balliberálisok

Ha ránk zárul a nyílt társadalom (1.)

Soros György a davosi Világgazdasági Fórum májusi ülésén elmondta: az elmúlt legalább öt évben felerősödött a világban a nyílt és zárt társadalmak harca. Definíciója szerint a nyitott társadalmakban az állam feladata az egyén szabadságának megvédése, míg a zárt társadalmakban az egyén feladata az, hogy szolgálja az állam vezetőit. Valóban ilyen egyszerű lenne a képlet?

 

Surján László: Ez nem parlament

Miután az egyesült ellenzék lényegében megbukott, másképp fogalmazva: a kormánypártok kiütéses győzelmet arattak, egyre többen fogalmazzák meg, hogy másképp, lényegesen nyugodtabban kellene vívni a politikai harcokat. Nemcsak az oroszok által indított háború végét szeretnénk látni, hanem a belpolitikai békét vagy legalább kulturált vetélkedést.

A Civilek Pártja és egyéb állatfajták

Márki-Zay Péter ex-miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy megalapítja a civilek pártját. Ennyi erővel vezethetné a civil katonákat, a diploma nélküli diplomásokat (momentumosok előnyben) vagy akár az édes citromokat is.

Politikai értelemben civil az, aki nem politikus. Ettől persze még érdekelhetik a közügyek, kapcsolatba léphet profi politikusokkal – de ő maga nem vállal politikai (kivált pártpolitikai) szerepet. Vagy ha igen, akkor arra az időre már nem civil.

Jön a török!

Nemcsak az ország, Isten hívő népe is két táborra bomlott. Párbeszéd képtelen állapotban vagyunk. A másik fél mindenáron való legyőzésének vágya nem vezet sehová. Ezt a problémát, - egységünk hiányát, - tegyük imában az Úristen elé.

Migránsszámláló vagy visszaszámláló?

Néhány hete a kormánypárti és az ellenzéki sajtó még egyaránt kiemelt témaként kezelte – ma már senki nem beszél róla. Ettől függetlenül Márki-Zay migránsszámlálója továbbra is megtekinthető az ellenzéki miniszterelnök-jelölt honlapján.

Bár a számláló gyorsan elvesztette szenzációértékét, mégis érdemes foglalkoznunk vele, hiszen itt egy puszta politikai gegnél jóval többről van szó. A kezdeményezés ugyanis – bár az ötletgazdáknak nyilván más volt a szándéka – pontosan megmutatja az MZP-jelenség gyengéit és hiábavalóságát.
 

Gondolatok november 7-ére

„A Szovjetunió több mint hetvenéves fennállása semmiféle utólagos igazolást nem nyert. Nem csak és nem is elsősorban arról van szó, hogy nem hagyott maga után mást, mint sivárságot, az emberi képességek lepusztulását, káoszt és működésképtelen intézményeket. Másról és többről van szó. A leninizmus eszméje bukott meg. Több tízmillió embert gyilkoltak le, nyomorítottak meg, vetettek börtönbe a semmiért.

Egy terrortámadás margójára

Az őszödi beszéd és az azt követő október 23-i rendőrterror 15. évfordulója alkalmából egymás után bukkannak fel a nyilvánosságban az újabbnál újabb beszámolók, tanúvallomások. És hány ismeretlen történet kerül majd még napvilágra! Mint ahogy például e sorok írójának is van a témához egy rövid személyes lábjegyzete.

 

Mérhetetlen dühöt éreztem”

Karen, a boomer

„A Demokratikus Koalíció vezető politikusai tiltakozásuk jeléül saját facebook oldalaikon a mai napra »felveszik« a Rikárdó nevet, azt kifejezvén, hogy a magyarságból származási alapon történő kirekesztés minden magyar ember számára sértő.”

(A Demokratikus Koalíció közleménye, 2015. január 3.)

 

Előválasztástól sújtva

A különféle agytrösztök, elemzők, újságírók és bloggerek mára mindent elmondtak vagy leírtak az előválasztás első fordulójának fő tanulságairól. Ezért az alábbiakban csupán néhány partikuláris témát boncolgatunk röviden. Például jól tette-e a Momentum, hogy megmérettette magát? Mi lehet Márky-Zay Péter relatív sikerének a titka? Megjelennek-e Dobrev Klára győzelmével a politikai dinasztiák? És nem utolsósorban: hol rontotta el a Jobbik?