A boldogmondások jelentik a keresztény ember „személyazonosító igazolványát”, mert magának Jézusnak az arcát, az ő életmódját rajzolják elénk. (Ferenc pápa) Ha egyszer valaki belenéz ebbe az igazolványba, hasonlítunk-e majd az igazolványképhez?
Gondolatok a nyolc boldogságról, Márton Áron nyomán III.
A boldogmondások
jelentik a keresztény ember „személyazonosító igazolványát”, mert magának
Jézusnak az arcát, az ő életmódját rajzolják elénk. (Ferenc pápa) Ha egyszer
valaki belenéz ebbe az igazolványba, hasonlítunk-e majd az igazolványképhez?
„Boldogok,
akik sírnak, mert megvigasztaltatnak.”
Márton Áron, csatlakozva az ókori Atyák tanításához, két olyan helyzetet írt le,
amelyben a sírás mintegy jogos, de egyben magában hordozza a vigasztalást is.
Az
első a bűneink miatti sírás. A régiek világosan látták, hogy a bűn
szándékos rossz cselekedet. Ehhez persze valami mérce kell, valami, ami alapján
tettünket jónak vagy rossznak minősíthetjük. A modern ember viszont elveti a jó
és rossz fogalmát is. A jó és a rossz, az erény és a bűn közötti különbséget nem
ismeri. A saját fejével gondolkodó egyéniségek, a maga felismerésére eljutott
önhatalmú emberek már túlvannak ezen a szinten. A bűntudattól úgy szabadulnak,
hogy a bűn létezését tagadják. A templom falain belül még beszélnek bűnről. Az
egyházi év liturgiája, violaszíne, hamvazása, lelkigyakorlatai a bűnre
emlékeztetnek. A gyóntatószékek gyér látogatása csak egy kisebb százalék
bűntudatáról beszél, ami a templom falain kívül zajló életre alig van hatással.
Sőt, a bűnt palástoló felfogás annyira elhatalmasodott, hogy az egyházi újságok
mindenről beszélnek, de a bűnről nem.
A
bűn korrekciója nem az eltusolás, hanem a bánat. Van ember, aki a halálos
ágyán is elutasítja a papot, mondván: nem tartok igényt a mennyországra! Ezzel
szemben, a bűneit megbánni tudó, a bűnei miatt sírni képes ember megtapasztalja
a boldogságot.
A
sírás másik oka a szenvedés. A bűn is misztérium, lázadhatunk azzal a
felkiáltással, hogy miért adott az Isten nekünk a teremtéskor szavad akaratot,
azaz lehetőséget a bűnre! Mennyivel szebb lenne a világ, ha bűn nem lenne. A
szenvedés is misztérium: miért engedi az Isten az ártatlanok szenvedését? A
keresztény felelet: a szenvedés, a halál a bűn zsoldja. De Jézus maga is
elutasította, hogy a betegség, sőt a halál minden esetben az érintett ember
bűnének következménye volna. Máskor viszont úgy gyógyított, hogy kimondta:
megbocsáttattak bűneid. Itt jutunk el egy újabb misztikus ponthoz: a józan
eszünkkel, igazságérzetünkkel nem követhető felismeréshez: az engesztelés, a
jóvátétel lehetőségéhez. Mindannyian bűnösök vagyunk, és mindannyian
szenvedünk. De sem az egyik, sem a másik nem egyenletesen oszlik el az emberek
között.
A
nem keresztény világnak semmilyen felelete nincs a szenvedésre. Erőkifejtései a
szenvedés megszüntetésére irányulnak, ami helyes. Az orvostudomány rámutat arra
is, hogy a fájdalomnak megelőző szerepe is van: ha kikapcsolom a fájdalomérzést,
és megfogom a forró vasat, nem fáj, de megéget. Normális esetben a forróságtól
elkapom a kezem. A fájdalomnak tehát van biológiai funkciója is. A
fájdalomcsillapítás csak tüneti kezelés, nem válasz a szenvedés értelmén tűnődő
embernek. Ez a válasznélküliség vezet a fájdalmak előli (akár halálba)
menekülésbe. Keresztényként sem tudjuk a szenvedést eltüntetni, de értelmet adni
neki képesek vagyunk. Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét és kövessen
engem – ez a kulcsmondat. S ehhez Márton Áron egy döbbenetes másikat tesz
hozzá: Ha a kereszténynek nincs szenvedése, féljen. Ne örüljön, hanem
sírjon. Ez nem a fakírok önfegyelme. Ez a főparancs: szeretni Istent, szeretni a
másik embert. Vállald át terheit. Gondolj bele: vígasz ez a javából.
Surján
László
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni