Halottak napja


Az ünnep eredetérõl és lényegérõl szóló írások


Dsida Jenõ:


Sírfelirat

Megtettem mindent,
amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.


Halottak napja
november 2.

Sajátos
jellegû emlékezési nap. Az elsõ nyom, amikor Sevilla-i Izidor püspök (+636)
szerzeteseinek elõírja, hogy a pünkösd utáni napon a megholtakért misézzenek.
Halottak napjának tulajdonképpeni keletkezése, amikor Odilo, Cluny apátja
998-ban, a minden megholtról való ünnepélyes megemlékezést írja elõ minden
kolostorában november 2-án. A XII. és XIII. században egész Európában elterjedt.
Ezért emlékezünk ma a szenvedõ Egyház tagjairól, akik már elõttünk jártak a hit
jelével, hogy mielõbb eljussanak a megdicsõült Egyház üdvözült hívei közé.

Reményik Sándor:
Halottak napja

Halottak napja van. Az
elsõ,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant.

Szívek, tilos a nagy
világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetõbe' jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.

De egy-egy szálat
letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk.

Kolozsvár, 1920.
november 1.

Reményik
Sándor sírja Kolozsvárot a Házsongárdi temetõben


További képek a
Házsongárdi temetõbõl a honlapunkon

Részlet Rónay György
naplójából:

Remélem a mûtét sikerül. A halál, pedig
nem mondhatnám, hogy nem gondolok rá, hihetetlen lehetõségnek tûnik elõttem.
Félnék? Azt hiszem, alapjában véve nem. Szeretnék újra egészséges lenni,
egészséges erõvel dolgozni, nagyokat sétálni, mint régen; szeretnék nem
ideges, hanem derûs és jó lenni. Ez a legfontosabb: igazán jónak lenni az
emberekhez, családunkhoz. Szeretet nélkül semminek sincs értelme, és
rengeteget vétünk a szeretet ellen. Pedig anélkül minden üres és meddõ. Sok
fájdalmat, szenvedést, rossz ízt elkerülhettünk volna egy kicsit több
szeretettel. Úgy érzem, azok voltak a legnagyobb mulasztásaim, amikor a
szeretetet mulasztottam el, a legnagyobb vétkeim, amikor az ellen vétkeztem.
Pótolni, jóvátenni. Így gondolok most a jövõ életemre. Ha lesz.

S ha meghalnék, a legtöbb, amit értem
tehetnének, az imádság. Ezen a téren is, halottaim iránt, mennyit
mulasztottam! Ha én meghalok, végleg elfelejtik õket és már nem lesz, aki
imádkozzék értük? és én milyen keveset imádkoztam értük! Hányan várták a
segítségemet odaát s milyen hiába! Ha meghalnék s értem sem tennék meg, amit
lehet és ami oly könnyû, milyen kegyetlenség lenne; s én milyen kegyetlen
voltam az édesanyámhoz, nagyanyámhoz... Mint egy ingyen csepp víz megvonása a
szomjazótól: ezt az egy csöpp vizet vontam meg, vagy nem értem rá odaadni...

Ha meghalok, sosem tudnám megmutatni többé
a családomnak, mennyire szeretem õket; nagy adóssággal halnék meg:
szeretetemet megtartottam magamban, ahelyett, hogy közösen táplálkoztunk volna
belõle.

1946. augusztus 12.

Halottak napi
olvasnivaló: