Csaba testvér kommunikációs tanácsai

Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. (Jn 3,14)

Teremtő Istenünk a maga hiteles képét, igazi arcát, szép, jellemző tulajdonságait Jézus Krisztusban fedte fel, nyilatkoztatta ki nekünk! Ő nem ítélkezik, hanem üdvözít, azaz felemel, kiteljesít, a bennünk lévő értékeket a felszínre hozza, mint egy igazi jó edző mellénk áll, hogy álmainkat megvalósítva, a szeretet, a jóság bajnokai lehessünk!

Ez a gyönyörű mondat, nem csak nyugtat, vigasztal, bátorít, hanem feladatot, programot is ad! Mi mindannyian Isten képére és hasonlatosságára születtünk! A mi feladatunk nem az, hogy habzó szájjal egymást elítéljük, ócsároljuk, lehúzzuk, – ez a gonosz lélek és az ő táborának a szomorú tisztsége hanem az, hogy egymást felemeljük, bátorítsuk, tanítva, vigasztalva segítsük célba érni!

Gyönyörű hivatás, nem sötétben botorkálunk, hisz Mesterünk tanítása, példája világító fénnyel ragyogja be életünket! Gyengeségeink, kudarcaink ellenére, e nagyböjti csendben álljunk fel és Krisztusban bízva bátran induljunk tovább megkezdett életutunkon!

Böjte Csaba testvér a mai evangéliumhoz fűzte gondolatait, amelyeken nem nehéz észrevenni a Megbékélés Chartájához való kötődését (közel tíz éve „chartatársunk”). Az általam kiemelt mondat a politizáló keresztény ember nagy dilemmája. A „szakma” szabályai szerinti kommunikációt Böjte atya a gonosz lélek művéhez sorolja. Pedig Csaba testvér nem extrémista, és nem is az ellentétek szőnyeg alá söprésének híve. Jó lenne elmozdulni tehát abba az irányba, ami Szent Pál szerint parazsat tesz ellenfeleink fejére: „Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Rom 12, 20-21). Mi lenne, ha épp a politikai arénában próbálnánk ezt megvalósítani? Tudom, könnyebb elmondani, mint megvalósítani. A levélhez két kép is érkezett, a havas Hargitáról és lent, a Déván már nyíló virágokról.

 

Surján László