Kapcsolódjunk le a mobilról és kapcsolódjunk rá az evangéliumra!

Ferenc pápa február 26-án, hamvazószerdán a sivatag, a puszta lelki jelentéséről elmélkedett a délelőtti általános kihallgatás keretében. A sivatag nem a halálra, hanem az életre vezet, mert újra meghitt kapcsolatba kerülhetünk Istennel, meghallhatjuk az ő életadó szavát.

Kapcsolódjunk le a
mobilról és kapcsolódjunk rá az evangéliumra!

 Ferenc
pápa február 26-án, hamvazószerdán a sivatag, a puszta lelki jelentéséről
elmélkedett a délelőtti általános kihallgatás keretében. A sivatag nem a
halálra, hanem az életre vezet, mert újra meghitt kapcsolatba kerülhetünk
Istennel, meghallhatjuk az ő életadó szavát.

Ferenc pápa magyarra
fordított katekézisét teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot
kívánok!

Ma, hamvazószerdán,
megkezdjük nagyböjti utunkat, a negyvennapos utat húsvét felé, a liturgikus év
és a hit középpontja felé. Ez az út Jézus útját követi, aki szolgálatának
kezdetén negyven napra visszavonult imádkozni és böjtölni a sivatagba, a
pusztába, miközben az ördög kísértette. Ma pontosan a sivatag lelki jelentéséről
szeretnék beszélni nektek. Mit jelent a lelki életben a puszta valamennyiünk
számára – mi is városban élünk –, mit jelent a sivatag?

Képzeljük el, hogy
sivatagban vagyunk. Elsőre az tűnne fel, hogy nagy csend vesz körül bennünket:
nincs zaj, csak a szelet és saját lélegzésünket halljuk. A sivatag eltávolodás a
hangzavartól, mely körülvesz bennünket. A sivatag távolságvétel a szavaktól,
hogy teret adjunk egy másik Szónak, Isten Szavának, mely könnyed szellőként
cirógatja szívünket (vö. 1Kir 19,12). A sivatag a nagybetűs Szó helye. A Biblia
szerint ugyanis az Úr a sivatagban szeret szólni hozzánk. A sivatagban adja
Mózesnek a „tíz szót”, a tízparancsolatot. És amikor a nép elfordul tőle, és
hűtlen hitvessé válik, Isten azt mondja: „Kivezetem a pusztába, és a szívére
beszélek. Ott majd úgy válaszol nekem, mint ifjúsága napjaiban” (Oz 2,16–17). A
sivatagban meghalljuk az Úr finoman hangzó Szavát. A Királyok könyve azt mondja,
hogy Isten Szava olyan, mint a szépen hangzó csend. A pusztában újra rátalálunk
az Istennel való meghitt kapcsolatra, az Úr szeretetére. Jézus szeretett
elvonulni – mindennap –, hogy elhagyatott helyeken imádkozzon (vö. Lk 5,16).
Megtanította, hogyan keressük az Atyát, aki a csendben szól hozzánk. Nem könnyű
csendet teremteni szívünkben, mert mindig szeretnénk egy kicsit beszélni,
szeretnénk másokkal együtt lenni.

