Sok meghatározás ismeretes, azaz sokféle módon lehet mérni a szegénységet. Az egyik: szegény az az ember, aki a hazájabeli átlagkeresetnek 60 százalékánál kevesebbet keres.
Surján László
Ismerkedjünk a szegénység mérésével
Sok
meghatározás ismeretes, azaz sokféle módon lehet mérni a szegénységet. Az egyik:
szegény az az ember, aki a hazájabeli átlagkeresetnek 60 százalékánál kevesebbet
keres.
Képzeljünk el egy országot, amelynek 10 lakója van. Õk összesen 100 piculát
keresnek, azaz a szegénységi küszöb 6 picula.
Egy
napon kutatók érkeznek hozzájuk és felmérik, hogy ketten öt picula jövedelemmel
rendelkeznek, öten héttel, ketten 15 piculához jutnak, egyikük viszont gazdag:
25 piculája van.
Ebbõl hamarosan kideríthetõ, hogy 20 százalék él a szegénységi küszöb alatt.
Ez
sok, mondták az ENSZ szakértõi és egy jeles közgazdászt küldtek az országba, aki
rendezte a sorokat. Az eredmény egy év múlva: ketten 7 piculához jutnak, négyen
nyolchoz, egy valaki 12 piculát keres, kettõnek 20 picula a jövedelme, egy
valaki 52 piculás hatalmas bevételre tett szert. A közgazdász számol és
megállapítja, hogy mindenkinek nõtt a bevétele. A két legszegényebb jelenleg 40
százalékkal többet keres, a régi öt 7 piculát keresõbõl egy kiugrott 12-re, de a
többi is elérte a nyolcat. Egy szó mint száz az összjövedelem 100-ról 150
emelkedett, s ebbõl, ha nem is egyformán, de a társadalom minden tagja
részesedett. A közgazdász a jól végzett munka örömével távozott, majd jöttek a
szegénység tudorok. 15 picula átlagjövedelem, a szegénységi küszöb 9 picula. Ez
alatt keresnek hatan, azaz a szegények a korábbi húsz helyett immár a társadalom
60 százalékát teszik ki.
A
közgazdászt kirúgják és ráveszik az országot, hogy adóztassa meg a szegénységi
küszöb felettieket, hogy azoknak a jövedelmét, akik a szegénységi küszöb alatt
élnek, legyen mibõl kiegészíteni a szegénységi küszöbre. Ez megtörténik, a
kiegészítéshez összesen nyolc picula kell, ebbõl egyet a 12 piculástól vesznek
el, kettõt-kettõt a 20 piculásoktól, a még szükséges hármat a leggazdagabbtól.
Ezt mindenki kibírja, a szegények élvezik a támogatást, minden szép és
boldogság.
Öt
év után újra megvizsgálják: hogyan mûködik a szociális háló? Az elsõ év végén a
hat kedvezményezett rájött, hogy ha semmit sem dolgozik, a 9 piculát akkor is
megkapja, tehát bejelentkeztek a segélyre. Ezt a 54 piculát tehát be kellett
szedni. Az eredetileg 12 piculát keresõtõl csak 3 picula vehetõ el, hogy kilenc
megmaradjon. Ám erre föl õ sem dolgozik tovább, mert miért strapálja magát a
kilencért, amit segélybõl is megkaphat. Innentõl fogva hét segélyezett lesz, 63
picula igénnyel. A két 20 piculástól csak 11-et lehetett elvenni, a
leggazdagabbtól 41-et kellett, még mindig õ mardt a leggazdagabb, mert maradt 11
piculája. Ám a következõ évben a két eredetileg 20 piculás sem hajlandó munkával
keresni meg a 9 piculát, sõt a leggazdagabb is azt mondja, hogy a 11 munkával
rosszabb, mint a 9 munka nélkül. Az aprócska probléma, hogy nincs, aki a
segélyre szánt 90 piculát megtermelje, Ezért az ENSZ nemzetközi
donorkonferenciát szervez, hátha összejön ez a kilencven picula, ami közben
száznyolcvanra emelkedett, mert még tízen bejelentkeztek a szigetre a 9 picula
reményében.
Megkapták a 180 piculát, mert az IMF rájött, szociális védõháló nélkül nem
mûködik a társadalom.
A
közelben volt még egy ország, ugyancsak tíz fõbõl állt a lakosság, õk viszont
mind meghaltak, mert egy árvíz elmosta a termõföldet. Viszont õket nem keresték
fel az ENSZ hivatalnokai, mert elfogyott az utazási keretük.
Utóirat 1.: a fenti történet teljesen légbõl kapott, ha valaki az ENSZ vagy az
IMF szóról egy létezõ világszervezetre gondolna, biztosíthatom, csak távoli
névrokonságról van szó.
Utóirat 2.: A kirúgott közgazdász elõbb berúgott, majd mozgalmat indított azzal
a jelszóval, hogy a szegényeket nem felmérni kell, hanem segíteni rajtuk. Azóta
már sok helyen sikerült neki 100-ról 150 piculára emelni a jövedelmet, de csak
oda megy, ahol törvénybe iktatják, hogy munka nélkül senki nem kaphat
jövedelmet.