"Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy a természetfeletti boldogság értékesebb, mint a természetes? Hogyan tudnak ebben segíteni családi asztalnál lefolytatott rendszeres beszélgetések, közös imádkozások?” - Bíró László püspök úr februári levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2020.
február
A család
a nagyszülők egyikének névnapja alkalmából gyűlt össze. A névnapos ünnepeltnek
nagy örömet szerzett, hogy lányuk elhozta a köszöntésre a népes család legújabb
tagját, hathetes gyereküket is. Mindenki csodálta a csöppséget, mondogatták,
hogy gyönyörű, csuda aranyos, nem zavarja a sok ember, még mosolyog is álmában.
A mamája nem győzte igazgatni gyermekét a mózeskosárban, hogy a készülő
fényképek a lehető legjobban sikerüljenek. Egyszer csak odafordult a mamához az
egyik nagybácsi: Gratulálok, Isten éltesse ezt a gyönyörűséget az édes mamájával
együtt. De hol van a papa? Hogyhogy nincs itt? A mama arcára ráfagyott a mosoly.
Most nem tudott eljönni – válaszolta –, nagyon fáradt. A hirtelen támadt
csöndben mindenki a mamára szegezett tekintettel hallgatott. Fáradt? Hogy-hogy,
kérdezgették egyre-másra. A mama maga elé nézett és hallgatott, aztán lassan
legörbült a szája és elkezdtek potyogni a könnyei. Haza költözött az
édesanyjához – mondta szipogva –, mert amióta gyerekünk van, nincs nyugalma,
nálunk most minden a gyerek körül forog. A vendégek döbbenten hallgattak. Senki
sem értette, hogy valójában mi történt. Ezek az egymáshoz illő fiatalok, boldog
ifjú házasok minden olyan adottsággal rendelkeznek, amely a boldog házassághoz
kell: szép új lakás, remek helyen, mindketten jó állással, jó anyagi körülmények
között, és tessék, az ifjú férj nem viseli el az éjszakai gyereksírást,
nehezményezi, hogy nem ő az első, hanem a saját gyereke, és inkább hazamegy az
édesanyjához, aki annak idején tejbe-vajba fürösztötte.
Mai
fogyasztói és a piacot mindenek fölé rendelő társadalmunkban sokan úgy
gondolják, hogy a boldogságot ugyanúgy meg lehet vásárolni, mint bármely
árucikket. Amiért ugyanis nem kell pénzt adni, az értéktelen dolog, nem is
érdemes megszerzésével bajlódni. Aquinoi Szt. Tamás szerint azonban a boldogság
olyan valóság, amit az ember nem tud nem akarni, hiszen azonos akaratunk
teljesülésével. Arisztotelész úgy vélte, hogy azok az emberek lesznek boldogok,
akiknek minden lehetősége adott arra, hogy tisztességesen éljenek, vagyis van
elég pénzük, egészségesek, sikeresek, békés családban élnek, a közösség elismeri
őket, munkájukat örömmel végzik, megfelelő tudással rendelkeznek, így vágyaik
beteljesülnek és megengedhetik maguknak, hogy élvezzék az életet.
Jézus a
Hegyi Beszédben felsorol nyolc, a boldogságra vezető élethelyzetet. (Mt 5, 3-11)
A boldogságot ezek mindegyike valamilyen testi, vagy lelki állapot, valamilyen,
a felebarátot támogató magatartás jutalmának mondja, amely az isteni természet
és az örök élet részeseivé tesz bennünket. Ezáltal az ember belép Krisztus
dicsőségébe és a szentháromságos élet élvezetébe. Ez a boldogság meghaladja az
értelmet és a pusztán emberi erőket. Isten ingyenes ajándékából ered. Ezért
mondjuk természetfölöttinek, miként a kegyelem is az, amely az embert fölkészíti
arra, hogy belépjen az isteni boldogságba. (vö. KEK 1721, 1722)
Mi
lett az eredménye azok boldogságra törekvésének, akik ismerőseitek közül
boldogságukat az anyagi javak bőségétől várták?
Szt.
