Turczi István újabb köteteibõl válogatott egy kötetre valót Tarján Tamás. Errõl a kötetrõl írt Kabdebó Lóránt a Heti Válasz 2014. november 6-i számában
Kabdebó Lóránt
Turczi István újabb köteteibõl
válogatott egy kötetre valót Tarján Tamás. Errõl a kötetrõl írtam a Heti Válasz
2014. november 6-i számában:
A borítókra és a
cikkre kattintva olvasható méretet kapunk
"Mint az ünnepi harangszó"
A költõ három utóbbi kötetébõl
áll össze ez a válogatás: erotikus versek, a létezés ars poeticája és mesterek
emlékezete. Szétválnak – mégis összeilleszkednek. Beleillenek mai líránk
élvonalába. Mûvészi alkotások és embert formáló megszólalások.
Turczi István születetten
nagyon jól versel, mintha a latin erotikus költõk, egy Catullus vagy Ovidius
támadna fel személyében a magyar lírában. Látszólag könnyeden, napi
beszédmodorban vázolja fel a férfi-nõ találkozás váltakozó külsõ helyszíneit,
helyzeteit. És ugyanilyen finoman jelzett ötletességgel írja le az aktus
legrejtettebb mozzanatait. Közben a szeretkezés mûvészetének csoda jellegére is
rádöbbent. Verseiben a pusztuló világ ellenében a túlélés gyönyörszerzõ
pillanatai diadalmaskodnak: a felszabadult embereket nem lehet legyõzni,
megalázni.
És ha a létezés értelmén
gondolkozik, mintha a Biblia szövegeibõl ihletõdne. Minden szó, ami elhívatik a
mondatba, mint Máté, az evangélista a sokaságból, a versben új értelmet vesz
magára. Egyszerre hírrel szolgál mindennapi életünk ellentmondásos voltáról, de
a katarzis feloldó gyönyörét is magában hordozza. A mondat pedig magába fogja az
esendõ eseményekre utaló szavakat, hogy máris méltósággal átfordítsa az
értelmezés felemelõ magasságába. A lényeg: a költészet és a metafizika
összeölelkezése. A kiválasztott és a kiválasztó, olvasója és költõje együtt
érzékeli általa a létezés ritmusát, mely a felemelkedést segítheti a mindennapi
vergõdésbõl.
Bárha iróniája
vissza-visszautasít a „porból lettél” kétségbeejtõ szomorúságába is. Olvasása
közben csóválom fejemet, miért ez a kapkodás, rohanás? Patronjai ezt idézik
elém. De aztán felcsendül a teljes mondat, ünnepi kórusba felvétetik az egyszerû
porban csúszó szó, és Turczi mondatból épülõ megszentelõdõ szövegei
visszasegítenek az Édentõl keletre is felidézhetõ Éden emlékezetébe. És ha az
egyes ember egyre inkább elveszíti is az emlékezetébõl, ezekben a versekben egy
újjászületõ Éden sejtelme visszaidézi azt. Szememben ennek a költészetnek a
legfõbb értéke: tud örülni az életnek. Miként a jól megformált versnek.
Mi adja versei „láthatatlan
emelkedõjét”? A létezés értelmére való rákérdezés. Kikapcsolódás mindabból, ami
zavaró lehet életünkben.
(TURCZI ISTVÁN LEGSZEBB
VERSEI, SZERKESZTETTE: TARJÁN TAMÁS, AB-ART KIADÓ, 2014, 2000 Ft)