"...tekintsük át egy kicsit a mai állapotunkat, Iustitia patikamérlegnél is pontosabb eszközét igénybe véve. Azaz nézzük meg, mi a rossz, és mi a jó ebben a vírusos, karanténos világban?"
Pálmai Tamás
A
mérlegről
A mérleg tömeg illetve súly mérésére
szolgáló eszköz - mondja a meghatározás. Az egyszerű kétkarú mérleg volt
történetileg az első mérleg, melyet az évszázadok folyamán állandóan
tökéletesítettek. Most azonban ezen eszköz inkább átvitt értelméről szólnék. Nem
súlyt, hanem állapotot mérlegelnék. Ám az első, ami e mérőeszközről eszembe jut,
az Iustitia (Aequitas), az igazság ,
igazságszolgáltatás, az erkölcsi erő istennője a római
mitológiában,
akit gyakran jelenítettek meg mérleget tartó nőalakként, aki egyensúlyban tartja
az igazságosságot, a korrektséget. A bekötött szemű, kardot (pallost) és
mérleget tartó ábrázolások ismerősek. Itt a kard a bűnös megbüntetésének
jelképe. A mérleg a mérés, mérlegelés, bíráskodás, megítélés, kiegyensúlyozás, a
kiegyensúlyozottság, az igazságosság, az okos belátás jelképe. A szemkötő
tárgyilagosságot képvisel: ítéletét ne befolyásolja hatalom, pénz vagy
gyengeség, a pártatlanság érvényesül-jön. Ám ez nem azt jeleni, hogy az istennő
vak. A kígyó, melyet lábbal tapos, a bűntől való elhatárolódás, kísértés távol
tartása.
Most tekintsük át
egy kicsit a mai állapotunkat, Iustitia patikamérlegnél is pontosabb eszközét
igénybe véve. Azaz nézzük meg, mi a rossz, és mi a jó ebben a vírusos,
karanténos világban?
Rossz, mert az
eddigi világunk megszűnt, mindennapjaink, megszokott dolgaink, munkánk,
társadalmi és családi életünk gyökeresen megváltozott. Magam példáját mondva (de
kinek-kinek megvan a maga története): nem láthatom betegeimet, gyerekeimet, az ő
családjaikat, „másfél” unokámat (egy kint, egy még „bent”), nem találkozhatok
barátaimmal, nem járhatok templomba. Nem mehettem régen itthonról haza. Nem
pattanhatunk fel a repülőre, bagóért rohangálni a világban. Mindannyiuk hiánya
egyre nagyobb helyet foglal el sóvárgó lelkemben. Aggódok mindenkiért, aggódok
az egész országért, nemzetünkért, Földnek nevezett kiszipolyozott, de még mindig
gyönyörű szép világunkért. Néha félek is egy kicsit, mi lesz a vége az egésznek?
Nagyjából ezek volnának a mérleg egyik tányérjában.
A másikba meg
próbálom összeszedni mindazt, ami jó. Jó, mert olyan dolgokra van időnk, amire
eddig nem jutott. Rég elmaradt dolgokra is sor kerülhet most. Jut idő olvasni,
rendet csinálni, kertben matatni, jobban ráfigyelni velünk szobafogságra ítélt
családtagjainkra. Rácsodálkozunk közvetlen környezetünk szépségeire.
Felfedezhetjük újból Istent, megélhetjük - másképp, de lehet, hogy mélyebben,
spirituálisabban - hitéletünket. És ez vonatkozik azokra is, akik nem templomba
járók, mert mindenki - ha bevallja, ha nem, ha tudatosan, ha nem - hisz
valamiben. Megtanulhatjuk, hogy, ha hiszünk valamiben, akkor jóval kisebb az
esély arra, hogy féljünk. Ha meg nem félünk, akkor vagy meg sem történik velünk
a baj, vagy könnyebben átvészeljük. Jó azért is a mai állapot, mert elválik az
ocsú a búzától, jobban meglátszik ki az igaz ember, ki nem. A családban is, a
településünkön is, a közéletben és a politikában is. Jót tesz Földünknek is a
csend. Tisztul, szépül, lélegzik. Természetesen mindkét tányérba sok mindent
lehetne még beletenni, de egy biztos: drámai módon a vírus utáni időkben sem fog
elbilleni a mérleg nyelve. Ha mi is úgy akarjuk és akaratunkat tettekkel is
aláhúzzuk, tudatos, emelt fejű, de alázatos lelkű magyarként élve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni