Jean Monnet est 2014. május 30-án 18 órától a Párbeszéd Házában
(Bp. VIII. Horánszky utca 20.)
Jean Monnet est
Keresztény
gondolkodás a nemzetek közötti kiengesztelõdésben
2014. május 30-án 18
órától a Párbeszéd Házában
(Bp. VIII. Horánszky utca 20.)
Most pénteken újra
Jean Monnet est Budapesten. Ezúttal azt vizsgáljuk, mennyiben segíti a
keresztény-keresztyén gondolkodás a nemzetek közötti kiengesztelõdést. Keveset
tudunk arról, hogy mennyi mindent tesznek az egyházi szervezetek ennek
érdekében.
Forrai Tamás a
jezsuiták ez irányú lépéseit ismerteti, Németh László nagybecskereki püspök
kiengesztelõdésnek a trianoni sebektõl részben független problémák megoldásában
játszott szerepérõl szól, majd Halász Béla a szerbiai magyar reformátusok
szemszögébõl ismerteti tapasztalatait. Ezt követõen egy roppant érdekes
kezdeményezésrõl hallunk, az egri Szent István Rádió és a besztercebányai Lumen
rádió közös mûsoráról. Mi a Charta XXI keretében rávilágítottunk arra, hogy akit
nem ismerünk, nem is szerethetünk. Célunk, hogy növeljük az egymásra vonatkozó
ismereteket. Ez a két rádió pontosan ezt tette. Kölcsönösen leadták egymás
híreit és kicserélték mûsoraikat. A roppant fontos kezdeményezést Szarvas István
atya, a Szent István Rádió igazgatója mutatja be.
Az elõadásuk után
mozgalmunknak új fejezete kezdõdik. A Charta XXI Egyesület vezetõsége úgy
döntött, hogy az évente egyszer adható megbékélési és Együttmûködési Díj mellett
Jean Monnet emlékérmet létesít, amellyel a nemzetek egymáshoz való közeledését,
egymás jobb megismerését elõsegítõk érdemeit ismeri el. Ezen az évadzáró
rendezvényünkön adjuk át elsõ alkalommal az emlékérmet az arra érdemeseknek.
A rendezõk nevében:
Surján László
Kapcsolódó cikk: