1998-ban indult a Nemzeti Örökség Program, amelybe értelemszerûen beletartozik mindaz az, ami Magyarország mindenkori határain belül épült. Más szavakkal: e program keretében sok olyan érték megóvására került sor, amely immár nem magyar területen van.
Surján László
Közös tér – Közös örökség
1998-ban indult a Nemzeti Örökség Program, amelybe értelemszerûen beletartozik
mindaz az, ami Magyarország mindenkori határain belül épült. Más szavakkal: e
program keretében sok olyan érték megóvására került sor, amely immár nem magyar
területen van.
Egyfajta beszámolónak is tekinthetõ a Közös tér – Közös örökség címû könyv,
amelynek alcíme: A Kárpát-medence megújuló épített öröksége.
Az
elvégzett munkából kiállítás készült, ami Tõkés László támogatásával Brüsszelt
is megjárta, s most az anyag könyv formájában is hozzáférhetõ. A szerkesztõ S.
Sebestyén József.
Útikönyvnél érdekesebb, szakszerûbb leírásokat olvashatunk sok ismert, illetve a
nagyközönség elõtt ismeretlen értékrõl, azaz a mû nagyon is felhasználható
azoknak, akik egy hosszabb-rövidebb utat terveznek a térségben.
Nagyon fontosnak tartom a címet. Közös térrõl, közös örökségrõl beszél. Nem megy
bele meddõ vitákba, kié, kinek a büszkesége mondjuk a Fülek vára. Kikerüli a
rosszízû összecsapásokat és kijelenti: közös. Nagyon összhangban van ez azzal a
szemlélettel, amelyrõl Lucian Boia új könyvében olvashatni. Boia ugyanis
rámutat: a románoknak Erdélyre nincs történelmi joga. Demográfiai joga van:
Erdély népe többségében román, s az volt már 1920 elõtt is. Mitõl közös hát
Erdély? Magyar múlt, román jelen ennek a közösségnek az alapja. Mint egy két
pillérû híd. Egyik lábát, egyik pillért sem szabad eltörni.
Ettõl a címtõl válik ez az összeállítás a megbékélés hirdetõjévé. Örömmel
láttam, hogy a szerzõk között ott van Agócs Attila, - épp az említett Fülek
várának ismertetését írta, - aki régóta aláírója, támogatója a Charta XXI-nek.
A
mû 2013-ban jelent meg, Budapesten. Külön öröm, hogy a könyv kétnyelvû. Az
üzenet tehát nemcsak a magyaroknak szól, hanem eljuthat máshová is, az érintett
szomszédokhoz, de távoli országokhoz is. Ez annál is inkább fontos, mert Románia
nemcsak a magyar, hanem a szász emlékek feltérképezésére, mondhatjuk
leltározására vállalkozik nemzetközi, pontosabban német-román összefogással.
Ilyenformán nem merülhet föl, hogy az ilyen mûemlékvédelem revíziós jellegû
volna. De úgy érzem a könyv forgatása közben, hogy nem kell védekeznünk.
Egyszerûen szerethetjük Erdélyt magyarul is, románul is. Ettõl pedig „homlokodon
egy fényszilánkkal sem csorbul a fenség” (Áprily)