Meglepő őszinteséggel tárja fel az uniós intézmények személyzeti politikájának egy nagyon hibás oldalát a European Democracy Consulting nevű szervezet. Magáról a szervezetről túl sokat nem árul el a honlapjuk, de nem velük, hanem egy most megjelent tanulmányukkal foglalkozom, amelynek címe: Geographical Representation in EU Leadership Observatory 2021.
A 2004-ben az Európai Parlamentbe került magyar delegáció tagjaként azonnal szorgalmazni kezdtük az új tagállamok arányos jelenlétét az európai intézmények hivatalnoki karában. Sok szép ígéretet kaptunk, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben bizony még nem sikerült teljesíteni. Ezt bizonyítja az említett tanulmány, a vezetői szinten lévő emberek kinevezésének nemzetek szerinti megoszlását vizsgálva.
A kép, amit a tanulmány elénk tár, meglehetősen kiábrándító. Nyugat-Európába nyolc országot sorolnak, (nem véve tekintetbe a Brexitet). Ez a régió, - a szigetországgal feltupírozva - az unió népességének több mint felét alkotja, (50,6 %), a déli országok 25,3 százalékot, a három skandináv tagállam 4,2-t, Közép-Európa (szerintük: Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország) népessége 6,2 százalék, végül a meglehetősen önkényesen Kelet-Európa néven csoportosít régió (Balti államok, Lengyelország, Románia, Bulgária) adja az unió lakosainak 13,7 százalékát. A csatolt első képen a kinevezések százalékát ábrázolták, jól látszik a nyugatiak hatalmas előnye. Az adatok értékelésénél a tanulmány megemlíti, hogy a skandinávok is nagyobb számban vannak jelen, mint amit a létszámuk indokol: A vizsgált 480 kinevezésből az arányosan járó 20 helyett 33-at szereztek meg. Különösen erős nyomulás ez, ha hozzátesszük, hogy a közép- és kelet-európaiaknak összesen csak 24 poszt jutott, miközben ez a két régió majdnem ötször annyi embert képvisel, mint Skandinávia.
A helyzet azonban még ennél is rosszabb, mert nem elég csak a vezető állásban lévők számát figyelni, az sem mindegy, hogy mit vezetnek ezek az emberek. Ha a piramis legtetejét nézzük, a bizottság elnöke, az Európai Bank elnöke, az Európai Tanács állandó elnöke nyugat-európai, a külügyi főképviselő és az Európai Parlament elnöke déli. Az öt vezető posztból egy sem jutott más régióhoz. Az előző ciklusban a legkevesebb hatalommal járó feladat, a Tanács állandó elnöksége volt keleti (lengyel) kézben. Jelképes, hogy amikor Tusk elnököt egy belga követte, Tusk egy csengőt adott át ünnepélyesen. Pontosan ennyi volt a szerepe: elnökölt annak a testületnek az ülésén, amelynek a döntéseit vajmi kevéssé tudja befolyásolni.
Ha azt vizsgáljuk, hogy a 480 kinevezésből milyen jelentőségű állások jutottak az egyes régióknak, akkor a kép még elkeserítőbb. E posztok rangsorának az alján az úgynevezett ügynökségekben alkalmazott emberek vannak. Az európai polgár vajmi keveset tud ezekről az ügynökségekről, amelyeknek még létét is kifogásolják sokan. A helyzetünket jól jellemzi az a számsor, ami megmutatja, hogy az egyes régiókból kinevezett vezetők hány százaléka dolgozik valamelyik ügynökségben. A nyugatiak 35, a déliek, 33,3, a skandinávok 54,5, a kelet-európaiak 61,5 és a közép-európaiak 81,8 százaléka az ügynökségek valamelyikében kapott vezető posztot. Az erről szóló ábrán minél kékebb az oszlop, annál fontosabb állásról van szó. Ezekből az érdemi befolyással járó állásokból alig-alig jut másnak, mint nyugati és déli államok polgárainak, a közép-európaiaknak például egyetlen egy sem.
Az European Democracy Consulting jelentéséből még sok érdekességet lehetne kimazsolázni, de ezek a fenti képen nem változtatnának. A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha nem lesz változás, az érintett tagállamok polgárai egyre inkább elfordulnak a közös Európától. Ezt az állítást azzal támasztják alá, hogy egybevetik az európai választások részvételi arányait a maguk által felállított régiós beosztással. A szavazási hajlandóságot ugyan több tényező befolyásolja, de abban igazuk van, hogy az általuk kifogásolt durva aránytalanság is komoly szerepet játszhat. Tény, hogy míg a nyugati, déli és északi régiókban a részvétel 50 százalék felett volt, a keleti régióban 46, a vezető állásokból teljesen kisemmizett Közép-Európában csak 32,6 százalék lett a regionális átlag.
Lesz-e változás? Eddig négy bizottság alatt lehetett volna elmozdulni, de sem Barroso két ciklusában, sem Juncker alatt, sem eddig a von Leyen bizottság idején érdemi lépések nem történetek. Igaza lehet-e azoknak, akik a jelenlegi helyzetet azzal magyarázzák, hogy az új tagállamoknak nincsenek az európai ügyekhez értő megfelelő szakembereik? Talán nem elfogultság azt állítani, hogy ez nem igaz. Sem a biztosok kollégiumában, sem az európai bíróságon, sem a számvevők körében, tehát ott, ahol minden országnak azonos képviselete van, nem lehetett ilyen minőségi eltérést kimutatni.
Mivel az idő szemmel láthatóan nem oldja meg a problémát, csak egy radikális lépés segíthet. Ez pedig az európai intézményekben dolgozó tisztviselők szerepének és életpályájának teljes újragondolása lehet. Miért alkot ez a testület a tagállamok kormánytisztviselőitől teljesen elkülönült, önálló és zárt világot? Nem volna-e helyesebb, ha a tisztviselői kar is úgy állna fel, ahogy maguk a biztosok, vagy az európai képviselők? A tagállam népességének megfelelő számú posztra a tagállamok küldhetnének öt esetleg tíz évre, (ennél hosszabb időre csak egészen kivételesen) szakembereket, akik miután leszolgálták a brüsszeli idejüket, visszamennének saját hazájukba. Eredmény: Brüsszelben olyanok dolgoznának, akik ismerik a tagállamok helyzetét, és pár ciklus után a tagállamok kormányaiban is az európai problémákkal tisztában levő kormánytisztviselők végeznék a munkát. Friss levegő járná át az elefántcsont tornyot.
Álom? Utópia? Az. De legalább beszéljünk róla, mert ha igaza van a jelentésnek, akkor pillanatnyilag rossz irányba megyünk. Ez azonban – figyelmeztet például a Brexit – nem vezet jóra. Ha meg akarjuk menteni az európai közösségből mindazt, ami az európaiak javát szolgálja, és meg akarunk szabadulni mindattól, ami egy túlhatalommal rendelkező bürokrácia káros terméke, akkor lépni kell. Minél előbb, annál jobb. Hogy végre ne csak csengőrázásra használják az új tagállamokból jövő embereket.
Surján László
Képgaléria
Vezetői kinevezések száma régiónként 2004 óta
