A föld nemcsak a mi otthonunk, hanem Isten otthona is!

Április 22-én Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palota könyvtárszobájában tartotta meg szokásos szerdai katekézisét, melyet a föld ötvenedik világnapján és a Laudato si’ enciklika ötödik évfordulóján a föld mint közös otthonunk és az emberiség mint egyetlen család iránti közös felelősségünk témájának szentelt.

A föld nemcsak a mi otthonunk,
hanem Isten otthona is!

Április
22-én Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palota könyvtárszobájában tartotta meg
szokásos szerdai katekézisét, melyet a föld ötvenedik világnapján és a Laudato
si’ enciklika ötödik évfordulóján a föld mint közös otthonunk és az
emberiség mint egyetlen család iránti közös felelősségünk témájának szentelt.

A pápa katekézisének
teljes fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot
kívánok!

Ma tartjuk az föld 50.
világnapját. Jó alkalom ez arra, hogy megújítsuk elkötelezettségünket amellett,
hogy szeretjük közös otthonunkat, gondot viselünk rá és családunk leggyengébb
tagjaira. Ahogy a tragikus koronavírus-világjárvány megmutatja nekünk: csak
együtt és a legkiszolgáltatottabbak felkarolásával tudunk megküzdeni a globális
kihívásokkal. A Laudato si’ enciklikának épp ez az alcíme: „közös
otthonunk gondozásáról”. Ma egy kicsit együtt reflektálunk erre a felelősségre,
amely „e földön való áthaladásunkat” jellemzi (LS 160). Fejlődnünk kell annak
tudatosságában, hogy közös otthonunkat gondoznunk kell.

Földi anyagból alkottattunk,
és a föld gyümölcsei tartják fenn életünket, de amint a Teremtés könyve
emlékeztet bennünket, nem vagyunk egyszerűen „földiek”: az élet Istentől
származó leheletét is
magunkban hordozzuk (vö. Ter 2,4–7). Következésképp egyetlen emberi családként
élünk a közös otthonban, biológiai sokféleségben Isten többi teremtményével. Imago
Dei-ként, Isten képmásaként
tisztelettel és törődéssel kell fordulnunk minden teremtményhez, szeretetet és
együttérzést kell táplálnunk testvéreink, különösen a leggyengébbek iránt,
utánozva Isten irántunk tanúsított szeretetét, mely kinyilvánult az ő Fiában,
Jézusban, akik emberré lett, hogy osztozzon velünk ezen az állapoton és
megmentsen bennünket.

Önzőségünk miatt kudarcot
vallottunk azon feladatunkban, hogy a föld őrzői és gondozói legyünk. „Elég, ha
csak őszintén rápillantunk a valóságra, és látjuk, mily nagyon pusztul közös
otthonunk” (uo., 61). Beszennyeztük, kifosztottuk, még saját életünket is
veszélybe sodortuk. Ezért különféle nemzetközi és helyi mozgalmak indultak
lelkiismeretünk felébresztésére. Őszintén nagyra értékelem ezeket a
kezdeményezéseket, és továbbra is szükséges lesz, hogy gyermekeink az utcára
vonuljanak, hogy megtanítsák nekünk azt, ami nyilvánvaló, vagyis azt, hogy nincs
jövő számunkra, ha elpusztítjuk a minket fenntartó környezetet.

Nem sikerült őriznünk a
földet, a mi otthon-kertünket, nem sikerült őriznünk testvéreinket. Vétkeztünk a
föld ellen, felebarátaink ellen és végeredményben a Teremtő ellen, szerető
Atyánk ellen, aki mindenkire gondot visel, és azt akarja, hogy közösségben és
jólétben éljünk együtt. És hogyan reagál a föld? Van egy spanyol mondás, mely
roppant világos e téren, így szól: „Isten mindig megbocsát; mi emberek néha
igen, néha nem; a föld viszont sosem bocsát meg!” A föld nem bocsát meg: ha mi
tönkretettük a földet, a válasz roppant kellemetlen lesz.

