Pálmai Tamás: Gondolkodtam

Dr. Pálmai Tamás

Megesik ez az emberrel, ha nem lesz belőle idejekorán média-zombi (tisztelet a hírek világa ritka kivételeinek). Szóval, elméláztam azon, amiket az elmúlt idő-szakban írtam, és amiket érte kaptam. Gratuláció, féltés és szitok egyaránt volt közöttük. Ami jó szerintem, mert nincs rosszabb a langyos és rózsaszín semlegességnél. A politizálásról is sokszor szóltam. Csak ismétlésül: ha tisztán próbáljuk művelni, az a közéletben való tudatos részvételt jelenti és semmi mást. Ami persze nem mindig ilyen egyszerű és patyolat.

Az ember - ha kicsit is érdekli a környezete, az országa, nemzete sorsa - fülel, fürkész és agyal. Néz és lát, hall és ért. Aztán hozzáteszi a magáét és végül véleményt szül, amit kimond. Vagy nem. Én igen, ezért olykor kapok. De ez ezzel jár ma, sajnos. Olvasom például Fricz Tamást. Hajmeresztő, amit ír. Megpróbálom zanzásítani: Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) elnöke Károly herceggel együtt meghirdette a Nagy Újrakezdést, ami nem más, mint a világ eddigi működésének új alapokra helyezése. Egy új világrend a járvány utáni időszakban, amely politikai, ideológiai, gazdasági kohéziót és nemzetállam mentes világot jelentene. Terveikben Marx és Engels nagy álma, a világkommunizmus tér vissza döbbenetes erővel egyfajta globális kormányzás uralma alatt. A globális elit elsődleges célja tehát a nemzetek és nemzetállamok megszüntetése, s egy átfogó, nagy rendszert képező világkormányzás létrehozása.

A WEF vezetőségében találjuk a világ leggazdagabb vállalatait, legbefolyásosabb milliárdosait, az ENSZ, az IMF és az Európai Központi Bank vezetőjét is. Schwab azt fejtegeti, hogy nem kell semmilyen új ideo­lógiát kialakítani a Nagy Újrakezdéshez, elég a neoliberalizmus egy „újhullámos”, neokommunista változata, vagyis jöjjön létre a kommunista liberalizmus (József Attila így írt 1936-ban: „Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”). Ő már 2016-ban azt írta, hogy az új „tech” óriások által alkalmazott technikák lehetővé teszik a kormányoknak, hogy behatolhassanak elménk eddigi privát terébe, olvassák gondolatainkat és befolyásolják viselkedésünket, és így a fizikai világ részévé válunk. Érdemes elolvasni az egész írást. Ám egy mondatot hadd idézzek szó szerint: „Ezek a nagyfiúk jót akarnak nekünk. Éppen ezért van jó okunk a félelemre. És arra, hogy felébredjünk végre.”

Na, igen. Ezek után el lehet gondolkodni akár azon is, hogy miként, hogyan, honnan, mikor és miért is indult el ez a járvány például. Mert az van, sajnos, és tényleg meg fogja változtatni a világot. De nem mindegy, hogyan. Ezért is kell időben felébredni és ébernek maradni, és a saját buksinkat használni. Nem csak frizura és kalap hordozására.

Tudom azt is, hogy természetesen nem mindenki hívő ember. Ami természetes. Én igen, amúgy is „elfogult”, egyéni ízet megtűrő műfajt művelve, jegyzetet, leveleket írogatva, ezért idézem itt is: A védőoltás Isten megoldása. „Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.” (Példabeszédek 27,12) Ennyire egyszerű az egész. Segíts magadon és Isten is megsegít. Ő mindenkit szeret, tanítják, de nekünk könnyebb, ha magunk is teszünk és nem csak az égi mannát várjuk. Az igazi hit nem vak. A látó, halló, gondolkodó, véleményt formáló és cselekvő ember „szép”. És tömegben félelmetes erő. Félelmetesen jó. A Hit Pajzsa díjjal kitüntetett kolozsvári- farkaslaki, Márton Áron felszentelte Jakab Gábor atya idézi Einsteint: „A tudományból az első korty: ateizmus, de a pohár alján ott van Isten!” Egészségünkre! Fenékig!

Pálmai Tamás