Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz –
erényeid elhagynak mint az ifjúság,
de bûneid utánadjönnek, mint a hû kutyák
s ha netán elfáradva az úton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« –

Babits Mihály:

Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz –
erényeid elhagynak mint az ifjúság,
de bûneid utánadjönnek, mint a hû kutyák
s ha netán elfáradva az úton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« –
s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
megint elõjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belsõ helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, síkosan,
és érzed már, hogy többé nem kergetheted
s nem verheted, hacsak magadat nem vered –
verd! verd! ezer bûn nyelve lobog benned mint a tûz
és lelked már nem is egyéb, mint ez a tûz:
te csak a bûnök teste vagy, mely lábon jár
s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
és õt is elrohasztja – viszi mint az õrület
vak égését, ezt a sívár belsõ tüzet
amelyben minden bölcs erõ és fiatal
erény úgy illan el, mint tûzben az olaj,
légbe leng fel és híg egek felé enyész –
mivel e földön jónak lenni oly nehéz!