Hogyan lehet helyreállítani
a harmonikus kapcsolatot a földdel és az emberiség többi részével? Harmonikus
kapcsolatot… Sokszor elveszítjük a harmónia látását. A harmónia a Szentlélek
műve, közös otthonunkban, a földön is, az emberekkel, a felebarátainkkal, a
legszegényebbekkel való kapcsolatunkban is. Hogyan lehet helyreállítani ezt a
harmóniát? Új módon kell néznünk közös otthonunkra. Értsük meg: a föld nem
kiaknázható erőforrások tárháza! Nekünk, hívőknek, a természeti világ a
„teremtés evangéliuma”, amely Isten teremtő erejét fejezi ki, ez az erő pedig az
emberi élet alakításában és a világnak, valamint mindannak létben tartásában
nyilvánul meg, ami a világban az emberiség fenntartását szolgálja. A bibliai
teremtéstörténet így fejeződik be: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit
alkotott” (Ter 1,31). Amikor ezeket a természeti tragédiákat látjuk, melyek a
föld válaszai rossz bánásmódunkra, azt gondolom: „Ha most megkérdezném az Urat,
mit gondol erről [a mostani földünkről], nem hinném, hogy azt mondja: »nagyon
jó«.” Mi tettük tönkretette az Úr művét!

Ma, a
föld világnapján, újra rá kell találnunk a föld szent tisztelete iránti érzékre,
mert az nemcsak a mi otthonunk, hanem Isten otthona is. Ebből fakad bennünk
annak tudata, hogy szent földön állunk!

Kedves testvérek, „élesszük
fel azt az esztétikai és szemlélődő érzéket, melyet Isten belénk ültetett” (Querida
Amazonia apostoli buzdítás, 56). A szemlélődés próféciáját mindenekelőtt az
őshonos népektől sajátíthatjuk el, akik arra tanítanak bennünket, hogy nem
tudunk gondoskodni a földről, ha aztnem szeretjük és nem tartjuk tiszteletben.
Nekik megvan az a bölcsességük, hogyan kell „jól élni”, nem abban az értelemben,
hogy jól érezzük magunkat, nem, hanem hogy harmóniában éljünk a földdel. Ők ezt
a harmóniát hívják „jól élés”-nek.

Ugyanakkor ökológiai
megtérésre is szükségünk van, mely konkrét tettekben fejeződik ki. Egyetlen
családként, melynek tagjai egymástól függnek, közös tervre van szükségünk a
közös otthonunkat fenyegető veszélyek elhárításához. „A kölcsönös függőség arra
kötelez bennünket, hogy egyetlen világban, egyetlen közös projektben
gondolkodjunk” (LS 164). Tisztában vagyunk azzal, hogy fontos a nemzetközi
közösségként való együttműködés közös otthonunk védelme szempontjából. Biztatom
a felhatalmazással rendelkezőket arra, hogy irányítsák azt a folyamatot, amely
két fontos nemzetközi konferenciához vezet majd: az egyik a COP15 a biológiai
sokféleségről Kunmingban (Kína) és a COP26 az éghajlatváltozásról Glasgowban
(Egyesült Királyság). Rendkívül fontos ez a két találkozó.

Szeretnék arra ösztönözni
[mindenkit], hogy országos és helyi szinten is szervezzenek összehangolt
beavatkozásokat. Jó, ha összefogunk, bármely társadalmi osztályhoz tartozzunk
is, és ha „alulról” építkező népi mozgalmat is életre hívunk. A mai világnap, a föld
világnapja is éppen így született. Valami kicsivel mindegyikünk
hozzájárulhat. „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem
változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a
társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit
észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor
láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni” (LS 212).

Ebben a megújulást hozó
húsvéti időben határozzuk el, hogy szeretni fogjuk és nagyra becsüljük a föld csodálatos
ajándékát, közös otthonunkat, és gondot viselünk az emberiség családjának minden
tagjára. Testvérként együtt kérjük mennyei Atyánktól: „Áraszd ki Lelkedet, és
újítsd meg a föld színét!” (vö. Zsolt 104,30).

Fordította: Tőzsér Endre
SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír