"A családból kilépett férjet és apát te nem pótolhatod, – mondta a barátnõje a nagymamának. –Mondd csak, most már kevésbé szereted a fiadat, a menyedet és az unokáidat? Nagyon szeretem õket – válaszolta a nagymama –, nem tudom megmondani, hogy jobban vagy kevésbé, de most látom, hogy mindnyájan szenvednek. Szenved a fiam, mert tudja, noha magának sem vallja be, hogy kudarcot vallott, nem tudott jó férj, jó apa lenni. Szenved a menyem, mert nyomasztja a megromlott házassága. Szenvednek a gyerekek, mert esélyük sincs a nyugodt, békés családi fészekre, ahol mindenki mindenkiért él. " - Bíró László püspök úr decemberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETÕ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2014.
december
Képzeld,
a kisebbik fiam otthagyta a családját – mondta barátnõjének egy nagymama –, és
elköltözött egy ismerõséhez. A kezdetben jól indult házasságuk már néhány éve
ingadozni kezdett, nem jöttek jól ki egymással, sokat veszekedtek, a családi
légkör is megromlott. Pedig eleinte olyan szép család volt, a gyerekek is olyan
aranyosak voltak. Most meg szétesett a család, azt hiszem, el is fognak válni.
Attól félek, az unokáim ezt látva, nem is vágynak majd házasságra, családra.
A
statisztikák azt mutatják, hogy a házasságkötések száma csökken, a megkötött
házasságok közül pedig egyre több végzõdik néhány éven belül válással. Az egyéb,
a házasságnál eleve bomlékonyabb párkapcsolatok esetében a termékenység is
alacsonyabb, az így létrejött család még könnyebben esik szét. Ferenc pápa így
ír errõl: „A család – mint minden közösség és társadalmi kapcsolat – mély
kulturális válságon megy keresztül. A család esetében a kapcsolatok törékenysége
különösen súlyos következményekkel jár, mert a társadalom alapvetõ sejtjérõl van
szó; a család az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözõségben való
együttélést, a másokhoz tartozást, és ahol a szülõk átadják a hitet
gyermekeiknek.” (EG 66).
Minden
szétesett család kiüt egy téglát a társadalom építményébõl, minél több tégla
esik ki, annál közelebb kerülünk az épület összeomlásához.
Milyen jeleit látjátok környezetetekben a társadalom szétesésének? Mit tehetünk
ez ellen; hol kezdjük a gyógyítást: az egyes embereknél, a családoknál, vagy a
társadalomnál?
Vannak,
akik úgy okoskodnak, hogy mivel a házasság a szerelemre épül, csak addig
tartható fenn, ameddig a szerelem tart. Szerintük ha elszállt a szerelem, akkor
jobb felbontani, mint örökös feszültségben élni; ez sem a házastársnak, sem a
gyerekeknek nem tesz jót. Nem hagyható azonban figyelmen kívül hogy a
házasságnak nem csak érzelmi síkja van, hanem van objektív oldala is. Az
érzelmeket tekintve egy megromlott házasságban élni valóban nem jó, de milyen
következményei vannak a házasság felbontásának, a család szétesésének másokra?
Hogyan hat objektíve ez a gyerekekre, a rokonságra, a nagyszülõkre? A polgári
törvények rögzítik a házasfelek jogait és kötelességeit, meghatározzák ezek
alakulását egy válás esetén. Tudni lehet, hogy milyen anyagi juttatások illetik
meg a volt házastársat, hogyan osztják fel az eddig közös javakat, de arra senki
sem gondol, hogy a sebeket be kellene gyógyítani. Pedig a házas feleknek nem
csak jogai és kötelességei vannak, hanem felelõsségei is: felelõsek egymásért,
gyermekeikért, közösen megszerzett javaikért, sõt, magáért a hazásságukért is.
Minthogy minden házasság a társadalom fejlõdését is szolgálni hivatott, minden
felbomlott család bomlasztja a társadalmat is, tehát felmerül a társadalommal
szembeni felelõsség kérdése is.
