Szomorúan figyelem, hogy a járvány – bár országonként eltérő mértékben, de mindenütt - politikai kérdéssé lett. Üdítő kivétel éppen hazánk, ahol a miniszterelnök kijelentette, komoly szakembereink vannak, rájuk kell hallgatni. Persze ez nem mindig könnyű, mert sok témában az egyik szakértő homlokegyenest ellentétesen beszél, mint a másik, miközben mindkettőjük érvelését meggyőzőnek találhatja a kívülálló. Politikus legyen a talpán, aki ilyenkor ráhibázik arra, hogy kire kell hallgatni.
Covid ügyben itthon nem alakult ki ez a káosz, ami persze nem zavarta az ellenzéket abban, hogy mindenkit és mindent támadjon, és értelmetlenségeket keverjen hazugságokkal.
Húsz év patológiai tapasztalatából tudom, hogy milyen nehéz megállapítani, hogy egy embertársunk a járvány miatt halt-e meg, vagy sem. Őszintén csodáltam Szlovákia korábbi vezetőjének bátorságát, hogy talán az első vírus-fertőzött beteg halálakor felülbírálta az orvosokat. Kijelentette: szívinfarktusban halt meg a beteg. A dolog abszurditása mellett akár igaza is lehetett, de a járványhelyzet értékelése szempontjából elfogadható, és a nagyobb biztonság felé mutat a WHO azon ajánlása, amit mi is alkalmazunk. A járvány áldozatának tekintünk mindenkit, akiben a vírust kimutatták.
A hazai halálozási adatok így, a lehető legszigorúbb meghatározás alkalmazásával is belesimultak a nemzetközi trendbe, ekként siralmas próbálkozás volt, amikor egy ellenzéki képviselő belevisította a parlamenti vitába, hogy nálunk halnak meg a legtöbben az egész világon.
Teszek egy kis kitérőt. Hajdanában egy konkrét haláleset kapcsán beszélgettem az illető kezelőorvosával, akit minden idők egyik legjobb belgyógyászának tartok ma is. Cseréltük a gondolatokat, hogy mi is történhetett, amikor azt kérdezte: Tudod végül miért halt meg? Értetlenül néztem, ő folytatta: Mert eljött az ideje. Igen. Egyszer mindannyiunknak eljön az ideje, és várnak az örök hazába. Ez az, amit Csókay András úgy fejez ki: az orvos kezel, az Isten gyógyít. Úgy lehetne folytatni, hogy gyógyít vagy magához hív. Olyan szépen fogalmazta Assisi Szent Ferenc a Naphimnuszban: Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál, / Akitől élő ember el nem futhat.
Visszatérve a járványhoz és az általa okozott halálozáshoz, azt látjuk, hogy a második hullám Magyarországon megváltoztatta az októberig érvényes tételt, miszerint 2020-ban kevesebben haltak meg, mint 2019-ben. Úgy tűnt, hogy az első hullámban azok haltak meg, aki a járványtól függetlenül is meghaltak volna. Ez változott meg a második hullámban, mikortól jelentős lett a többlethalálozás. Végül 2020 folyamán az előző évhez képest 8749 emberrel több halt meg az országban. E többlet oka elsősorban a járvány. Olvastam is olyan ellenzéki elemzést, ami ezt hangsúlyozta, és szakítva némely magáról megfeledkezett képviselő harsányságával, finoman fogalmazott, az elmúlt évtized legmagasabb halálozásáról beszélt. Igazat mondott, a csúsztatások majd erre épülnek, amikor ezt a kormány számlájára akarják írni. Megnézem mi a helyzet az első és a második hullámmal néhány más országban. Általánosan az a tapasztalat, hogy a második hullám alatt a halálozás sokkal nagyobb, mint tavasszal volt. A jelenséget tehát nem lehet egy konkrét ország kormányzati intézkedéseivel magyarázni.
Magyarázgatás helyett most azt kell nézni, hogy mivel lehet megállítani magát a járványt. Mert a legtöbb országban, nálunk is, a második hullám lecsengő fázisban van. Hogy ne jöjjön a harmadik, hogy visszanyerhessük korábbi szabadságunkat, ma egyetlen reményünk van, a védőoltás, ami akkor lesz sikeres, ha tömeges lesz, ami azonban semmiképp nem jelenti azt, hogy kötelezővé kelljen tenni. A magam részéről oltás párti vagyok, és remélem, hogy leszünk annyian, hogy ezzel nemcsak a magunk, hanem az egész társadalom javát szolgálhassuk. A félőket és a rettegőket azzal nyugtatom, hogy nem kell beolttatniuk magukat, de arra kérem őket, hogy félelmeiket ne próbálják ráragasztani a többiekre.
Amíg az oltások révén eljutunk egy megfelelő országos védettségig, türelmesnek kell lennünk. Riasztó példa a hollandiai polgárháborús helyzet a törő-zúzó rendbontókkal, lángoló autókkal és barikádokkal, vízágyúval, könnygázzal, sőt riasztó lövésekkel. Sikerült egy olyan ifjúságot nevelni, amelyik nem tűri a korlátokat. Pedig a korlátok a normális élet velejárói. A korlát a többi ember felé irányuló figyelem és tapintat. Léte az individualista önzés és a kollektív szolidaritás határa.
Nyelvünk érdekes játéka: csak a korlátoltak nem tűrik a korlátokat.
Surján László
Képgaléria
A 2019-es és a 2020-as magyarországi halálozás összehasonlítása
