"A mûsor mintegy nyolc évtized francia zenéjébõl válogat. A legrégebbi mû az ifjú Berlioz Kleopátra halála címû, Pierre-Ange Vieillard versére írott szólókantátája, amely 1829-ben keletkezett, vagyis szinte egyidõs a Fantasztikus szimfóniával." - Kabdebó Lóránt írása.
Kabdebó Lóránt
Francia zenekari est a Mûvészetek Palotájában
·
Fauré: Pelléas és Mélisande
- szvit, op. 80
·
Berlioz: Kleopátra halála
·
Ravel: Nemes és érzelmes
keringõk
·
Debussy: A tenger
A mûsor mintegy nyolc évtized francia
zenéjébõl válogat. A legrégebbi mû az ifjú Berlioz Kleopátra halála címû,
Pierre-Ange Vieillard versére írott szólókantátája, amely 1829-ben keletkezett,
vagyis szinte egyidõs a Fantasztikus szimfóniával.
A hangverseny többi darabja egy rövid
zenetörténeti korszak produktuma. Gabriel Fauré kísérõzenét komponált Maurice
Maeterlinck Pelléas és Mélisande címû drámájának 1898-as londoni bemutatójához.
Hogy Maeterlinck mûve mit jelenthetett a kortársaknak, jól szemlélteti, hogy a
következõ negyedszázadban Schönberget és Sibeliust is megihlette, Debussy pedig
operát írt belõle. Kísérõzenéjébõl Fauré utóbb négytételes szvitet készített
hangversenytermi felhasználásra.
"A Nemes és érzelmes keringõk címe világosan
megmutatja abbeli szándékomat, hogy keringõfüzért komponáljak Schubert
példájára. […] A Keringõket […] a szerzõ megnevezése nélkül mutatták be,
tiltakozás és gúnykacaj közepette. Minden darab eredetét a hallgatók
állapították meg, a Keringõk apaságát csak gyenge többség ítélte nekem" – írja
Önéletrajzi vázlataiban Maurice Ravel. A szóban forgó koncert idõpontja 1911.
május 9-e volt, a helyszín Párizs. A zenekari változat egy évvel késõbb,
1912-ben keletkezett.
Három évvel Pelléas és Mélisande címû operája
premierje után, 1905 októberében ugyancsak Párizsban mutatták be Claude Debussy
A tenger címû három – mûfaji meghatározása szerint – szimfonikus vázlatát. A
mára a 20. századi zene remekmûveként ismert alkotás csak jóval késõbb,
Toscanininek köszönhetõen találta meg helyét a zenekari repertoárban.
Vezényel: Robin Ticciati
Közremûködik: Anna Caterina Antonacci szoprán
A
Budapesti Fesztiválzenekar hangulatos mûsort mutatott be, három estén keresztül,
ismétlõdõen. Debussy A tenger címû mûvét kivéve kevéssé ismert, ritkán
játszott mûveket szólaltatott meg egy fiatal, de máris nemzetközileg jelentõs
hírnévnek örvendõ karmester irányításával. Olyan mûveket, amelyek korukban
ellenérzést válthattak ki, mára azonban népszerû, közönségsikerre számító
darabok lehetnek. A karmester, Ticciati, több generációs zenésznemzetség tagja
nagy átéléssel és szuggesztív irányítással vezette a zenekart, átadva a mûveket
a teltházas hallgatóság élvezetének.
Számomra a
legérdekesebb Berlioz Kleopátra halála címû szólókantátája volt. Szinte
huszadik századi hangszereléssel szólaltatott meg egy világtörténelmi
pillanatot, a megalázottság ellenére a büszke diadalvevést a földi
kiszolgáltatottság ellenében. Róma és Egyiptom, a két nemes õsökre visszatekintõ
hatalom és emberi magatartás birkózik ebben a zenemûben. Képes-e az utód
nemzedék megtartani egy történelmi vereség hatására is õsei büszke öntudatát. A
nagyszerû énekesnõ éppen ezt, az õsökkel szembenézõ büszkeséget küzdi ki a zene
segítségével énekében. Örültem, hogy hallhattam ezt az alig ismert zenei
remeket.
A tenger
– az a múlt század egyik kiemelkedõ remekmûve.
Mindegyik újabb elõadással csak gazdagodhat a zenefigyelõk befogadó készsége. A
mostani elõadás is – ha nem is a legkiemelkedõbbek közé tartozott is – egy
számomra igen kedves zenemûvet szórakoztató színvonalon meg tudott szólaltatni.
Egészében
szerencsés, jó elõadást hallhattunk. Jó mûveket, kellemes elõadásban. A jó este
emlékezetével távozhattunk a hangversenyterembõl.