Barátommal beszéltem minap. Amióta vírus van, csak „nyugdíjas munkahelyére” sétál át naponta, emberrel - a családján kívül - nem találkozik. Szigorú szabály-követésének, óvatosságának hála eddig megúszta a bajt és most már reménykedünk, hogy az oltásig is eljutunk malőr nélkül. Egy dolog azonban megdöbbentett abból, amit mondott: „Komám, lassan keresnem kell a szavakat, ha ez így megy, elfelejtek beszélni.” Kicsit gondolkodva rájöttem, hogy igaza van.
Lemondott Pusztaszabolcs alpolgármestere, miután országos felháborodást váltott ki Szűz Máriát gyalázó kijelentésével. Tette ezt azután, hogy politikai szövetségeseivel a választásokra olyan kampányfotót készítettek, amelynek hátterében két templom is látszik. Igaz, hátat fordítottak mindkettőnek…
Szomorúan figyelem, hogy a járvány – bár országonként eltérő mértékben, de mindenütt - politikai kérdéssé lett. Üdítő kivétel éppen hazánk, ahol a miniszterelnök kijelentette, komoly szakembereink vannak, rájuk kell hallgatni.
Meglepő őszinteséggel tárja fel az uniós intézmények személyzeti politikájának egy nagyon hibás oldalát a European Democracy Consulting nevű szervezet.
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Négy sor Juhász Gyula Trianon című verséből. Természetesen sorokat nem illik, nem is lehet a vers egészéből kiszakítva értelmezni, mentségem, hogy mégis megteszem az, hogy nem valódi elemzésről van szó. Az idézet voltaképp csak jelzőfény, hogy a figyelmünket ráirányítsa néhány lényeges szempontra.
Vereségből győzelem
Általános csalódottság, sőt felháborodás követte az Európai Bizottság elutasító döntését, miszerint milliónyi követelés ellenére nem terjeszt elő jogszabálytervezetet a kisebbségek védelmében. A tiltakozás jogos, ugyanakkor a bizottsági döntés is „jogos” olyan értelemben, hogy nem köteles követni a kezdeményezésben foglaltakat. Jogos, de ostoba, bár voltaképp előre sejteni lehetett, hogy ez lesz a vége.
A Békési Újság „Csendesül” rovatában Rákay Philippet emlegettem a Margit híd letört keresztjei kapcsán. Velős mondandójához most ismét visszanyúlnék, mert az említett rovat terjedelme nem tette lehetővé gondolatainak részletes taglalását. Azt írja, hogy „amikor valaki annyit tud hozzátenni a világhoz, hogy festékkel összefúj frissen felújított házfalakat, emlékműveket, szobrokat, az az ember egyéb aljasságra is képes. Erre nem lehet mentség, s végre ideje volna törvényalkotói szinten is kellő nyomatékkal elítélni az ilyesfajta devianciát!”
Vera Jourová európai uniós biztos egyetlen tollvonással keresztülhúzta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack).
Legyünk együtt, mi magyarok mindannyian a Kárpát-medencében. Elég volt Trianon bénító fájdalmából. Érezzük meg inkább az összetartozás örömét.
Ma legszívesebben a Kárpát-medencéről írnék, arról a folyamatról, amelynek során már hatszáznál több településről mondta valaki, hogy fontos számára, hogy szívébe fogadta. Nagy szónak tűnik, de komolyan gondolom, hogy régiónk jövője, értékeinek megmaradása attól függ, hogy mi magyarok a trianoni kesergésünket át tudjuk-e változtatni az összetartozás örömére. Képesek vagyunk-e összefogni nemzettársainkkal és őseink polgártársaival. Hogy ez nem könnyű, mindannyian érezzük.