Ha „valakivé” kell válnom, az magányhoz és boldogtalansághoz vezet

Február 5-én az általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a Máté-evangéliumban található boldogmondások közül az első magyarázatának szentelte katekézisét. Hangsúlyozta, hogy a létünkkel együtt járó szegénységet el kell fogadnunk, a konkrét szegénységre pedig azért kell törekednünk, hogy szert tegyünk a szeretet és az alázat szabadságára.

Ha „valakivé” kell
válnom, az magányhoz és boldogtalansághoz vezet

Február
5-én az általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a Máté-evangéliumban
található boldogmondások közül az első magyarázatának szentelte katekézisét.
Hangsúlyozta, hogy a létünkkel együtt járó szegénységet el kell fogadnunk, a
konkrét szegénységre pedig azért kell törekednünk, hogy szert tegyünk a szeretet
és az alázat szabadságára.

Ferenc pápa lefordított
katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot
kívánok!

Ma a Máté evangéliumában
található nyolc boldogmondás közül az elsőt vesszük szemügyre. Jézus paradox
bejelentéssel kezdi meghirdetni az ő boldogsághoz vezető útját: „Boldogok a
lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Meglepő ez az út, és
furcsa a boldogságnak ez a tárgya, a szegénység.

Fel kell tennünk a kérdést:
mit jelent itt a „szegények”? Ha Máté ezt a szót egymagában használná, akkor
jelentése csak anyagi természetű lenne, vagyis azokat az embereket jelentené,
akiknek kevesük van vagy semmijük sincs önmaguk fenntartására, és mások
segítségére szorulnak.

Máté evangéliuma azonban,
Lukácséval ellentétben, „lelki szegényekről” beszél. Mit jelent ez? A lélek, a
Biblia szerint, az élet lehelete, amelyet Isten közölt Ádámmal. A lélek a
legmélyebb dimenziónk, a lelki-szellemi, legbenső dimenzió, amely emberi
személlyé tesz bennünket, létünk legbensőbb magja. Ennek megfelelően a „lélekben
szegények” azok, akik lényük legmélyén szegények, akik szegénynek és koldusnak
érzik magukat. Jézus boldognak hirdeti őket, mert övék a mennyek országa.

Hányszor mondták nekünk
ennek az ellenkezőjét! Vinnünk kell valamire az életben, válnunk kell valakivé…
Nevet kell szereznünk magunknak… Aztán pedig ebből fakad a magány és a
boldogtalanság: ha nekem „valakivé” kell válnom, akkor versengek másokkal, és az
egómért való megszállott aggódásban élek.

Ha nem fogadom el, hogy
szegény vagyok, gyűlölni fogom mindazt, ami arra emlékeztet, hogy esendő vagyok.

Mert ez az esendőség
megakadályozza, hogy fontos emberré, nemcsak pénzben, hanem hírnévben és
mindenben gazdag emberré váljak.

Lelke mélyén mindenki
tudja, hogy bármennyire iparkodik is, mindig gyökeresen befejezetlen és
sebezhető marad. Semmilyen trükkel sem lehet elrejteni ezt a sebezhetőséget.
Belül mindannyian sebezhetők vagyunk. Meg kell keresnünk, hogy hol. De mennyire
rosszul élünk, ha letagadjuk korlátainkat! Rosszul élünk! A korlát nem
emészthető meg, ott van. A gőgös emberek nem kérnek segítséget, nem képesek
segítséget kérni, nem bírnak segítséget kérni, mert olyannak kell mutatniuk
magukat, akik egyedül is boldogulnak. És hányuknak van igenis szüksége
segítségre, de gőgjük megakadályozza, hogy segítséget kérjenek! És milyen nehéz
elismerni hibánkat, aztán pedig bocsánatot kérni! Amikor tanácsot adok ifjú
házasoknak, akik azt kérdezik, hogyan kell jól élni a házasságot, azt mondom
nekik: „Van három varázsszó: szabad?, köszönöm!, sajnálom!”. Ezek a szavak a
lelki szegénységből fakadnak. Nem szabad tolakodónak lenni, hanem engedélyt kell
kérni: „Jónak tartod ezt?” Tehát párbeszédet kell folytatni a családban, a
házastársaknak meg kell beszélniük a dolgokat egymással. „Te megtetted ezt
értem, köszönöm, szükségem volt rá.” Aztán sajnos mindig hibázunk, el is bukunk:
„Bocsáss meg!” És általában a párok, a friss házasok, azok, akik itt vannak, és
sokan mások, azt mondják: „A harmadik a legnehezebb”, elnézést kérni, bocsánatot
kérni. Mert a gőgös nem tudja megtenni. Nem képes bocsánatot kérni: mindig igaza
van. Nem szegény lélekben. Ellenben az Úr sosem fárad bele a megbocsátásba;
sajnos mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe (vö. Angelus, 2013.
március 17.). A bocsánatkérésbe való belefáradás: ronda egy betegség!

