Dr. Csókay András világhírű idegsebész interjút adott az MKDSZ-nek.
Magyarországon – az eddig tanúsított társadalmi felelősségnek és az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően – letörtük a járvány harmadik hullámát. Ősszel azonban nagy esély látszik egy újabb hullámra. Ön szerint mi a felelős és előrelátó magatartás most?
Mindig fenntartással fogadom a napi sajtó tudományos híreit. Most mégis figyelemre méltónak tartok egy szerbiai vizsgálatot, amit a vajma.info közvetített számomra. A mai Magyar Hírlap is közölt egy rövid hírt Szerbiából, miszerint tízezer emberen vizsgálták a különféle oltások hatékonyságát. Úgy tűnik nekem, hogy a Vajdaság Ma portál egy másik felmérés elemzését közli, a Blic napilap alapján.
A nyitókép a hetente észlelt új esetek száma a földgolyó egészén és régiónkként. A tavaly nyáron, az első hullám után jelent meg Klaus Schwab és Thierry Mallarat tanulmánya a „Nagy Újrakezdés”. Ők akkor három lehetséges jövőképet vázoltak fel:
Tavaly ilyenkor még abban bíztunk, hogy majd nagyszerű, régi karácsonyunk lesz. Nem lett. Aztán szilveszter sem úgy sikeredett, mint eddig. Most ismét húsvét közeleg, és már most világos, hogy annak is örülnünk kell, ha nem lesz szigorítás, nemhogy lazítás.
Meg voltam győződve, hogy Gyurcsány Ferenc, miután az MSZP-t elhagyva új politikai homokozót épített magának, azért rövidítette azt DK-nak, mert Dobrev Klárának akart kedveskedni.
Az utóbbi hetek fejleményei alapján mégis arra hajlok, hogy a DK voltaképp azt jelenti: De Kár. De Kár, hogy ennek a pártnak sem a politikusai, sem az orvosai, sem szellemi holdudvara nem értette meg, hogy járvány van, mégpedig egy jellegében, hatásaiban és következményeiben minden eddigitől eltérő és még sok ismeretlen veszéllyel fenyegető járvány.
Amióta van nemzeti konzultáció, azóta folytonos az ellenzéki támadás ellene. Azt, hogy az ellenzék 2010-ben nem szavazta meg a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló Legyen béke, szabadság és egyetértés című nyilatkozatot, azt értem. A választások veszteseként nem ünnepelhette a győzteseket. A konzultációkon azonban többnyire olyan kérdések szerepeltek, amelyekre a felelet nem pártfüggő, a mostani, járvány utáni nyitásról szóló pedig különösen nem az.
Barátommal beszéltem minap. Amióta vírus van, csak „nyugdíjas munkahelyére” sétál át naponta, emberrel - a családján kívül - nem találkozik. Szigorú szabály-követésének, óvatosságának hála eddig megúszta a bajt és most már reménykedünk, hogy az oltásig is eljutunk malőr nélkül. Egy dolog azonban megdöbbentett abból, amit mondott: „Komám, lassan keresnem kell a szavakat, ha ez így megy, elfelejtek beszélni.” Kicsit gondolkodva rájöttem, hogy igaza van.
Szomorúan figyelem, hogy a járvány – bár országonként eltérő mértékben, de mindenütt - politikai kérdéssé lett. Üdítő kivétel éppen hazánk, ahol a miniszterelnök kijelentette, komoly szakembereink vannak, rájuk kell hallgatni.
Ma legszívesebben a Kárpát-medencéről írnék, arról a folyamatról, amelynek során már hatszáznál több településről mondta valaki, hogy fontos számára, hogy szívébe fogadta. Nagy szónak tűnik, de komolyan gondolom, hogy régiónk jövője, értékeinek megmaradása attól függ, hogy mi magyarok a trianoni kesergésünket át tudjuk-e változtatni az összetartozás örömére. Képesek vagyunk-e összefogni nemzettársainkkal és őseink polgártársaival. Hogy ez nem könnyű, mindannyian érezzük.