LMBTQ

Légy váltóőr!

A hírfogyasztó ember egyre többször találkozik rémisztő gender információkkal. A kormánykritikusok ezeket nem hiszik el, megjelenésüket a Nyugat lejáratásának és a választási küzdelem részének tartják. Felháborodnak, hogy a sajtó túloz, feleslegesen kelt riadalmat, célja, hogy a választó Orbán Viktorban lássa a nemlétező bajtól a megmentőt.

Térdhajtás a nőimitátor előtt

Az előkészületi szakaszban lévő globális szivárványdiktatúra megvalósítása előtt a katolikus egyház jelenti a legnagyobb akadályt. Nem véletlen, hogy épp az olasz parlamentben született meg az a törvénytervezet, amely nem csak az LMBT-kultuszt emelné állami rangra, hanem egyúttal kriminalizálná a homo- és transzfóbiát (bármit is jelentsen az), ami adott esetben akár a keresztény hitelvek megvallásának szankcionálását is eredményezheti.

Coming out MÁSKÉPP – avagy létezik-e jobboldali kisebbségpolitika?

A szivárványos zászló minden kisebbség jelképe akar lenni – miközben „másnak” lenni is sokféleképpen lehet.

Mivel bármilyen magasröptű gondolatmenetet a személyes érintettség hitelesít leginkább, hadd kezdjem néhány szubjektív megjegyzéssel. E sorok írója gyerekkora óta az egyik legsúlyosabb beszédhibával, dadogással küzd.

Surján László: Immateriális törvény

Tudom, hogy a következő mondattal a megkövezést kockáztatom, de ki kell mondanom: Rutte miniszterelnök úrnak az Európai Tanács legutóbbi ülésén igaza volt. Azt állította ugyanis, hogy az unió nem csupán gazdasági egység, hanem értékközösség, és a közös értékeket mindenkinek meg kell tartani. Igaza van. Aki e közös értékek ellen támad, annak nincs helye a közösségben. Például Rutte úrnak személyében és az általa (félre) vezetett Hollandiának sincs.

Korlátlan korlátoltság

Két hír borzasztott el a napokban. Az első várható volt. A különféle nemi identitászavarokban szenvedők, de még a homoszexuálisok is évek óta tudatosan provokálják a többieket, és ha másképp nem megy, perrel kényszerítik ki az „egyenlő elbánást”. Nincsenek tekintettel arra, hogy a követeléseik valakinél lelkiismereti okokból teljesíthetetlenek. Ilyen volt az ír cukrász híres esete, aki nem volt hajlandó esküvői tortát készíteni egy egyneműek közötti „házassághoz”. Hosszú a sor, nem folytatom, csak a sor végét mondom.