publicisztika

1993. június 20-án Miskolcon részt vettem négy lengyel minorita pappá szentelésén. Tévesen bár, de úgy emlékeztem, hogy egyikük Bogdan Adamczyk volt. Valójában évekkel később kerültünk közelebbi ismeretségbe: együtt szerepeltünk egy konferencián Miskolcon.  Bogdan atya a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Minorita templom plébánosaként és rendházfőnökként, életének 56. és papságának 27. évében 2021. április 9-én, délután az Örökkévalóságba költözött. Útjaink ezalatt a 27 év alatt többször találkoztak. Papi munkája annyira Kárpát-medencei, mintha nem is léteznének határok ezen a területen.

Tavaly ilyenkor még abban bíztunk, hogy majd nagyszerű, régi karácsonyunk lesz. Nem lett. Aztán szilveszter sem úgy sikeredett, mint eddig. Most ismét húsvét közeleg, és már most világos, hogy annak is örülnünk kell, ha nem lesz szigorítás, nemhogy lazítás.

Meg voltam győződve, hogy Gyurcsány Ferenc, miután az MSZP-t elhagyva új politikai homokozót épített magának, azért rövidítette azt DK-nak, mert Dobrev Klárának akart kedveskedni.

Az utóbbi hetek fejleményei alapján mégis arra hajlok, hogy a DK voltaképp azt jelenti: De Kár. De Kár, hogy ennek a pártnak sem a politikusai, sem az orvosai, sem szellemi holdudvara nem értette meg, hogy járvány van, mégpedig egy jellegében, hatásaiban és következményeiben minden eddigitől eltérő és még sok ismeretlen veszéllyel fenyegető járvány.

Az Európai Néppárt (EPP) kilép a Fideszből. Nem tévedés, bár nyilván két hiba is van a megfogalmazásban: jelenleg az EPP parlamenti frakciójáról van szó, és nem a pártról, és persze a Fidesz tud kilépni az EPP-ből, nem fordítva. A bizarr kép arra utal, hogy az Európai Néppárt már jó ideje csak nevében kereszténydemokrata.

Legfeljebb lábjegyzet lehet a magyar kereszténydemokrácia történetében az a kérdés, hogy a párt vezetője mi módon menekült el Rákosi terrorja elől.

Megesik ez az emberrel, ha nem lesz belőle idejekorán média-zombi (tisztelet a hírek világa ritka kivételeinek). Szóval, elméláztam azon, amiket az elmúlt idő-szakban írtam, és amiket érte kaptam. Gratuláció, féltés és szitok egyaránt volt közöttük. Ami jó szerintem, mert nincs rosszabb a langyos és rózsaszín semlegességnél. A politizálásról is sokszor szóltam. Csak ismétlésül: ha tisztán próbáljuk művelni, az a közéletben való tudatos részvételt jelenti és semmi mást. Ami persze nem mindig ilyen egyszerű és patyolat.

Amióta van nemzeti konzultáció, azóta folytonos az ellenzéki támadás ellene. Azt, hogy az ellenzék 2010-ben nem szavazta meg a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló Legyen béke, szabadság és egyetértés című nyilatkozatot, azt értem. A választások veszteseként nem ünnepelhette a győzteseket. A konzultációkon azonban többnyire olyan kérdések szerepeltek, amelyekre a felelet nem pártfüggő, a mostani, járvány utáni nyitásról szóló pedig különösen nem az.

Amikor Németország hét évtized alatt harmadszor támadta meg Franciaországot, úgy tűnt, hogy sikerült végső csapást mérnie. Kikergette az angolokat a kontinensről. A franciák a csatatereken elbuktak. Országuk nagyrésze megszállt terület, a maradékon egy jól ellenőrzött bábállam. Európa többi országa, vagy legyőzve hevert a lábainál, vagy szövetségesnek lehetett tekinteni, esetleg jóindulatú semlegesnek. Hátra volt még a Balkán, de minden oka megvolt Hitlernek azt hinni, azt tesz, amit csak akar.

Minap tartotta évértékelő beszédét Gy. (gyé, mint gyáva, gyenge, gyötrelmes lelkű, gyiloklesős hajlamú, gyalázatos, stb.) Ferenc, aki most épp oltás-semleges pozíciót vett fel az eddig otrombán és egyben sunyin oltás ellenes helyett. Szerintem ő is érzi, hogy Kínához közelítenie szükséges, hiszen kicsiny földrészünk nagyipara sem elég - már a Nagy Keleti Baráti Ország Végtelen Mennyiséget Gyártani Képes - gazdasága is kell ahhoz, hogy harapós mosolyú pojácánknak elég köpenyege legyen. A régieket addig forgatta, hogy már minden oldalát ismerjük. Vadonatúj kelletik.

A hollandokról és az emberi jogok

Attól tartok, hogy sokan igyekeznek minél mélyebbre temetni 1995 emlékeit. Ebben az évben, látván a Jugoszlávia szétesése utáni lehetetlen helyzetet, az Egyesült Nemzetek indokolnak látta békefenntartó erőket küldeni Boszniába. A kék sisakosként emlegetett katonák fegyvertelenek, (csak kézifegyvereik voltak) viszont egy világszervezet tekintélye állt mögöttük, ami a Föld számos pontján alkalmas volt például a tűzszünetek megtartatására és a demarkációs vonalak ellenőrzésére.