Micsoda év volt 1968! Nyugaton megmozdult a diákság, és elindult az a szellemi erjedés, pontosabban rothadás, ami most a szemünk előtt fekteti kétvállra az európai kultúrát. Augusztusban azután a Varsói Szerződés bevonult Csehszlovákiába. (Nyitóképünk: falfelirat Léván 1968-ban)
Nagy tekintélyű gyermekgyógyász professzorom elengedte gyakorlati időm egy részét, így szeptemberben a szüleimmel elutazhattam többek között Németországba. Egy frankfurti professzortól megkérdeztem, hogy mi a diáklázadások möge. Mint magam is egyetemi hallgató, nem értettem, hogy miért nem a diplomájuk megszerzésével törődnek. A válasz csak annyi volt: jobb szeretem a lázongó diákokat, mert őket legalább érdekli valami, nem ülnek a padban a semmibe nézve. Nem tudom, utólag is látna-e valami pozitívumot az akkori eseményekben.
Ez a bevezető csak arra szolgál, hogy felidézzem, nem akármilyen év volt ez az 1968-as. Szilveszterkor a pasatéri református közösség legendás lelkipásztora, Joó Sándor a „Legyen meg a te akaratod” szavakról prédikált. Szilveszterkor persze a keresztény ember hálát ad, ezt tette Joó Sándor is. „A hálaadás nemcsak azt jelenti, hogy összekulcsolom a kezemet és köszönetet rebegek - több annál: magatartás, az egész lényemet átjáró lelki melegség, a szív hőmérséklete, amit, ha azután az ember köszönet formájában is ki akar fejezni, úgy érzi, hogy csak nagyon kis töredéke fér bele a kimondott szavakba.”
Ne azt mérlegeljük így fél évszázad távlatából, hogy 68 megérdemelte-e a hálát, mert az Isten iránti hálánk nem történelmi értékítéleten alapszik. Nézzük inkább azt, hogy a legyen meg a te akaratod fohászt Joó Sándor miként kapcsolt a hála fogalmához. „Mit akart Isten veled, meg velem, meg mindnyájunkkal ebben az elmúlt esztendőben? Azt, amit mindig is akar, röviden és egyszerűen: jót! A legjobbat!”
Rámutatott, hogy ha valóban végig gondolnánk az esztendőt, a jót, amit kaptunk nehezen tudnánk felidézni, a rossz, kellemetlen történések könnyen felidézhetők. Az értékelésünk attól függ, hogy tudjuk-e a hit szemével látni az életünk dolgait. Ha nem, „akkor csak az számít jótéteménynek, hogy pl. fölépült valaki, akinek a gyógyulásáért imádkoztál, vagy beteljesült valami régi óhajod, ami után vágyakoztál, vagy talán éppen valami olyan nem-várt szépben és jóban részesültél, amiben kárpótolva érezted magad sok más csúnya és rossz útszakaszáért az életednek, és más effélék. Bizony sokszor csak az számít isteni jótéteménynek, amit általában a világ is jószerencsének nevez.”
De nemcsak jó dolgok történnek velünk. Mi a helyzet a rossz, a kellemetlen, a fájdalmas történésekkel? Szép református szóhasználattal erre is kitért a prédikáció: „Nos Atyámfiai, hadd mondjam nagyon alázatosan, de nagyon határozottan, hogy Isten a sokféle kereszttel, bajjal is mindig a jót akarja! A javunkat! - „Legyen meg a Te akaratod”: ez a hívő ember bizalmi nyilatkozata az iránt a szerető Édesatyának megismert Isten iránt, Aki inkább Önmagát áldozza fel a Jézusban, inkább Maga hal meg a keresztfán, semhogy engedne téged vagy engem a halálba menni. „Legyen meg a Te akaratod”: ezzel mintegy erőt kérek ahhoz, hogy úgy tudjam, merjem látni a sorsomat, hogy mögötte és fölötte ott látom mindig Isten irányító hatalmát, az eseményeket mozgató hatalmas kezét, bölcs és kegyelmes akaratát.”
Ez a keresztény élet egyik óriási előnye már itt a Földön is. A bizalom és az ebből fakadó biztonság. Történjen bármi, a gondviselés nem szünetel. Talán helyesebb így írni: Gondviselés. Ha ebben biztosan hiszünk, minden terhet el tudunk hordozni.
Végül még egy másik megközelítés. Ez a szilveszteri beszéd azért került elém, mert a „Legyen meg a te akaratod” szavakon gondolkodva, egy pillanatra értelmetlennek láttam azokat. Hiszen Isten mindenható, persze, hogy meglesz az akarata, hiszen, ha nem lenne meg, nem lenne Isten. Miért kell ezért imádkozni? Isten minket a maga képére teremtett, ami többek között szabad akaratot, döntési képességet és ezzel persze felelősséget is jelent. Rajtunk áll, hogy keressük-e az ő akaratát és abba simulva végezzük a dolgunk, vagy megyünk a magunk feje után, s mit sem törődünk holmi isteni elgondolással. Az más kérdés, hogy ha mi nem működünk együtt Vele, neki akkor is van egy „B terve”, tehát a magunk (örök)életét tönkre tehetjük, de Őt nem tudjuk terveinek a megvalósításában megakadályozni.
Az ember szabad akaratát és Isten mindenhatóságát és örök terveit persze nem lehet olyan könnyen összeegyeztetni. Ezen és más egymással ellentétesnek látszó isteni tulajdonságokon nem szoktam fennakadni. Az Isten képére teremtett ember ugyanis nem Isten. Hasonló, de nem azonos. Joó Sándor annak kapcsán, hogy a minket ért bajok miképp egyeztethetők össze a mindig jót akaró isteni szándékkal, egy idézetet hozott: „Rousseau mondta egyszer: minél kevésbé értem meg Istent, annál jobban imádom Őt!” A Gondviselésbe vetett hit mellett az életünkben szükséges egy kis alázat is.
A legyen meg a te akaratod fohász, ha visszafelé nézzük az életünket, hálaadásra késztet, mert beteljesül a kérésünk, ha pedig a jövendőre nézünk, akkor kérés és egyben elhatározás: Isten akaratát szeretném megvalósítani a rendelkezésre álló földi életemben.
Surján László