"Az európai parlamenti választások csökkenõ részvételi adataira hívta fel a figyelmet Surján László, a Néppárt helyettes frakcióvezetõje hétfõn Salgótarjánban. Emlékeztetett: míg 1979-ben, az elsõ választáson 62 százalékos volt a részvétel, a legutóbb ez az arány már 20 százalékponttal alacsonyabb volt. "
Baj,
hogy egyre kevesebben vesznek részt
az EP-választásokon
Az
európai parlamenti választások csökkenõ részvételi adataira hívta fel a
figyelmet Surján László, a Néppárt helyettes frakcióvezetõje hétfõn
Salgótarjánban. Emlékeztetett: míg 1979-ben, az elsõ választáson 62 százalékos
volt a részvétel, a legutóbb ez az arány már 20 százalékponttal alacsonyabb
volt.
Surján László
a kampánygyûlésen kifejtette: az Európai Parlamentet sokan földrajzilag,
lelkileg is messze érzik, és nem nagyon látják át, hogy az életünkrõl, a
sorsunkról Brüsszelben és Strasbourgban is lényegi döntéseket hoznak.
Ezekben a döntési folyamatokban kell részt vennünk, és hogy kik vegyenek részt,
azt a választások döntik el - mondta.
Surján László
szerint az elmúlt öt év új oldalról is bebizonyította, hogy az Európai Parlament
fontos terep Magyarországon, mert a "talajt vesztett baloldal exportálta a
belpolitikát az európai arénába". Közölte: az európai parlamenti képviselõk nem
pártjuk, hanem Magyarország sikerére esküdtek fel.
Aki
ezt nem érti, az nem méltó arra, hogy az országot képviselje az Európai
Parlamentben - jelentette ki.
A
rendezvényen a gyöngyösi származású Dömötör Csaba, a Fidesz-KDNP
EP-képviselõjelöltje közölte: fontos feladat a külhoni magyarokért való kiállás,
és annak elérése, hogy Magyarország teljes egészében lehívja az uniós
forrásokat.
(MTI)