Küzdelem a hagyományos európai értékekért az európai harctéren. Elhangzott a Magyar Páneurópai Unió jubileumi ülésén, 2014. május 24-én.
Surján László
FORDUL A SZÉL
Küzdelem a hagyományos európai értékekért az európai harctéren. Elhangzott a
Magyar Páneurópai Unió jubileumi ülésén, 2014. május 24-én.
Az
európai értékek kifejezés ne szûkítse le gondolatainkat a földrajzi vagy
politikai értelemben vett Európára. Ezek az értékek a görög kultúrából és a
Bibliából származnak. Mint annyi más, értékeink is „globalizálódtak”, azaz a
világszerte hatnak, de az ellenük indított támadások is globálisak. Az értékek
közül most a leginkább veszélyeztetettekrõl lesz szó: a házasságról és a
családról, az életrõl, a vallásszabadságról, a közjóról, valamint a nemzetrõl,
nemzeti kisebbségekrõl.
Könyvtárnyi irodalma van a család válságának. E válságra hivatkozva a
liberális világ a családjognak a napi tapasztalathoz való igazítását követeli,
vagyis az állam legyen érték-semleges, ne válogasson a családtípusok között,
ugyanakkor adja meg a házasság rangját az egynemû párkapcsolatnak. Mivel a
családjogban nincs illetékessége az uniónak, egyesek az uniós alapszabadságokra
hivatkozva törnék fel a tagállamok belsõ szabályait. Ha például egy országban
elismerik a bejegyzett homoszexuális párok örökösödési vagy gyermek
örökbefogadási jogát, a szabad mozgás megsértéseként értelmezik, ha az
érintettek egy másik országba költözve ezekkel a jogokkal nem rendelkeznek. Van
az ilyen próbálkozásokban egy érdekes ellentmondás: mégis kell legyen valami
nagyszerû a házasságban, ha még a homoszexuálisok is törekszenek rá. Nem
elviccelni akarom a témát. Egy torz értékrendû korban olykor a torzulások hívják
fel a figyelmet a lényegre: az ember alapvetõ igénye az életfogytig tartó,
hûségre alapozott párkapcsolat.
Egy
másik csatánk az életrõl szól. Az élet fontosabb, mint a halál. Nem
maradi vaskalaposság, ha feltétel nélkül kiállunk az élet mellett. Ha az állam
bizonyos életeket védendõnek, másokat pedig feleslegesnek minõsít, azaz, ha az
emberi élet nem abszolút érték, akkor jöhet a népirtás, legyen szó
Törökországban örményekrõl, a Szovjetunióban ukránokról, vagy a náci
Németországban a zsidókról. Azért épült a második világháború utáni világrend az
emberi jogokra, hogy kizárjuk egy újabb holokauszt lehetõségét. Roppant
veszélyes hát emberi joggá tenni az eutanáziát, vagy az anya önrendelkezési
jogát úgy értelmezni, hogy az még a gyermek életérõl szóló döntésre is
kiterjedhet.
A
harmadik csata a vallásszabadságért zajlik. Korunk liberálisai a vallás
kérdését a magánélet területére utalják, holott az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozata világosan kimondja: A vallás szabadságának joga magában
foglalja ... a vallás vagy a meggyõzõdés kifejezésre juttatásának jogát mind
egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság elõtt, oktatás, gyakorlás és
szertartások végzése útján. Ez a nyilatkozat nagyon sok országban a belsõ
jog része. Mégis gyakorta kijelentik, hogy egyes jelképek, mint a betlehemi
jászol vagy maga a kereszt, eltüntetendõk a nyilvános helyekrõl, mert sértik a
más vallásúak, például a mohamedán bevándorlók érzékenységét. Az iszlám hívei,
akik Jézust is tisztelik, a legritkább esetben panaszkodnak. Alighanem a
hitehagyott emberek akarják lelkiismeretük halkuló szavát végkép elnyomni. Oda
jutottunk, hogy bíróságon kell megvédje a kereszt viseléshez való jogát egy
ápolónõ vagy egy légikisasszony, mert túlbuzgó fõnökei jobban félnek a liberális
sajtótól, mint az érvényes jogok megsértésétõl.
A
negyedik csata a közjóért folyik. Korunk embere individualista, csak
magával törõdik, ahogy a tõkét csak a profit érdekli. Ha a profit azt kívánja,
gond nélkül teszik utcára az embereket, holott esetleg kisebb profit mellett
elkerülhetõ lenne az ilyen lépések okozta társadalmi kár. A közjó mellett nem
állnak ki a multinacionális vállalatok vagy a nagy nemzetközi szervezetek. Az
Unió nagyon ritkán segíti a közjót, annál gyakrabban véd részérdekeket. A közjó
elsõbbsége nem elméleti tétel. Kérdés: rá lehet-e bízni a szabad versenyre és a
piacra a gazdaságot, vagy a hatalom is hozhat gazdasági döntéseket? Még
konkrétabban: jogos-e az állami ár és bérszabályozás? Üres szó-e a szociális
piacgazdaság?
A
nemzeti érzésre hivatkozva a XX. században borzalmas dolgok történtek. Sokan
nemcsak nem emlegetik a nemzet fogalmát, de legszívesebben felszámolnák. A latin
közmondás arra tanít: minden túlzás ártalmas. Ha a hazaszeretet mások elleni
gyûlölettel jár, valóban elvetendõ. De gyökértelenné válik az ember, ha kilép
nemzete a lelki kötelékébõl. Az Unió tiszteletben tartja az anyanyelvet, ezzel
is jelzi: a nemzeti önazonosság fontos. Sokan mégis félnek attól, ami nemzeti.
Ezért az ötödik csata a helyes nemzetfogalomért és a nemzeti kisebbségek
jogaiért zajlik. A Földön csak elvétve esik egybe a nemzet szállásterülete
és az országhatár. Európában valódi nemzetállamok nincsenek, mégis gond nélkül
lehettek az Unió tagjai olyan országok, amelyek alkotmányuk szerint
nemzetállamok. Külön passzusok szólhatnak az ott élõ más anyanyelvûekrõl, de a
nemzetállam fogalmának alkotmányban való rögzítése eleve másodrendû polgárnak
minõsíti a lakosság olykor jelentõs hányadát. A nemzeti kisebbségek jogainak
megadása a béke és a nyugalom alapfeltétele.
Ezek a csaták tehát részben az Európai Parlamentben zajlanak, de nem hagyható
figyelmen kívül a közvéleményre ható egyetlen terület sem, így az írott és az
elektronikus sajtó, valamint az egyre áttekinthetetlenebb, de egyre fontosabb
internet sem.
Az
Európai Parlament határozatokat hoz, és jogot alkot. Az elõbbiekben csupán a
képviselõk többségének véleménye tükrözõdik, de lehet rájuk úgy hivatkozni, hogy
ez az iránymutató, a korszerû, a progresszív, amihez lehet sõt illik igazodni.
Jogot alkotni az EP csak a Tanáccsal együtt tud, azaz ebben a képviselõk
mellett a kormányoknak is nagy a felelõsségük.
Milyen fegyverzettel vehetünk részt a fent említett csatákban? A védekezésben
kiemelt szerepe van a szubszidiaritás elvének. Az Unió ne foglalkozzék
olyasmivel, ami a tagállamokra tartozik. A család fogalma szorosan kapcsolódik a
demográfiai kérdésekhez. Az önreprodukcióra képtelen Európában a demográfiai
adatok a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát vetítik elõre. Van tehát olyan
érv a család mellett, amely nem világnézeti kérdés. Meddõ lesz a vita, ha a
maradiság és a progresszió körül forog. Abból kell kiindulni, hogy a hagyományos
családokban boldogabb az élet, egészségesebbek a gyerekek, s hogy valójában
erre vágyik az emberek nagy többsége. Az államnak csak segíteni kell õket, hogy
elérjék céljaikat. Az értékek híveinek két ellentétes dolgot kell tenniük:
érdekalapon kell érvelni, hogy bõvítsék a támogatóik körét, másrészt
nyíltan vállalni kell az értékeket, és el kell fogadtassák, hogy azoknak is
helye van az európai Nap alatt.
Ha
csatáról beszélünk, harcosokról is kell szólni. A harcosok között kiemelt
szerepe van az európai képviselõknek. Sokan háborodtak fel az elmúlt öt évben,
amikor a képviselõk többsége nekik nagyon nem tetszõ a fenti értékekkel ütközõ
döntést hozott. Miért tér el ennyire a képviselõk és a polgárok véleménye? 1979
óta az Európai Parlament képviselõit közvetlenül választják. A kezdeti
lelkesedés elmúltával a régi 63 százalékos választási részvétel harminc év alatt
20 százalékkal csökkent. Az alacsony részvétel miatt az EP összetétele nem felel
meg a lakosság tényleges politikai, világnézeti összetételének. Azok a
csoportok, például a környezetvédõk, amelyek a tagállami parlamentekben
kisebbségben vannak, az európai színpadra igyekeznek. Vajon a hagyományos
értékek védõi részt vesznek-e a választásokon? Sajnos a keresztényeket inkább a
távolmaradás, mint a részvétel jellemzi.
A
polgároknak a választásokon túlmutató feladatai is lennének. A liberális sajtó
nem értékpárti. Ám ma már nemcsak a nyomtatott, hanem az internetes változatai
is léteznek a jelentõsebb újságoknak és így megnõtt az olvasói vélemények
közlésének lehetõsége. Mennyire élnek ezzel magánszemélyek és értékközpontú
civil szervezetek? Véleményüket, kritikájukat, állásfoglalásaikat kellõ számban
küldik-e el, élnek-e a közvélemény formálás modern lehetõségeivel?
Vannak nagyon jó példák. Míg korábban fõleg környezetvédelmi vagy állatvédelmi
témában áramlottak tömegesen a tiltakozások, 2013-ban szexuális és reproduktív
jogok helyzetével foglalkozó ultraliberális Estrela jelentést százezernyi levél
ítélte el. Enélkül aligha sikerült volna ezt a teljesen egyoldalú, erkölcs
romboló jelentést elvetnünk. Hasonlóan fontos, hogy milliók támogatták az „Egy
közülünk” európai polgári kezdeményezést, amely azt akarja elérni, hogy az Unió
ne támogasson magzatok halálával járó kutatásokat. Ez látszólag költségvetési
kérdés, hiszen nem szól bele a terhességmegszakítás országonként változó
szabályaiba. Közvetve persze nyílt kiállás az élet védelmében. A harmadik jó
példa, hogy Horvátország elsöprõ többséggel kiállt a hagyományos házasság
mellett.
A
magyarok 66 százaléka szerint – közéjük tartozom - rossz a mai irány. De abban
az 55 százalékban is bent vagyok, akik szerint, jobb, hogy tagok vagyunk. Az
érdek a tagság mellett szól, az irányt viszont javítani kell. Ha ez elmarad, a
közösség nem lesz fenntartható. Meg kell teremtenünk az érték és érdek
összhangját. Minél hamarabb ismeri ezt fel a többség, annál jobban nõnek az
esélyeink a globális versenyben. Az értékek hívei, ha sikert akarnak, okvetlenül
vegyenek részt a választásokon, és a folyó ügyekrõl folyamatosan hangoztassák a
véleményüket.
Ám
mindez csak tûzoltás. A valódi megoldás Európa újraevangelizálása. Ezt
nem lehet sem parlamenti határozatokkal vagy jogszabályokkal, sem levéláradattal
elérni. Ehhez hitvalló és az evangélium örömét sugározni képes keresztényekre
van szükség. Ha az európai ember nem fedezi fel újra a kereszténységbõl fakadó
értékeket, és nem él ezek szellemében, esetleges politikai csatanyerések
ellenére sem lesz boldog, és el fogja játszani a maga és csökkenõ létszámú
utódai jövõjét is. A veszély nagy, de az imént felsorolt jelenségek alapján r