"Dr. Fogolyán Kristófra, a sepsiszentgyörgyi kórház névadójára emlékezünk. Nézem komoly, szakállas, bajuszos fényképét. Tekintete mélyreható, s a divat változásai ellenére, vagy talán éppen amiatt, nem is érezzük, hogy más kor embere néz vissza ránk."
Surján László
A hatvan éve elhunyt dr.
Fogolyán Kristóf emlékére
Dr. Fogolyán Kristófra, a
sepsiszentgyörgyi kórház névadójára emlékezünk. Nézem komoly, szakállas,
bajuszos fényképét. Tekintete mélyreható, s a divat változásai ellenére, vagy
talán éppen amiatt, nem is érezzük, hogy más kor embere néz vissza ránk.
Amikor
megszületett, 1878-at írtak. Kórokozók és betegségek hosszú soráról, amelyek még
egy rövidre fogott tankönyvben is sok fejezetet tesznek ki, akkoriban még semmit
sem lehetett tudni. Napjainkban is lenyûgözõ az orvostudomány fantasztikus
fejlõdése. Mindez azonban alighanem eltörpül annak a változásnak a nagysága
mellett, amelyet az orvosegyetemi tanulmányait 1896-ban megkezdõ Fogolyán
Kristóf a maga szakmai életében megtapasztalt. Az egyetem elvégzése és rövid
gyakornokság után nekiindult a nagyvilágnak és fõleg Németországban bõvítette
ismereteit. Ott ismerkedett meg behatóbban a szülészettel is, ami azután
végigkísérte egész életét.
Mindezt s még többet is,
bárki megtudhat róla, ha egy kicsit tájékozódik. Az ismert életrajzoknál azonban
nekem többet mond a fénykép. Az életrajzi adatokból ugyanis, nem következik sem
az, hogy Fogolyán Kristófról kórházat nevezzenek el, sem az, hogy halálának
hatvanadik évfordulóján ünnepélyesen megemlékezzenek róla.
Az arckép, amelyet nézek,
beszédes. Kiegyensúlyozottság, szelídség, jóság s egyben határozottság
tükrözõdik róla de talán nyomot hagyott rajta a bánat és a szenvedés. Ma még
sokan élnek, akiket õ segített a világra. El tudom képzelni, milyen örömöt
érzett, amikor egy-egy új ember jött kezei között a világra. Magamról tudom,
hogy szerencsés esetben milyen mély is lehet a szülészorvosunkkal való
kapcsolat.
Fejet hajtva most Fogolyán
Kristóf emléke elõtt, engedjék meg, hogy néhány fontos, mának szóló gondolatot
kiemeljek.
-
Ne rémüljünk meg, ha azt
halljuk, hogy ez is, meg az is elment, s Európa valamely másik országában
dolgozik. Ezt tették évszázadokon át eleink is, száz éve ekként egészítette ki
felkészültségét Õ is. A baj nem ott van, ha kimennek a fiatalok, hanem ott, ha
nem jönnek vissza. -
Ma már orvosként nem állja
meg a helyét az ember, ha nem mélyed el az orvostudomány valamely szûkebb
területén. A polihisztorok kora elmúlt. A csõlátástól azonban csak az ment
meg, ha érdeklõdünk tudományunk más területei iránt is. -
Az orvoslás
természettudományos szakma, de a munka tárgya mégis az ember, akinek
megértéséhez nem elegendõk a leletek és a vizsgálatok. Ezért oly erõs az
orvosokban a kultúra iránti érdeklõdés. Fogolyán Kristóf ebben is példakép. -
Nehéz idõkben vezette
kórházát. Átélte az impérium váltást, késõbb az államosítást. Elismerések és
mellõzések váltakoztak. Nem a rangok, majdnem azt mondom nem a cafrangok
teszik az embert. Orvos számára egy igazi kitüntetés létezik: betegeinek
bizalma és derûs mosolya.
Ismerjük a verset: a víz
szalad, a kõ marad. Fogolyán Kristóf ilyen kõ, azaz szilárd pont volt betegei
számára életében, s emléke is legyen igazodási pont a jelen s a jövendõ orvos
nemzedékei számára.
Sajnálom, hogy mindezt nem
tudtam személyesen elmondani, de örülök, hogy legalább így írásban részese
lehetek a megemlékezésnek.