A nagyböjt megfelelő
időszak arra, hogy teret adjunk Isten Szavának. Ideje, hogy kikapcsoljuk a tévét
és kinyissuk a Bibliát. Ideje, hogy lekapcsolódjunk mobilunkról, és
rákapcsolódjunk az evangéliumra. Amikor kisgyerek voltam, még nem volt tévé, de
szokásunk volt nem hallgatni rádiót. A nagyböjt puszta, a lemondás ideje. Ideje,
hogy lekapcsolódjunk mobilunkról, és rákapcsolódjunk az evangéliumra. Ideje,
hogy felhagyjunk a hasztalan szavakkal, a locsogással, a fecsegéssel, a
pletykával, hogy megszólítsuk az Urat. Ideje, hogy rászánjuk magunkat a szív
egészséges ökológiájára, hogy nagytakarítást csináljunk benne! Olyan közegben
élünk, amelyet túl sok verbális erőszak, számtalan sértő és káros szó szennyez
be, amit a közösségi média fel is erősít. Manapság úgy sértegetik egymást az
emberek, mintha csak jó napot kívánnának! Elárasztanak bennünket az üres szavak,
a reklámok, a megtévesztő üzenetek. Megszoktuk, hogy mindenkiről mindent
megtudunk, és az a veszély fenyeget, hogy egy olyan világiasságba süllyedünk,
amely elsorvasztja szívünket, és nincs bypass, mely azt meggyógyítaná, csakis a
csend. Nehezen tudjuk felismerni a hozzánk szóló Úr hangját, a lelkiismeret
hangját, a jó hangját. Jézus, amikor a sivatagba hív bennünket, arra biztat,
hogy azokat a dolgokat halljuk meg, amelyek számítanak, amelyek fontosak,
amelyek lényegesek. Az ördögnek, aki kísértette, így válaszolt: „Nemcsak
kenyérrel él az ember, hanem minden szóval, mely Isten ajkáról származik” (Mt
4,4). Mint a kenyérre, sőt a kenyérnél is jobban szükségünk van Isten Szavára,
beszélnünk kell Istennel: imádkoznunk kell. Mert csak Isten előtt lesznek
nyilvánvalóak a szív hajlamai, és hullnak le a lélek álarcai. Ilyen hát a
sivatag; az élet helye, nem a halálé, mert az Úrral való csendes párbeszéd
visszaadja életünket.

Próbáljunk újra a sivatagra
gondolni. A sivatag a lényegesnek a helye. Nézzünk az életünkre: mennyi
hasztalan dolog vesz körül bennünket! Ezer dolog után futunk, melyek
szükségesnek tűnnek, de valójában nem azok. Mennyire jót tenne nekünk, ha
megszabadulnánk rengeteg felesleges dologtól, hogy újra felfedezzük azt, ami
számít, hogy újra ráleljünk a körülöttünk lévők arcára! Jézus ebben is példát ad
nekünk: a böjttel. A böjtölés azt jelenti, hogy le tudunk mondani a hiábavaló,
felesleges dolgokról, hogy eljussunk a lényegeshez. A böjtölés nemcsak
fogyókúra, a böjtölés pontosan az, hogy keressük a lényegest, keressük az
egyszerűbb élet szépségét.

A sivatag végül a magány
helye. Ma is, hozzánk közel, sok sivatag van. Magányos és magukra hagyott
emberek. Hány szegény és idős ember él mellettünk csendesen, anélkül, hogy zajt
csapna, félresöpörve és leselejtezve! Ha beszélünk róluk, az nem vonz nagy
közönséget. A sivatag azonban oda vezet hozzájuk, mindazokhoz, akik
elhallgattatva, csendesen kérnek tőlünk segítséget. Mennyi szótlan arc, mely
segítséget kér tőlünk! A nagyböjti, negyvennapos sivatagi út a tevékeny szeretet
útja az elesettek felé.

Ima, böjt, az irgalmasság
cselekedetei: ez a negyvennapos nagyböjt útja.

Kedves testvérek, Izajás
próféta hangjával Isten ezt az ígéretet tette: „Íme, én valami újat viszek
végbe, utat nyitok a sivatagban” (Iz 43,19). A sivatagban nyílik az út, amely a
halálból az életre vezet bennünket. Lépjünk be a sivatagba Jézussal, és a
húsvétot, annak az Istennek a szerető hatalmát megízlelve jövünk majd ki belőle,
aki megújítja az életet. Az történik majd velünk, ami azokkal a sivatagokkal,
amelyek tavasszal kivirágoznak, hirtelen „a semmiből” kihajtanak: rügyek
nyílnak, hajtások indulnak.

Legyünk bátrak, lépjünk be
ebbe a nagyböjti pusztába, kövessük Jézust a sivatagba: ővele kivirágoznak
sivatagjaink!

Fordította: Tőzsér Endre
SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír