kultúra

Ady és a Transfiguratio

[Dobos Marianne beszéde 2007-ben hangzott el, és megjelent már a régi Magyar-Hír-Lapban is. Ám, miként Ady költészete, úgy Dobos méltatása is időtálló, 15 év távlatából sem kell változtatni rajta. Ezért, - mint ládafiában rejtett kincset - most elővesszük újra. Ady 103 éve halt meg, halála előtti napokban ezzel tisztelgünk előtte és emlékezünk rá (január 27). Az idézett versek alapján pedig átgondolhatjuk a magunk Isten-élményét is. S. L.]

Karen, a boomer

„A Demokratikus Koalíció vezető politikusai tiltakozásuk jeléül saját facebook oldalaikon a mai napra »felveszik« a Rikárdó nevet, azt kifejezvén, hogy a magyarságból származási alapon történő kirekesztés minden magyar ember számára sértő.”

(A Demokratikus Koalíció közleménye, 2015. január 3.)

 

Belmondo meghalt: a Gloire vége?

A kortárs francia mozi két legnagyobbja, Jean-Paul Belmondo és Alain Delon közül már csak az egyik él közöttünk. Belmondo minapi halálával nem csak egy színészlegendát, hanem egy sajátos karaktertípust is gyászolunk. Ez a filmkarakter, amely az egész életművet végigkíséri, tengerentúli szemmel talán komplikáltnak tűnik, ám épp az összetettsége teszi európaivá: egy olyan, már-már lovagkori figurát jelenít meg, amely egyszerre hordozza magában a professzionálist és a tökéletlent, a keményt és a könyörületest, az önbizalommal telit és az önironikust.

""

A mese elfelejtett ereje

Valamikor a XIX. században tanult emberek kiötlötték, hogy a mesék a gyerekeknek szólnak, nekik kell felolvasni őket. Pedig ha akkor megkérdeznek egy falusi embert, megmondta volna, hogy a meséket mindenkinek mesélik, és a céljuk semmiképp sem jó és rossz örök harcát felidézni, ahogy ma láttatni szeretik – annál sokkal mélyebbre vezetnek.

 

Idd magad boldoggá(?) - A Még egy kört mindenkinek című filmről

Mindenkinek megvan a maga gondja-baja, nem igaz? Kinek a magánya, kinek az, hogy túl sok is a családból – nem mindig könnyű a kisgyerekes lét. Van, akinek a házassága esik szét észrevétlenül, más meg hiába vágyik házasodni, csak nem jön össze. De mi lenne, ha mind csak egy kicsivel jobb önmagunkká válnánk? Csak egy kicsivel élvezetesebb társaság, izgalmasabb előadó, impulzívabb tanár válna belőlünk hirtelen? Már csak az árát kell megfizetni.