Korzenszky Richárd OSB bencés szerzetes, volt tihanyi apát elgondolkodtató elmélkedése, melyet a Facebookon tett közzé.
„Egyszerű
pásztor, térdeden állj…” –
Korzenszky Richárd
OSB bencés szerzetes, volt tihanyi apát elgondolkodtató elmélkedése, melyet a
Facebookon tett közzé.
Az ünnepek
visszatérnek. Hozzátartoznak ahhoz a múló élethez, amely napról napra látszólag
kevesebb lesz, de amely az idő múlásával egyre teljesebbé válik.
Az ünnepek mintegy
megállítják az időt. Kiszakítanak bennünket ebből a mulandóságból, és
áthelyeznek abba az időtlen állapotba, amit örökkévalóságnak nevezünk, ahol
egyek vagyunk mindannyian, élők és holtak, „voltak” és „lettek”.
Egy régi levélből
idézek: „Nagyítót fogok a szemem elé, úgy írom ezt a néhány sort. Egy éve már,
hogy hordozom szívemben a 2005. évi éjféli mise kimenőre énekelt »Fel nagy
örömre, ma született« ének végső sorát: »Egyszerű pásztor, térdeden állj, / mert
ez az égi s földi Király!« Gyönyörű volt a sok ember éneke. Csak úgy zengett a
templom. Hogy mi maradt a tavalyi karácsony ajándékaiból, nem tudom már. De
ennek a misének az áhítata s az ének zengése egész évben elkísért. Kívánok
boldog karácsonyt – egy rossz szemű öregasszony, aki nagy kínlódva írta ezt a
pár sort. Szeretettel.”
Hogy mi marad a
karácsonyi ajándékozásból, nem tudjuk. De az ünnep lényege elkísér minket, és
átível a mi mulandóságunk fölött.
Visszatérnek az
ünnepek, énekeikkel, szövegeikkel: nem lehet másként.
A karácsonyi ünnepi
szentmisének az evangéliuma hosszú-hosszú ideje, már több mint ezer éve:
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1)
Aki értünk, emberekért leszállott a mennyből. Megtestesült és emberré lett.
Emberré lett, hogy mi
részesülhessünk az Isten életéből.
A véges ember és a
végtelen Isten feszültsége jelen van az idők kezdetétől fogva minden mulandó
ember életében, amióta világ a világ, amióta ember az ember. És a végességben
szeretnénk megtapasztalni a végtelent – személyes életünkben. Közös életünkben.
Közösségi életünkben. Társadalmi életünkben.
Szabó Lőrinc jó néhány
évtizeddel ezelőtt írta a Hazám, keresztény Európa című versét. Ebben
olvassuk:
Mi lesz, ha megjő
Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált, – óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:
hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?
Elbírod-e te még az
Istent? A szeretetet és a békét?
Lehetne arról
beszélni, hogy a kereszténység, amely szenteket sarjasztott itt, Európában, az
európaiak felelőtlensége, langyossága révén itt, Európában napjainkban csődöt
mondott. Nem a világban. „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – halljuk a
Szentírás szavait. Ugyanakkor nem ígértetett meg sem Magyarországnak, sem
Európának, hogy az idők végezetéig fönnáll.
Rajtunk áll, hogy
befogadjuk-e az Isten Igéjét. Rajtunk áll, hogy valóban Istennek tekintjük-e az
Istent, és pornak tekintjük-e azt, ami por.
Karácsony ünnepe
valóság kell hogy legyen a világban. Még nem veszett el sem a hazánk, sem
Európa, s nem veszett el a világ. Mert az Isten: végtelen – az ember véges. És
megvan bennünk, véges emberekben a vágy a végtelen után.
„Egyszerű
pásztor, térdeden állj, / Mert ez az égi s földi Király!”
„Minden
általa lett. Nélküle semmi sem lett, ami lett.” Ennek a teremtett világnak a
rendjét elfogadni annyit jelent, mint leborulni a teremtő Isten előtt. És ha
leborulok a teremtő Isten előtt, ha elfogadom ennek a világnak a rendjét, ha
tisztelem ebben a világban az életet, akkor remélhetem, bízva remélhetem, hogy
az Isten lakást vesz a szívemben. Akkor remélhetem, hogy mindannyian az Isten
gyermekei vagyunk, akik bizalommal szólítjuk meg az Istent: „Mi Atyánk! Aki a
mennyekben vagy…”
De a mennyekben lévő
Isten itt van közöttünk, itt, a földön, a legkisebb gyermekben, a legelesettebb,
a legkiszolgáltatottabb szegényben, mindenkiben, aki segítségünkre szorul.
Megállni egyenesen az
ember előtt, és leborulni alázattal az Isten előtt – a kettő tulajdonképpen
összefügg. S akkor lesz értelmes az életünk, ha felismerjük minden emberben a
bennünket meglátogató, közénk jövő Krisztust, akinek születését minden
karácsonykor megünnepeljük.
Adja Isten, hogy a
sötétség, amely körülöttünk van, egyre veszítsen az erejéből. És „úgy
világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó
cselekedeteiteket, és dicsőítsék érte mennyei atyátokat” (Vö. Mt 5,16).
Korzenszky Richárd
OSB