„Egyetlen
egy ember sem „birtoka” a másiknak, mint ahogyan a dolgok birtokai. A gyermekek
sem „tulajdonai” a szülõknek, a házastársak sem „birtokai” egymásnak. Ám sokkal
mélyebben „egymáséi” mint pl. egy fadarab, vagy egy telek, vagy bármi, amit
tulajdonnak neveznek. A gyermekek a szülõkhöz „tartoznak”, de mégis Isten szabad
teremtményei, mindegyiküknek saját hivatása van, saját újdonságával és
páratlanságával Isten elõtt. Nem birtokként tartoznak egymáshoz, hanem
felelõsségben. Éppen azáltal tartoznak egymáshoz, hogy elfogadják a másik
szabadságát és szeretetben, kölcsönös megismerésben hordozzák egymást – azáltal,
hogy ebben az egymással való létben örökre szabadok és ugyanakkor egyek,” írja
XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus c. könyvében (8. fejezet, 2. pont, 236. old.)
Miért fontos minden családtag személyi méltóságának tiszteletben tartása? Hogyan
kerülhetõ el a házastárs, a gyermek tárgyként, dologként való kezelése?
A férfi
és a nõ életre szóló szövetséget köt, amikor összeházasodnak. Különböznek
egymástól, de a Teremtõ akaratából kiegészítik egymást, és a kiegészülés révén
teljesedik ki életük. Kölcsönösen egymást keresik, és egymásra találásuk a
boldogság ígéretét hordozza. „Az egymás kiegészítése a házasság és a család
alapja, a családban tanulhatjuk meg egymás ajándék voltát értékelni, és ott
sajátíthatjuk el az együttélés mûvészetét. Legtöbbünk a családban kezd
ráeszmélni az értékekre és eszményekre, itt bontakoztatja ki az erényeit és a
szeretetét. Ugyanakkor tudjuk, hogy a családban sokszor adódnak feszültségek az
egoizmus és az önzetlenség, az észérvek és a szenvedélyek, a vágyak azonnali
kielégítése iránti igény és az objektív lehetõségek között. Fontos hogy ezek a
feszültségek a családon belül oldódjanak meg. A férfi és a nõ ebben az
összefüggésben is kiegészítik egymást, különbözõségük akkor nem zavarja meg
együttmûködésüket, ha a szerepük és a kapcsolatuk nem sablonos modellre épül. Az
egymás kiegészítésének számos területe van, mert minden férfi és minden nõ
személyesen járul hozzá házassága kibontakoztatásához és a gyermekek
neveléséhez. Saját személyes vagyonát, a saját személyes karizmáját adja, és
ezzel gazdagítja házasságukat. Ez pedig nem csak jó, ez szép is.” (Ferenc pápa
beszéde a Hittani Kongregáció nemzetközi szimpóziumán Vatikánvárosban, 2014.
nov.14.)
„Mi
tehát a házasság? Valódi hivatás, épp úgy, mint a papi vagy szerzetesi hivatás.
Két keresztény akkor határozza el, hogy összeházasodnak, amikor
szeretetkapcsolatuk alakulása során felismerik az Úr hívását, hogy két emberbõl,
egy férfibõl és egy nõbõl egy testet, egy, közös életet hozzanak létre. Ez az
ajándék, ennek a hívásnak a félreismerhetetlen felismerése a biztos
kiindulópont: nincs mitõl félnünk, együtt mindent megoldunk.” (Ferenc pápa
beszéde a fiatalokhoz Assisiben, 2013. okt. 4.)
Hogyan látjátok, mennyiben segítették családotokban, rokoni, baráti körben a
nõi, ill. férfi alkat sajátosságai a családi élet kiteljesedését?
A
családból kilépett férjet és apát te nem pótolhatod, – mondta a barátnõje a
nagymamának. –Mondd csak, most már kevésbé szereted a fiadat, a menyedet és az
unokáidat? Nagyon szeretem õket – válaszolta a nagymama –, nem tudom megmondani,
hogy jobban vagy kevésbé, de most látom, hogy mindnyájan szenvednek. Szenved a
fiam, mert tudja, noha magának sem vallja be, hogy kudarcot vallott, nem tudott
jó férj, jó apa lenni. Szenved a menyem, mert nyomasztja a megromlott házassága.
Szenvednek a gyerekek, mert esélyük sincs a nyugodt, békés családi fészekre,
ahol mindenki mindenkiért él. Egyébként én is szenvedek, mert mindnyájukkal
együtt érzek. Igyekszem az én szeretetemmel pótolni azt, amit most
elveszítettek. Nálunk megérezhetik, milyen a meleg, szeretetteljes családi
légkör. És most még többet fogok imádkozni értük.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás:
csaladlevel levelezõlista