Légy váltóőr!

A hírfogyasztó ember egyre többször találkozik rémisztő gender információkkal. A kormánykritikusok ezeket nem hiszik el, megjelenésüket a Nyugat lejáratásának és a választási küzdelem részének tartják. Felháborodnak, hogy a sajtó túloz, feleslegesen kelt riadalmat, célja, hogy a választó Orbán Viktorban lássa a nemlétező bajtól a megmentőt.

A héten a Skóciából érkeztek dermesztő hírek. Valaki a Daily Mail-ben látta, s elhessentette azzal, hogy bulvárlap nem ír igazat. Magam a Newsweek-ben is olvastam, hogy Skóciában már négy éves gyermekek a szülők háta mögött megváltoztathatják nevüket és nemüket az iskolákban (The Telegraph-ra hivatkozva jelent meg). Ez az érvényes emberjogi egyezmények durva megsértése, hiszen a gyermek nevelése a szülő emberi joga és kötelessége.

A skót kormány augusztus 12-én kiadott 70 oldalas dokumentuma kimondja, hogy az új LMBTQ+ befogadási irányelvek értelmében a tanárokat arra buzdítják, hogy ne befolyásolják a gyerekeket, ha nemet szeretnének váltani, csak kérdezzék meg az új nevet és azt, hogy milyen névmásokat használjanak velük kapcsolatban. Az iránymutatásokkal együtt az iskoláknak azt is mondták, hogy a transznemű diákok szabadon válasszanak fürdőszobát vagy öltözőt. Folyamatban van a nemek szempontjából semlegesebb egyenruha megalkotása, valamint a transznemű karakterek bevonása az órákba és az olvasmányokba. John Swinney, az első miniszterhelyettes júliusi nyilatkozatában kijelentette, hogy Skóciát már Európa egyik legprogresszívebb nemzetének tartják. Ez volna a haladás? Mit szólnál, ha hat éves Jancsi fiad azzal jönne haza az iskolából, hogy ő immár Juliska? A kisgyermekek esetén a nemi szerepek felcserélése puszta játék, amiben egy ideig kedvét leli, azután elfelejti. Ezt rögzíteni, netán a természetes nemi fejlődést tudatosan kisiklatni a gyermek tönkre tevése.

"Örömmel jelentem be, hogy mi leszünk a világ első országa, ahol az LMBTI -befogadó oktatás be van építve a tantervbe" - mondta a miniszterhelyettes a múlt hónapban. Az irányelvek kimondják, hogy ez ügyben nincs korhatár, és tiszteletben kell tartani a fiatalok nézeteit és kéréseit - még akkor is, ha a diákok nem akarják, hogy szüleiket tájékoztassák.

Colin Macfarlane, egy LMBTQ+ jogokat támogató szervezet igazgatója, elégedett az irányelvekkel, mások szerint azonban, - mint Marion Calder, a For Women Scotland kampánycsoport társigazgatója, - „A skót kormány egy veszélyes ideológiát szorgalmaz.” "Régebben tudták, hogy a gyerekeknek képesnek kell lenniük játszani és kísérletezni a nemi szerepekkel, a ruházattal, a tetszésükkel és ellenszenvükkel" – jelentette ki. "Ezeket a gyerekeket most orvosok kezére adják, potenciálisan életük végéig." Sztálin a folyók irányát akarta megváltoztatni, mai utódai az ember természet adta képességeit.

A kormány azt állítja, hogy a dokumentum nem elősegíti a nemváltást, csak megfelelő teret és biztonságot biztosít annak a diáknak, aki így dönt.

Fel kell ébrednünk. A világ rossz irányba megy, át kellene állítania a váltókat, különben a vonat a szakadékban köt ki. Ne vigasztald magad azzal, hogy Magyarország és Közép-Európa még jó irányba halad. Ennek örülhetünk, de ha az Európai Bizottság sokgyerekes és keresztény elnöke azt mondja, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény ellen mindent meg kell tenni, akkor tudhatod, hogy veszélyben vagyunk. A mi váltónk most jól van beállítva. Az Unió – illetéktelenül – átállítaná. Régen a váltókra néhány váltóőr vigyázott. Most mindannyiunknak ez a feladata.

Surján László

(A kép forrása: Fortepan/Magyar Rendőr)