Ferenc pápa Strasbourgban nem kímélte az Európai Parlamentet, kritikus volt, kendõzetlenül fogalmazott. Beszédének olykor a félmondatai is fontos üzenetet hordoztak. Ezért nem elegendõ egyszer végigolvasni, vagy meghallgatni azt. Lépésrõl lépésre fogunk tehát végigmenni a bõ félórás beszéden.
Surján László
Európa reménye I.
Ferenc pápa Strasbourgban nem kímélte az Európai Parlamentet, kritikus volt, kendõzetlenül fogalmazott. Beszédének olykor a félmondatai is fontos üzenetet hordoztak. Ezért nem elegendõ egyszer végigolvasni, vagy meghallgatni azt. Lépésrõl lépésre fogunk tehát végigmenni a bõ félórás beszéden.
Ferenc pápa az Európai Parlamentben már a megszólításkor is tágra vette a megszólítottak körét, a képviselõkön túl az intézmény minden munkatársához szólt, de a beszéd folyamán még tovább ment: üzenete reményt és bátorítást akart adni minden európainak.
Most, hogy beszédének néhány gondolatát próbálom közvetíteni, két forrásra támaszkodom: az Európai Parlament honlapján meghallgatható magyar tolmácsolásra és a beszéd hivatalos angol fordítására. Szomorúan tapasztalom, hogy fontos, üzenet értékû részek maradtak ki a tolmácsolásból.
A pápa, ahogy máskor sem, most sem volt rossz értelemben vett kenetteljes, de egy pillanatra sem tagadta meg a maga hívõ, Istent közvetítõ mivoltát.
Egy példa talán megmutatja, mire gondolok. A remény, amirõl Ferenc pápa beszélt, azt jelenti, hogy a világban érezhetõ félem legyõzhetõ. Ez a remény abból a meggyõzõdésbõl fakad, hogy a problémáink félelmeinket legyõzõ közös erõkifejtéssé válhatnak. A mai, krízisekkel átjárt és ezer aggodalmat kiváltó világunk számára aligha van fontosabb üzenet, nagyobb bátorítás. Az angol szövegben azt olvasom: our problems can become powerful forces. Igen, ez a remény lényege: minden krízis valójában alkalom, hogy megoldjunk valamit. Ez a remény valójában az Úrból fakad, hiszen Õ képes a gonoszt jóvá, a halált életté alakítani. A beszéd azon hallgatói, akik Istenben nem hisznek, bizonyára nem tudtak mit kezdeni ezzel a kijelentéssel. Ferenc pápa közérthetõ, ha tetszik szekuláris nyelven, de keresztény tartalommal beszélt. Nem hagyta ki érvelésébõl a transzcendenst. Mert minden hit nélkül is megérthetjük ugyan, hogy a krízis arra kényszerít, hogy valamit jobbá tegyünk, annak érdekében, hogy ne ismétlõdjék. Ám hogy ez nem meddõ próbálkozás, azt az Úristenbe vetett bizalom igencsak megerõsíti.
Ezen a ponton talán abba is hagyhatnám mára az ismertetést, mert úgy vélem, apránként érdemes haladni, hogy megüljenek bennem is, de az olvasóban is a gondolatok. Ám még egy részlet ide kívánkozik. A beszéd elején utalt a pápa II. János Pálra, aki több mint negyedszázaddal korábban szólalt fel az Európai Parlamentben. Nem mondta, hogy Szent II. János Pál, ez talán valamiféle gesztus a hallgatóság nem hívõ részének. Rámutatott viszont arra, hogy hiába szûnt meg Európa kettéosztottsága, amelyet a lengyel pápa elõre látott, a világ ma kevésbé Európa központú, sõt földrészünk megöregedett, már nem fõszereplõ, a világ nem bízik benne, inkább gyanakodva nézi. Ezeket kimondva kezdte a reményrõl beszélve bátorítani a hallgatóságát, s egyben mindannyiunkat.
[Folytatjuk]
{mos_ri}