasom ugyanis, hogy Emanuel Cleaver demokrata párti képviselő a Kongresszus január 4-ei ülésének megnyitásakor mondott imáját úgy fejezte be, hogy a végső Amenhez hozzá tette Awomen.