Péter így tanít Isten megismeréséről és természetéről: „Mindazokat a javakat,
amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom
ajándékozta nekünk azáltal, hogy megismertük őt, aki minket saját dicsőségével
és erejével meghívott. Ezek által nekünk ajándékozta az értékes és rendkívül
nagy ígéreteket, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és
megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak okozta romlottságtól.” (1 Pét 13,3-4)
Szt. János evangéliumában pedig idézi Jézus búcsúbeszédéből az örök életről
szóló tanítást: „Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz
benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon. (Jn 6, 40) A
család az Istennel való bensőséges egyesülés felé a mindennapi misztikus
növekedéssel halad. „Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és a szeretete
tökéletes lesz bennünk". (1 Jn 4,12) Az emberi személy veleszületett természete,
hogy társas lény, és társas természetének első és eredeti megnyilvánulása a
házaspári közösség és a család. A krisztusközpontú családban Krisztus fogja
össze és világosítja meg az egész családi életet. Az ilyen családban a
fájdalmakat és problémákat az Úr keresztjével egyesülve élik át, és Őt átölelve
tudják elviselni a legnehezebb pillanatokat is. Életszentségüket a Szentlélek
kegyelmével házaséletükön keresztül valósítják meg, részesedve Krisztus
keresztjének misztériumában, nehézségeik és szenvedéseik szeretet- áldozattá
válnak; az öröm, a pihenés és az ünnep, sőt még a szexualitás pillanatait is úgy
élik meg, mint részesedést Krisztus feltámadásának az életteljességéből. (vö. AL
316-317)
Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy a természetfeletti boldogság
értékesebb, mint a természetes? Hogyan tudnak ebben segíteni családi asztalnál
lefolytatott rendszeres beszélgetések, közös imádkozások?
Minden
ember keresi a boldogságot, és igyekszik a maga erejével megteremteni magának.
Nem mindenki találja meg a helyes utat, de a vágy ott él benne. Arra a kérdésre,
hogy „milyen boldog estére emlékszel most szívesen vissza,” sokan egy
karácsonyestét neveznének meg. Teréz anya erre így válaszolt: „A földön minden
nap Karácsony van. Minden alkalommal, amikor valaki egy másiknak szeretetet
ajándékoz, amikor a szívekben kölcsönösen fellobog a boldogság, akkor karácsony
van, mert Isten újra leszáll a mennyből és ránk árasztja fényét.”
Szépen
mondja Albert Schweitzer: „Egyedül a boldogság az, ami megkétszereződik, ha
megosztjuk valakivel.” Lev Tolsztoj pedig úgy véli: „A szeretet áldás, a
kölcsönös szeretet boldogság.”
Idézzetek fel olyan alkalmakat, amikor úgy éreztétek, hogy valakinek sikerült
szeretetet ajándékoznotok és szívetekben kölcsönösen fellobogott a boldogság!
A
váratlanul hazaköltözött ifjú apát édesanyja csodálkozó szeretettel fogadta:
Szólhattál volna előre – mondta –, hogy haza akarsz jönni, a váratlan vendég,
főként, ha szállóvendég mindig meglepetés. A szobád még megvan, ugyan már egy
kicsit átrendeztük. Tudod, most, hogy apád kicsit gyengélkedik, és sokszor
rosszul alszik, én átmentem a te volt szobádba aludni, hogy ne zavarjam apádat
éjszaka. Reggel se akarom felkelteni, mert én – tudod –, korán kelek. De majd
megoldjuk. Kimegyek a nappaliba aludni, te meg mész a szobádba. Apádat semmiképp
sem zavarhatjuk, igen gyenge, az orvos is gyakran jön. Úgy hallom, készülődik
délutáni pihenőjéből felkelni, kopogj be hozzá, mondd el neki, hogy mi történt,
mik a terveid, én meg csinálom a vacsorát hármunknak, aztán majd vacsora közben
mindent megtárgyalunk. Nézd édes fiam – kezdett el beszélni az apa –, tudod,
hogy szeretlek, mindig is szerettelek, és mindenben a javadat akarom. Emlékszem,
hogy amikor már hónapok óta minden éjszaka órákon át bömböltél, anyád is sápadt
volt és kimerült, én is morcosan mentem minden nap dolgozni. Barátaink azzal
bíztattak, hogy ez mindig így van az első gyereknél, a harmadiknál-negyediknél
már észre se vesszük, ha éjszaka sír. És tényleg, a húgod első perctől kezdve
„jó” gyerek volt, vagy netán mi lettünk „érett” szülők. Most te azért estél
kétségbe, mert a te fiacskád nem hagy éjszaka pihenni, a feleséged meg nem ér
rá, hogy veled foglalkozzék. Úgy látom, hogy még nem vagy igazi apa. Mert apának
lenni nagy feladat, sok öröm és gond forrása, de főként olyan ajándék, amely
óriási felelősséggel jár. És aki egyszer kimondta azt a bizonyos IGEN-t, az
ettől a felelősségtől soha nem szabadulhat meg. Most úgy érzed, hogy nem lehetsz
boldog, mert a fiad hat hete elrontja az éjszakáidat. De majd el fogsz röpülni a
boldogságtól, ha a kis kezével átöleli a nyakadat, mert csak nálad érzi magát
biztonságban. Egész további életedben boldogtalan lennél, ha erről az ölelésről
most lemondanál. Na, fejezd be a vacsorát, aztán döntsél. Egyszer már döntöttél,
jó lenne, ha konzekvens maradnál.
Bíró
László tábori püspök
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni