Az igazi keresztény stílus a nyolc boldogságban keresendő: szelíd, alázatos, türelmes a szenvedésben, szereti az igazságot, képes elviselni az üldöztetést, nem ítélkezik mások felett… Ha meg akarod tudni, milyen a keresztény életstílus, ha nem akarsz beleesni a vádaskodó, világias és önző élet csapdájába, akkor olvasd a nyolc boldogságot! – javasolta Ferenc pápa. A boldogságok jelentik az új tömlőt, az eljövendő utat.
GONDOLATOK A NYOLC
BOLDOGSÁGRÓL IV.
Az igazi keresztény stílus a nyolc
boldogságban keresendő: szelíd, alázatos, türelmes a szenvedésben, szereti az
igazságot, képes elviselni az üldöztetést, nem ítélkezik mások felett… Ha meg
akarod tudni, milyen a keresztény életstílus, ha nem akarsz beleesni a
vádaskodó, világias és önző élet csapdájába, akkor olvasd a nyolc boldogságot! –
javasolta Ferenc pápa.
A boldogságok jelentik az új tömlőt, az eljövendő utat.
„Boldogok
a békességesek, mert ők Isten fiainak hívatnak.”
Amikor Szent II. János Pál az Egyház által elkövetett bűnökért bocsánatot kért a
világtól, sokan nem értettük: miért tette. Bíztunk a pápai tévedhetetlenségben
és abban, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat, valamint abban, hogy a pokol
kapu nem vesznek erőt rajta. A kívülállók által agyonemlegetett inkvizíciós
bűnöket felnagyított egyházellenes propagandának véltük, s szent pápánk
gesztusát mintegy példaadást fogtuk fel.
A
békességes boldogságról szóló elmélkedését Márton Áron Káin és Ábel történetével
kezdte, majd felsorolta az ellenségeskedés formáit: Ellenségeskednek 1.) az
egymás mellett lakó népek, 2.) az egymás között lakó nemzetek, 3.) és az együtt
élő egy nép fiai is. Ez a beszéd a Hősök napján hangzott el, egyfajta ellensúlyt
akart adni az ilyenkor szokásos tartalmatlan beszédeknek. A második pont világos
utalás a Romániához csatolt Erdélyre.
Francisco de Vittoria (1480-1546) domonkos szerzetes szerint bizonyos esetekben
a háború jogos. Igaz tíz pontban sorolja fel ennek feltételeit, amelyek oly
súlyosak, hogy szinte lehetetlenné teszik a háborút. Mégis támadják az Egyházat,
hogy háború párti, és Márton Áron nem védi meg „Vittoria Ferencet”. Nyíltan
kimondja: a háborúknak természetjog alapján levezetett igazolása ellentétes az
isteni joggal, ami egyszerű és világos: NE ÖLJ! Nem találunk elfogadható
magyarázatot arra, hogy az ágyukat miért áldották meg a front minkét oldalán,
tehát csak azt tehetjük, mint a szent pápa: leborulunk és bocsánatot kérünk.
Isten szolgája Áron püspök és a szent pápa gondolatai így simulnak egymáshoz.
Az
erkölcsi törvények van viszont valami tragikus kettősége. Az egyénre vonatkozó
erkölcsi követelményt nem lehet azonos módon értelmezni, ha egy népről van szó.
Az egyed hősies önfeláldozással az életét is odaadhatja, de nem teheti ezt meg a
közösség, az állam. A háború erkölcstana egy szóban is összefoglalható:
önvédelem. De ekkor is áll, hogy a békétlenség forrása az emberi természet
romlottsága, az eredendő bűn. Az első világháború poklát a harctérről ismerő
Márton Áron kérlelhetetlenül szigorú: „Régebben lehettek eszmék, hazának,
szabadságnak, nemzeti becsületnek a nagy gondolatai és gondjai, melyek az erősek
fegyverét kényszerítették kézbe, de ma a legszentebb igék mögött is puffadt
arcú, pókszemű, aranyra éhes emberek ülnek.”
Márton Áron megtalálta a módját, hogy a kisebbségek elnyomásáról a hatóságok
által meg nem támadható módon beszéljen. Nem románokról, nem magyarokról szól,
hanem a törökökről és az örményekről. Franz Werfel csodálatos regényére
hivatkozik, tehát egyértelműen a kisebbség mellé áll, majd elnyomásuk ellen
Szent Pál szavaival tiltakozik: „Krisztusban nincs sem görög, sem barbár, sem
zsidó, hanem mind Isten gyermekei vagyunk, A krisztusi jogrend alapján nem lehet
a népeket jogi értékelés szempontjából nyelvük, vérük, származásuk különbözősége
szerint sorozni és kezelni.” (l Kor 1, 24)
Ugyancsak világosan fogalmaz, amikor a
magyar-magyar ellenségeskedésről beszél: „Van
egy ős gyöngeségünk, turáni átoknak szoktuk mondani. A visszavágás szelleme
nekünk külön is sajátunk. Szítják mesterségesen is, de hogy örökölt hajlamunk
van rá, azt mutatja népünk szinte gyógyíthatatlan pereskedő szokása, ami nem
egyszer családok állandó ellenségeskedését és anyagi romlását okozza; vezető
rétegünk pártoskodása, ami ezer esztendőn keresztül már végzetes szakadásokhoz
vezetett; oktalan önfejűségünk, fegyelmezetlenségünk, mely jellegzetesen abban
nyilvánul, hogy ha egy közülünk való csak egy fél fejjel kiemelkedik, tehetsége,
munkája, rátermettsége az alakját megnyújtja, önkezünkkel verjük vissza az
egyformaságba, vagy a gúny és igazságtalan bírálat mérgével, az elpártolás vagy
fagyos közöny dermesztő eszközeivel fordulunk ellene.”
Ugye nem kell
rámutatnom, hogy ez ma épp oly időszerű, - ha nem sokkal jobban, - mint
akkoriban. Márton Áron a belviszályok elítélésében sem udvariaskodik:
„Bűn a
felelőtlen bírálgatás, mert rendesen a munka nehézségeitől távol álló emberek
részéről jön, akik ezzel csak az alkotóképesség hiányát palástolják vagy a
kötelesség-mulasztás önvádja ellen védekeznek gyáván. Bűn a pártoskodás, mert az
erők megbontásával, a csak összefogással valósítható nagyobb teljesítményeket
teszi lehetetlenné.”
Ebben a hősök napi beszédben tehát a
békétlenséget nem hősies cselekedetnek, nem követendő példának mondja, hanem azt
mutatja ki, hogy a békétlenség bűn, Káin követése. Közvetve derül ki, hogy a
békétlen bűnös ember nem jut el a boldogsághoz, hiszen azt fegyverrel, nyers
erővel, mások legyőzésével megszerezni nem lehet. Isten országa polgárainak az
ellenségeskedést ki kell iktatniuk az életükből. A családi viszályon kezdve a
belpolitikai csatákon és az etnikai konfliktusokon át a világot felperzselő
háborúkig.
Surján László
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni