Ébresztő

Az angol nyelv uralmának egyik folyományaként általánossá vált az angol szakkifejezések fordítás nélküli átvétele a más nyelvű írásokban, sőt a közbeszédben is. Mintha egyfajta provincializmus lenne a nemzetközileg elterjedt szavak lefordítása. Ezáltal az angol anyanyelvűek a többieknél előnyösebb helyzetbe kerültek: a szakkifejezések mögött nekik felsejlik egy a jelenség lényegéhez tartozó tartalom, amit a többiek nem feltétlenül éreznek meg. Egy régen átvett szó példája mutatja, mire gondolok: sztrájk. Hiába tudom, hogy ez eredetileg angolul ütést jelent, a szóról nekem csak a munkabeszüntetés jut eszembe.

Így robbant be nemrégiben a woke. Tudjuk, hogy a wake, ébred szóval kapcsolatos, de persze más jelentéstartalmat kapott. Melléknévként használva a Merriam-Webster szerint arról mondjuk, hogy woke, aki (különösen a faji és társadalmi igazságosság terén) fontos tények és kérdések tudatában van és azokat aktívan figyelemmel kíséri. A wikipedia tömörebben fogalmaz: a faji előítéletekre és a hátrányos megkülönböztetésre való figyelmet emeli ki.

Noha korábban is használták, a szó karrierje 2010-ben kezdődött. Nehéz manapság úgy bolyongani az interneten, hogy hamarosan ne kerülne elő valami „woke” téma. Annyi izmust átéltünk már, most a woke-izmus napjait éljük. Veszprémy László Bernát számára adott interjújában Andreas Kinneging a következőképp fogalmazott: „A woke-izmus egyfajta közös nevező azoknak az embereknek, akik azt hiszik, hogy a nyugati társadalom a velejéig romlott... mert nem eléggé egalitárius. Az egalitarizmus mostanában szélesebb és radikálisabb definíciót kapott. A kommunizmusban az egalitarizmus minden ember társadalmi-gazdasági egyenlőségére utalt. Most már nemcsak erre vonatkozik, hanem a fekete-fehér egyenlőségére, a férfi és a nő egyenjogúságára, a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok közötti egyenlőségre és így tovább. Így lesz szitokszó a szexizmus, a homofóbia, az idegengyűlölet, a transzfóbia, a bináris gondolkodás. Minden alkalommal ugyanaz a vád, nevezetesen, hogy az embereket nem kezelik egyenlően. A woke-izmus tehát valami új, de egyben régi is. Radikálisabb, mint a kommunizmus. Ezek az emberek azt hiszik, hogy a társadalom mélyen rothadt, mert mindenhol nagy az egyenlőtlenség, és ezt az államnak kell korrigálnia. Vagyis ez azt jelenti, hogy a kormánynak mindent ellenőriznie kell.

Hogy a nyugati társadalom nagy bajban van, azt sokan annak tulajdonítjuk, hogy elvesztette hagyományait, keresztény gyökereit, nyíltabban fogalmazva Istenét. Kinneging véleményét sokan osztják: a woke-izmus a kommunizmus egyik válfaja. Eredetileg a kommunizmus, szavakban legalább, vagyoni egyenlőségre törekedett. (A gyakorlatban azért mindig voltak „egyenlőbbek az egyenlők között”.) Az új irány minden egyenlőtlenséget kárhoztat, ennek igazságtalanságára akarja ráébreszteni az embereket. A woke-izmus hívei tehát az igazságosság bajnokainak tekintik magukat, és erre büszkék. Nem veszik észre, hogy nem minden különbözőség egyenlőtlenség. Férfi és nő nem attól egyenlő, hogy egyforma lenne, hanem attól, hogy azonos jogaik, lehetőségeik és megbecsültségük van. Minthogy a különbözőségek adottak, azokat erővel, az államhatalom erejével kell egyformává tenni, a woke-izmus tehát a kommunizmushoz hasonlóan megfosztja az embert a szabadságától. Ellentmondások sora jellemzi: a másság elfogadását követeli, de nem tűri a másképp gondolkodást. Toleranciát hirdet, de még azt is megtiltja, hogy bizonyos szavakat használjunk. Régen a május elsejei felvonulás volt kötelező, most a büszkeség menete veszi át a szerepet.

Kinneging felfogásában tehát a woke a kommunizmus rokona, neomarxista irány.

Érdekes, és nem megalapozatlan azonban Schiffer András megközelítése, aki éppenséggel woke-kapitalizmusról beszél. Idrissa Gueye esetére hivatkozva rámutat, hogy, a woke-kapitalizmusban valójában a „fekete életek” is csak addig számítanak, amíg felhasználhatók ágyútölteléknek az identitásháborúban. (Idrissa Gueye szenegáli mohamedán vallású labdarugó, aki a franciaországi PSG játékosa. Nem volt hajlandó szivárványos dresszben játszani, inkább nem vett részt azon a mérkőzésen, ahol ezt előírták. Lelkiismeretére hivatkozott és arra, hogy hazájában a homoszexualitás bűncselekmény. Hatalmas vihar tört ki a fellépése miatt.) Idrissa Gueye „fekete élete” tehát nem számít, mutat rá Schiffer, ahogy azoknak a fehéreké sem, akiknek autonóm meggyőződésük, hagyományaik vannak hagyományvesztett világunkban.

Ez persze csak a woke-izmus diktatórikus jellegét domborítja ki, ettől még tarthatjuk a kommunizmus új formájának. Schiffer azonban arra is keresi a választ, hogy kinek a javát szolgálja az egész őrület. „Egyetlen dolog számít: a globális profit-maximálizáció és ebben minden hagyományokon nyugvó kultúra, minden szerves társadalmi szövedék éppúgy elhárítandó akadály, ahogyan a klasszikus liberalizmus vívmányai, a vélemény- és a lelkiismereti szabadság. A woke-kapitalizmusban persze visszaköszön a kulturális imperializmus, a globális Észak pontosan ugyanazon gőgje, amivel annak idején Afrikát is leigázta.

Kommunizmus vagy kapitalizmus tehát a woke? Visszakérdezhetünk: nem mindegy? Mindkettőnek van rossz értelemben vett globális jellege, és mindkettő számára elpusztítandó akadály a kultúránk, a hitünk, a szabad véleményünk és a lelkiismeretünk. Hozzá teszem: közép-európaiságunk. Meg kell szervezni az értékmentést, az ellenállást, mert mára az őrület odáig jutott, hogy a férfiak pubertás utáni sterilizálását propagálja, filmeket készít, hogy az anyaságot mint elviselhetetlen terhet mutassa be, azaz megindították az emberiség, de legalábbis a nyugati világ önfelszámolását.

Woke mondom tehát, azaz ébresztő, de mondhatjuk azt is: riadó.

Surján László

Címkék