A helyzet kétségtelenül tragikomikus. Ráadásul nemcsak azt nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, hanem azt sem, hogy gúnyolódásról vagy megtörtént esetről szólnak a hírek.
Olvasom ugyanis, hogy Emanuel Cleaver demokrata párti képviselő a Kongresszus január 4-ei ülésének megnyitásakor mondott imáját úgy fejezte be, hogy a végső Amenhez hozzá tette Awomen.
A LifeNews.com, ahol ezzel a hírrel találkoztam, nagyon határozottan republikánus párti és életvédő, elfogult, de nem vicclap. Gondolom kevesen vannak, akiknek magyarázni kell, hogy a men az angolban férfit, a women nőt jelent. A „men” összekeverése az „amen”-nel hihetetlen. Nem is hinném el, hogy megtörtént, ha a hírhez, ami a twitteren is elindult hódító útjára, kis videóban be nem mutatnák a jelenetet.
Az amerikai politikai élet messze nem olyan szekularizált, mint gondolnánk. Egyik különlegessége az évenkénti imareggeli, amelyen az elnök általában személyesen vesz részt. Gyökerei a második világháborúig nyúlnak vissza. Akkor volt miért imádkozni, és a képviselők – pártállástól függetlenül – egy közösen elfogyasztott reggelihez kapcsolva találtak erre időt. A szokás megmaradt, eléggé formálissá vált, de a rendezvényhez számos valóban vallási élményt adó esemény kapcsolódik ma is. Rendszeresen fogadnak vendégeket, más országokból érkező képviselőket, politikusokat. Ennek hatására parlamenti imacsoportok alakultak Európában is. Vejkey Imre képviselő úr vezetésével nálunk is létezik, sajnos elég egyoldalú összetételben. Milyen szép lenne, ha minden pártból volna, aki őszintén együtt tud imádkozni a többiekkel!
Egy olyan társadalomban, amelyben még a pénz is azt hirdeti, hogy „Istenben bízunk”, könnyen bekövetkezik, hogy a vallás, elsősorban a kereszténység, előbb formálissá válik, kiüresedik, majd ellenséggé lesz. Itt tartunk. Milyen tartalmatlan szajkózás az az „ima”, aminek az Úgy legyen (=Amen) záró szavát össze lehet keverni vagy ki lehet gúnyolni azzal, hogy az Amen mellett az Awomen is elhangzik!
Miért mond imát az, aki azt sem tudja, hogy mi fán terem? Alapvetően megszokásból. Ami ellen előbb utóbb – ha már nincs tartalom mögötte – fel fognak lázadni. Lehet, hogy ennek előjátéka volt ez a bizarr jelenet? Polgárpukkasztás? Tény, hogy Cleaver képviselő neve bejárja a világot, még 24 óra se kellett, hogy milliók értesüljenek: Cleaver nem clever (=okos), hogy én is megengedjek egy szójátékot az ügyben.
Nem is tudom, hogy melyik a jobbik eset, ha Cleaver képviselő Amen ügyben tudatlan, vagy ha gúnyt űz belőle.
Imával kezdeni a Kongresszus ülését, önmagában véve is meglepő. Hiszen abban az országban vagyunk, amelyikben J. F. Kennedy elnökjelöltként úgy nyerte meg a protestánsok támogatását, hogy kijelentette: Hiszek Amerikában, ahol abszolút az egyház elválasztása az államtól. ... Hiszek az elnökben, akinek vallási nézetei személyes magánügye. E nézeteit nem erőszakolja a nemzetre. Hat évtized telt el azóta, az állam és egyház szétválasztására ma is hivatkoznak a bírósági gyakorlatban, de a Kongresszusban megmaradt egy hagyomány, ami mögött nincs valós tartalom: kezdjük imával a munkát. Ennek fényében viszont nehezen fogadható el, hogy egy felekezeti jelleg nélküli reggeli imát kitiltottak az állami iskolákból. Az egymondatos ima szövege: Mindenható Isten, elismerjük, hogy tőled függünk, kérjük, áldj meg bennünket, szüleinket, tanárainkat és hazánkat. Ezt a minden Istenhívő ember számára elfogadható imát ateisták támadták meg a bíróságon és elérték, hogy alkotmányellenesnek mondják ki. A jogi érvelés abból az alkotmánykiegészítésből indult ki, ami megtiltja a Kongresszusnak, hogy valamely felekezet felfogásával ellentétes törtvényt hozzon. Tehát a vallásszabadság érdekében hozott rendelkezést azzal fordították ki eredeti tartalmából, hogy a vallástalanságot is vallásnak tekintették. Így lett a vallásszabadságból vallásellenes, imát tiltó rendelkezés. A világ talán legtekintélyesebb bírói fóruma, az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntött így. Ennek fényében nem nagy csoda, ha az ima végi Ámen Awomen-né alakul.
Három évtizede jártam az amerikai Kongresszus épületében és megvallom: akkor felnéztem mindarra, amit láttam. Harminc év, és egy egészen más világban élünk. Azt kell eldöntenünk, hogy hogyan reagáljunk a mai helyzetre. Sem az aggodalom, sem a megbotránkozás vagy a kigúnyolás, lenézés nem visz előbbre. Keresztényként egyedül a fohász lehet a válaszunk, mégpedig magukért a Cleaverhez hasonló amerikaiakért, de azokért is, akik a Cleaverek Amerikáját itthon és szerte a világon - képletesen szólva – hasra esve imádják. Az Egyesült Államok még ma is a legerősebb katonai és gazdasági hatalom, aminek a kisugárzása akkor is nagy, ha befolyását nem katonai erővel érvényesíti. Ez pedig óriási veszély: a tragikomédia könnyen tragédiába torkollhat. Tehát, térdre, imára.
Surján László