"Az elfogultság okán s jogán, de mégis felbosszantott az apró kis hír: harminc ország szerzõi közül válogatták ki azt az ötven szerelmes verset, amelyek az elmúlt fél évszázadban születtek, s amelyek egy antológiában jelentek meg, pár napja, Londonban. Magyar szerzõ, magyar szerelmes verse nélkül. "
Ki viszi
át...?
Az elfogultság okán s
jogán, de mégis felbosszantott az apró kis hír: harminc ország szerzõi közül
válogatták ki azt az ötven szerelmes verset, amelyek az elmúlt fél évszázadban
születtek, s amelyek egy antológiában jelentek meg, pár napja, Londonban. Magyar
szerzõ, magyar szerelmes verse nélkül. S bár való igaz: kár felfigyelni a
megannyi tematikus válogatásra, amely szerte a nagyvilágban jelenik meg, minden
héten, mégis – ez a kis apróság elgondolkodtató. Aláhúzza azt az általános
hiányosságot, amely a mai magyar – illessük ezzel a rossz kifejezéssel - „kultúrdiplomáciát”
jellemzi.
Tudom, most sokan
nekifutás nélkül felhorgadnak: ugyan már, minek foglalkozni ilyesfajta
apró-cseprõ történettel? Néhány londoni irodalom-szakértõ szuverén véleménye nem
oszt, nem szoroz, mondhatják. Én meg azt mondom – nagyon sokat számít. Annyit
jelent: ugyan a kiemelt jelentõséget hordozó nemzetközi fesztiválok szervezése
során még „odaér” a magyar szellemi érték, alkotói teljesítmény, ám a kisebb
történetekben már elsikkadunk. S ennek nem feltétlenül kellene ebben az esetben
sem így történnie, hiszen, ha Ted Hughes szerepel a kötetben, akkor a
szerkesztõnek akár csak Pilinszky révén ismernie kellene néhány idevágó magyar
verset. Nagy Lászlótól, Kormostól, Weörestõl, de akár az évtizedekig Londonban
élt Határ Gyõzõtõl. Értem én az ellenvetést, hogy ez innen nézve tûnik
természetesnek; mert egy, a kortárs világirodalom teljességébõl tájékozódó
szerkesztõ ugyan miért marasztalható el amiatt, ha más ízléssel mér? Persze,
hogy nem, sietek bólintani, no de mégis csak érdekes mellékkörülmény. A
válogatók kezét egyetlen kritérium kötötte: a kiemelt versnek – mint mondtam –
az elmúlt ötven év során kellett születnie. És ezzel az a baj, hogy a szerzõk
listáján hatodikként olvashatjuk Nazim Hikmet nevét, aki már több, mint ötven
éve – halott. Viszont gyönyörû verseket írt, azzal nincs baj, de hogy nem
született volna 1964 óta egyetlen vele vetélkedõ magyar szerelmes vers sem?
Ezt kötve hiszem.
tor