Miért olyan nehéz
bocsánatot kérni? Mert megalázza álszent önképünket. Ugyanakkor igencsak
fárasztó és aggasztó, ha megpróbáljuk elrejteni hiányosságainkat. Jézus Krisztus
azt mondja nekünk: ha valaki szegény, az kegyelmi lehetőség! És Jézus megmutatja
nekünk a kiutat ebből az erőlködésből. Jogunk van arra, hogy lélekben szegények
legyünk, mert ez Isten országának az útja.

De hangsúlyoznunk kell egy
alapvető dolgot:

nem kell megváltoznunk
ahhoz, hogy lélekben szegénnyé váljunk, nem kell változáson átmennünk, mert már
azok vagyunk!

Lélekben szegények vagyunk…
vagy világosabban: lélekben „koldusszegények” vagyunk! Mindenben szűkölködünk.
Valamennyien lélekben szegények vagyunk, koldusok vagyunk. Ilyen az emberi
létállapot.

Isten
országa a lélekben szegényeké. Élnek olyanok, akiknek e világi uralmaik vannak:
javakban dúskálnak és kényelmes az életük. De olyan uralmak ezek, amelyek véget
érnek. Az emberek hatalma, még a legnagyobb birodalmak is elmúlnak és eltűnnek.
Sokszor látjuk a híradóban vagy az újságban, hogy az a bizonyos erős,
nagyhatalmú országvezető vagy az a kormány, amely tegnap még megvolt, ma már nem
létezik, megbukott. E világ gazdagsága elmúlik, a pénz is eltűnik. Bölcs
öregeink azt tanították nekünk, hogy a szemfedőnek nincs zsebe. Így van! Sosem
láttam temetési menet mögött költöztető kamiont: senki sem visz magával semmit!
Ez az e világi vagyon mind itt marad!

Isten országa a lélekben
szegényeké. Élnek olyanok, akiknek e világi országaik vannak: javakban dúskálnak
és kényelmes az életük. De tudjuk, hogyan végzik. Azok uralkodnak igazán, akik
önmaguknál jobban tudják szeretni az igazán jót. Ilyen Istennek a hatalma!

Miben mutatkozott
Krisztus hatalmasnak? Abban, hogy képes volt azt tenni, amit a föld királyai nem
tesznek: életet adni az embereknek.

Ilyen az igazi hatalom! A
testvériség hatalma, a nagylelkűség hatalma, a szeretet hatalma, az alázat
hatalma. Ezt tette Krisztus.

Ebben áll az igazi
szabadság: az szabad, aki rendelkezik az alázatnak, a szolgálatnak, a
testvériségnek ezzel a hatalmával! Ennek a szabadságnak a szolgálatában áll a
boldogmondások által dicsért szegénység.

Mert van egy olyan
szegénység, amelyet el kell fogadnunk, lényünk szegénysége, és van egy olyan
szegénység, amelyre viszont törekednünk kell, a konkrét szegénység, az e világ
dolgaiban való szegénység, mely lehetővé teszi, hogy szabadok legyünk és
szerethessünk. Mindig törekednünk kell a szív szabadságára, mely önmagunk
szegénységébe ereszti gyökereit.

Fordította: Tőzsér Endre
SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír